Connect with us

Kerítésen innen

Hangulatkeltés Fidesz-módra, ha még nem utálná eléggé Amerikát – Megelőző roham David Pressman bejelentése elé

Megosztás

Szerdán a jól előkészített „megelőző csapás” jelei mutatkoztak a Fidesznél, a kormányhű sajtóban és a holdudvar véleményvezérei körében, készülve az amerikai nagykövetség délutáni bejelentésére – nézett szét a hvg.hu az említettek megjelenései között.

Megosztás

Szerdán a jól előkészített „megelőző csapás” jelei mutatkoztak a Fidesznél, a kormányhű sajtóban és a holdudvar véleményvezérei körében, készülve az amerikai nagykövetség délutáni bejelentésére – nézett szét a hvg.hu az említettek megjelenései között.

Olvad a vaj a fül mögött?

Jól látszik, hogy a kormányzat és a Fidesz felkészülni igyekszik a várhatóan számára kellemetlen fordulatra, ami a hírek szerint erős, vélhetően az USA-ból való kitiltásokkal, sőt talán vagyonbefagyasztással is járó diplomáciai intézkedéssorozat lesz. A várható amerikai lépést „megelőző csapásként” a jelek szerint éppen erre, az ellenségkép-gyártásra és az ellenséges Egyesült Államokkal szembeni összezárásra, a Fidesz-tábor erősítésére igyekszik hangolni a Fidesz és a sajtója.

Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet a cikkében azzal „ágyazott meg” a várható szankcióknak – amelyet szerintük a „dollármédia” szellőztetett meg kedden –, hogy

„az a diplomata fogja számonkérni a magyar kormány politikáját, aki nagypénteken széderesten látta vendégül a zsidó politikusok listázását felvető Gyöngyösi Mártont”.

A lap már a várható szankciók okát is megtalálta, legalábbis talált egy olyan indokot, amellyel a kormányzat és a jobboldal az ártatlan áldozat szerepébe helyezhető. Azt írják:

az új amerikai intézkedések mögött hazánk békepárti álláspontja állhat.”

Origo

Aaz origo.hu címlapján egy olyan, beszédes című cikk virít, amely tökéletesen megfelel a fenti narratívának:

„Így akarja belerángatni a háborúba Magyarországot Biden embere, David Pressman“.

Alatta közvetlenül két másik cikk címe sem hagy kétséget a tartalom felől: az egyik, az orbáni szóhasználatot átvevő,

„Munkában David Pressman, Biden présembere”,

a másik pedig

„Újabb gyalázatos antiszemita videó került elő Gyöngyösi Mártonról – vele ünnepelt Pressman, Biden embere”.

…futottak még….

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő például már kora reggel kiírta a Facebookra, hogy

„Nem engedünk Magyarország függetlenségéből! Présembernek, miheztartás végett. Ennyi.”

Rákay Philip, a Megafon influenszere az amerikai nagykövetséget védő beléptetőrendszer fotójával illusztrált üzenetet intézett a nemrég még a Karmelita előtt kordont bontó ellenzéknek. Azt írta:

„Menjetek a Szabadság térre, ahol kenyéradó gazdáitok (USA) budapesti nagykövetsége áll. Ott majd lehet próbálkozni bejutással, bontással, meg odalépős gyorsinterjúkkal… Sok szerencsét, toplúzerek”.

Gulyás Gergely

Az elmúlt napokban, az utcákon mindenki szembesülhetett azzal, hogy már nem az ellenzék az, aki az amerikai pénzből folytat kampányt, hanem közvetlenül az amerikai nagykövetség indított kampányt Magyarországon, ami szokatlan, szövetségesek között főként az, de a legnagyobb probléma az, hogy ez egy háborúpárti kampány

– erről Gulyás Gergely beszélt szerda déli sajtótájékoztatóján. az amerikaiak nem tettek le arról, hogy Magyarországot belepréseljék abba a háborúpárti álláspont, amit sok szövetségesünk oszt, Magyarország viszont továbbra is meg van győződve arról, hogy kizárólag csak a béke a közös érdek.

„Nincs az a szövetségesi, diplomáciai, akár baráti nyomás, aminek Magyarország ne állna ellen”

– tette hozzá. A cél a miniszter szerint az, hogy

mindenki számára világossá tegyék: a kormány nem fog változtatni az álláspontján, az amerikai nyomás hatására sem.

Az ATV Híradó kérdésére a miniszter elmondta: miután az Egyesült Államokkal szövetségesi és baráti viszonyban van Magyarország, ezért szokatlan lépésnek tartják a plakátkampányt. Úgy gondolják, hogy eddig nem volt az megszokott, hogy Magyarország Amerikában folytasson plakátkampányt, sem az az Egyesült Államok részéről. Szerencsétlennek nevezte ezt egy olyan közegben megtenni, amikor a demokrata adminisztrációhoz nyíltan kötődő szervezetek jelentős pénzekkel szálltak be a magyar ellenzék kampányába a 2022-es választásokon, ami szerinte tovább erősíti a magyar belpolitikába való beavatkozás szándékát, ezt a miniszter nem tartja helyesnek.

„Amerikában sokkal szigorúbb következményekkel járó törvények tiltják ezt a magatartást, mint nálunk. Itt az ideje felzárkóznunk”

– jegyezte meg. Majd kérdésre azzal folytatta:

nem kaptak jelzést arról, hogy mit jelent be ma délután David Pressman a sajtótájékoztatóján, ha az érinti a magyar kormányt, akkor reagálni fognak.

Szerző