Connect with us

Banánköztársaság

Halottak tízezreit gyászoljuk. Ezt nem söpörheti szőnyeg alá a rezsim – Lapzsemle

Megosztás

Heti lapzsemle arról, hogy a járvány rengeteg halálos áldozatát meg kell gyászolni, annak ellenére is, hogy a cinikus kormánypropaganda „győzelmet” akar ünnepelni. 

lapzsemle
Megosztás

Heti lapzsemle arról, hogy a járvány rengeteg halálos áldozatát meg kell gyászolni, annak ellenére is, hogy a cinikus kormánypropaganda „győzelmet” akar ünnepelni. 

Orbán ostoba szövegei

Nem lehet elégszer emlékeztetni: Orbán azt hangoztatta jó fél évvel ezelőtt, amikor még viszonylag kevés halálos áldozatot szedett a vírus, hogy az áldozatok száma minősíti a koronavírus-járvány elleni védekezés sikerét. (Persze ugyanez a „rátermett vezető” azt is képes volt közölni egy videó-üzenetében, hogy mindenki nyugodjon meg, ha megfertőződne, mert „mindenkit meggyógyítunk”…) Az RTL Klub kitűnő közéleti magazinja, a Házon Kívül legutóbb ezt a témát dolgozta fel:

„Tavaly szeptember elején a miniszterelnök azt mondta, hogy a védekezés sikerét emberéletekben lehet mérni, és az első csatát megnyerték. Aznap 621 áldozatnál tartottunk, most, 8 hónappal később 27 ezerrel többnél. És ahogy nőtt az elhunytak számaé, a kormány egyre kevésbé beszélt erről a világviszonylatban is kiugró adatról. Talán ez az oka, hogy részvétnyilvánítást, az áldozatok felé tett gesztusokat nemigen láthattunk.”

Az RTL Klub összeállítása itt látható. (Több áldozat, kevesebb részvét — A kormány alig beszél az elhunytakról) Ehhez kapcsolódik egy másik összeállításuk, amely családok tragédiáját mutatja be, közeli portrét rajzolva a rengeteg áldozat közül néhány emberről. (Négy ember, négy élettörténet — Covid-áldozatok: arcok az arctalan tömegből)

Emlékmű az áldozatoknak

Kocsis András, a XXI. Század Társaság elnöke, a Kossuth Kiadó igazgatója ajánlata futótűzként terjed a legutóbbi napokban: emlékmű állítását javasolja a koronavírus áldozatainak. Elgondolását és az első visszajelzéseket a május 6-i Megbeszéljük című műsorban fejtette ki részletesen, a hangfelvételen 1 óránál kezdődik.  Iványi Gábor lelkész az elsők között csatlakozott az emlékmű-állítás javaslatához, mert lesújtó véleménye van arról, amit a járvány kezdete óta az Orbán-rezsim művel. Iványi Gábor elmondta,

„fejet kell hajtani azok emléke előtt, akik méltatlanul vesztek oda, és sokuknak nem kellett volna meghalniuk, ha az egészségügy nem szenvedi el azokat a hiányokat, támadásokat és bajokat, amelyeket mindenki tapasztalhatott. Neki is vannak személyes tapasztalatai arról, hogy erőn felül küzdöttek a kórházi dolgozók a csekély személyzettel

– tette hozzá. Szerinte az egészben a politikai akarat játszotta a főszerepet, sokkal fontosabb volt egy

„későbbre spájzolt választási diadal, mint az emberek élete”.

Közös akarattal lehetne felállítani az emlékművet, az Oltalom Karitatív Egyesületnél elkülönítik az erre beérkező összeget.”

Dobrev Klára a kormány gonoszságáról

A DK európai parlamenti képviselője a Klubrádiónak adott nyilatkozatában erről is szenvedélyesen beszélt:

„Dobrev Klára európai parlamenti képviselő, az EP egyik alelnöke lett a DK jelöltje az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Azt mondta: miniszterelnöknek lenni „az egyik legmagasztosabb politikai feladat”. Ahhoz, hogy egy ilyen versenyben elinduljon, biztosnak kell lennie magában és a körülötte dolgozó csapatban is. Nagyon hajtotta efelé, amit az elmúlt évben tapasztalt. Felháborította a magyar államigazgatás „teljes összeomlása”, az a „gonoszság”, ami a kormány járványkezelését jellemzi, a cinizmus, és a kivagyiság, a sok tízezer halott.”

 

heti

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük