Hángérjen Pszicho

Láttam egy filmet, elmesélem.

Úgy kezdődik, hogy volt egy életünk. Nem mindig jó, de összességében élhető.

Aztán egyszer, ahogyan az a pszicho-filmekben történni szokott, közénk keveredett egy furcsa szerzet. Még csak nem is erőszakkal törte ránk az ajtót – addig hízelgett és ígérgetett, míg be nem fogadtuk az otthonunkba.

Kezdetben nem éreztük, hogy mekkora a baj. Történtek furcsa dolgok, de ezeket sokáig nem vettük komolyan: ahol sok minden furcsa, ott már majdnem minden megszokott.

Ám egyik nap leesett egy kép a falról. Másnap élettelenül feküdt a köszöbön a macska. Egy héttel később nyitva találtunk egy kulcsra zárt ajtót.

Idővel a jövevény egyre zavartabban viselkedett. Lassanként megváltozott minden. Mások lettek a zajok, a zörejek, újak a szagok, az illatok. Fakultak a színek, repedtek a falak, összementek a terek.

Már kérdezni is csak halkan mertük egymást: őrült ez, vagy csupán gazember?

Megváltozott a nyelv, a szavak idővel már nem azt jelentették, mint valamikor. Ha valakitől elvett valamit, azt mondta: idáig nem volt lehetőséged, hogy részt vállalj a közös terhek viseléséből, de most megteremtettem a számodra.

Ha azt mondta, megvéd valamit, az azt jelentette, hogy elveszi.

Azóta ez van. Ha kérdezzük, nem válaszol. A tájékoztatás a számára azt jelenti, hogy elmondja el nekünk, amit ő fontosnak tart közölni velünk.

Korábban nem voltak ellenségeink, most szerzett nekünk sokat. Valami írásra hivatkozik, az apróbetűs részben állítólag mindenre felhatalmaztuk. Forradalomról beszél, fülkéről és magas csúcsokról, oxigénpalack nélküli hegymászásról. Nemzeti együttműködésről, miközben már csak írásban érintkezik bárkivel. Nemzeti konzultációnak nevezi, hogy kérdőíveket küldözget közpénzen, mindenkinek.

Bármit mond, bármit tesz, a zemberekre hivatkozik. Akik, állítólag, mi magunk lennénk. Rákosi és Kádár is az emberekre hivatkozott, csak ők dolgozó népnek és uralkodó osztálynak nevezték az általuk elnyomottakat.

Félelmetesnek próbál mutatkozni, közben látszik rajta: ő az, aki retteg.
Egyszer, amikor épp lankadt a figyelme, érintkezésbe léptünk a külvilággal. Nem hitték el, amit mondtunk. Azt mondták, hogy kitaláltuk az egészet. Ilyen nincs, mondták, ez nem lehet igaz.

Talán tényleg nincs. Talán tényleg nem igaz.
Csak egy film. A közepesnél gyatrábban megírt forgatókönyvvel, és hatásos, de nem igazán eredeti zenei effektekkel.

Ha ez tényleg egy film, akkor én már láttam a végét. Elárulom: happy end lesz.

Csak még azt nem tudom, hogy mikor.

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Egy hozzászólás itt: “Hángérjen Pszicho

  • Avatar
    2018.01.21 - 11:40
    Közvetlen hivatkozás

    Soha nem volt Magyarországnak ilyen aljas hazug, tolvaj országvezetője, soha nem volt olyan, hogy politikai pályafutása kezdetén szegény volt és 10-15 év alatt az ország egyik leggazdagabbja lett, mert olyan pofátlanul lopott közösből, magántulajdonból, strómanokkal a zsebében.
    Akinek köszönheti pályafutását azt meg hátba döfi.
    Átkosban sem undorodtam ennyire politikai gazembertől, pedig nagy utáltam őket!
    Már valamennyire revidiáltam magam, Azok hittek valami jóban – kihagyták az embert,- és azért zsarnokoskodtak, ez a féreg csak a vagyonosodásban hisz és ennek rendel alá mindent.
    Ezért lop, csal, hazudik, napi 24 órában.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük