Connect with us

Budapesti hétköznapok

Hann Endre-Kálomista Gábor per – Mindenki azt kapta, a mit várt, úgyhogy jöhet a kettős fellebbezés

Megosztás

Első fokon elmarasztalta a Fővárosi Törvényszék a Megafilm Kft. produkciós céget abban a perben, amit Hann Endre indított az Elkxrtuk című film kapcsán. A

Megosztás

Első fokon elmarasztalta a Fővárosi Törvényszék a Megafilm Kft. produkciós céget abban a perben, amit Hann Endre indított az Elkxrtuk című film kapcsán. A bíróság másfél millió sérelmi díjat ítélt meg, nyilvános sajnálkozásra kötelezte az alperest, valamint eltiltotta a jogsértés megismétlésétől. Kálomista Gábor fellebbezésre készül, Hann Endre még mérlegel. Írta meg az Index.

A Tény

A Fővárosi Törvényszék december 16-án hozott elsőfokú ítéletében megállapította, hogy a Megafilm Kft.

„megsértette a felperes jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogait a megafilm.hu oldalon megjelent közleményében.”

Emiatt sajnálkozást kell kifejeznie a honlapján, valamint másfél millió Forint sérelmi díj és ötszázezer Forint perköltség kifizetésére is kötelezte az alperest.

Kálomista Gábor nem csalódott

A producer elmondta az Indexnek, hogy nem bánkódik az elsőfokú bírói döntés miatt: Kifejezetten örülök az ítéletnek, hiszen a film tartalmi részével kapcsolatban nem volt vita, sőt abban teljes egyetértés alakult ki a bíróságon, hogy a filmben is megjelenő 2006-os események, köztörvényes, államellenes cselekmények voltak.

Az nem volt számunkra meglepő, hogy a bíróság első fokon úgy döntött, hogy azonosítja Hann Endrét a filmben szereplő Endre nevű karakterrel, bár nem értünk vele egyet. Hann Endrét egy film utáni kommunikációban nevesítettük, mint annak az archetípusnak a valós megfelelőjét, aki az Elkxrtuk közvéleménykutató és politikai tanácsadó szakembereként megjelenik. Tény, hogy Hann Endre a Gyurcsány kormány tanácsadója volt, és az is, hogy ezért a tevékenységéért komoly összegeket kapott a cége. Valószínűnek tartom tehát, hogy ténylegesen adott tanácsokat. Ha mégsem adott volna, még rosszabb a helyzet, hiszen akkor semmi sem indokolná a százmilliókat, amiket az akkori kormány kifizetett a cégének.

A bíróság tehát azt állapította meg az ítéletben, hogy a filmben szereplő Endre, maga Hann Endre. Még az egyértelműen fikciós részeket is tényállításként értelmezte. – folytatta a producer, majd hozzátette: A film tartalmát nem vitatta a bíróság, viszont az kifogásolta, hogy az ábrázolt eseményekben maga Hann Endre nem vett részt a filmben ábrázolt módon.

Összefoglalásként Kálomista Gábor közölte, hogy annak is örül az ítélet kapcsán, hogy „nem tiltottak el a további filmkészítéstől.

A producer hozzátette, hogy fellebbeznek, mert továbbra is úgy gondolják, hogy a művészi és alkotói szabadságot nem lehet korlátozni még ijesztgető ítéletekkel sem.

Hann Endre elégedett

Hann Endre, a jogi eljárás felpereseként első hallásra teljesen elégedett az elsőfokú döntéssel. Kérdésünkre elmondta, hogy jogi képviselőjével tanulmányozni fogják az ítélet szövegét, és azt követően döntenek a további lépésekről.

A nyilvános bocsánatkérés és a megítélt sérelmi díj is arról szól, ami miatt elindítottuk a jogi eljárást. Az ítéletnek van még egy pontja, mely Kálomista Gábort, a Megafilm Kft. vezérét eltiltja a további jogsértéstől. Ha jól gondolom ez azt jelenti, hogy a későbbiekben se kövesse el ismét ugyanazt, amiért mos elmarasztalták.

Az Indexnek újra hangsúlyozta a közvéleménykutató szakember, hogy azért indította el a pert, mert tűrhetetlennek tartotta – ahogy a barátai, a nagy nyilvánosság, a szakma többsége is –, hogy ebben a filmben hamisan, rosszindulatúan, negatívan mutatták be a személyét.

„Utána persze magyarázkodtak, hogy fikció, de Kálomista az első nyilatkozataiban többször elmondta, hogy ez a film szigorúan a valóság talaján áll, mindenben a valóságot mutatja be. Ezek után nagyon visszás, hogy a fikció állítása mögé menekül. Rengeteg visszajelzést kaptam ismerősöktől és ismeretlenektől is, akik a bemutató utáni napokban látták a filmet. Egyöntetű vélemény volt, hogy abban engem, a Medián igazgatóját jelenítenek meg, mint főszereplőt, teljes mértékben hamis, rám semmiképp se jellemző dolgokat állítva rólam.”

– tette hozzá.

A filmet az ügyvédei kérésére a per előtt megnézte a feleségével együtt, hogy pontosan megfogalmazhassák kifogásainkat. Ezzel kapcsolatban Hann Endre megjegyezte, hogy még a magánélete is furcsán jelenik meg a filmben.

Endre néven egy M-betűs közvéleménykutató cég igazgatóját mutatják meg a nézőknek, aki egy fényűző villában lakik. Én soha nem laktam ilyen helyen, de ezt honnan tudná a néző?

Hann Endre elmondta, hogy a filmet mint alkotást elég gyengének tartja. Ettől függetlenül az ítélet alapján úgy gondolja, hogy a bíróság az alkotói szabadság alkotmányos mértékét és az emberi méltóság jelentőségét mérlegelte a döntésnél.

Ez a két érték néha ütközik, és most a bíróság számomra kedvező ítéletet hozott arra vonatkozóan, hogy ebben az esetben melyik az erősebb szempont.

Pénz nem számít!

Szerző