Connect with us

Kultúra

Hanuka, a fény ünnepe

Megosztás

Idén, 2018. december 2-án, a zsidó naptár szerint 5779. kiszlév hónap 25-én este kezdődik a Hanuka ünnepe és december 10-én estig tart. Az ünnep egy nevezetes, az időszámítás kezdete előtti 164. esztendőben keletkezett legendához kapcsolódik.

Hanukkia
Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Idén, 2018. december 2-án, a zsidó naptár szerint 5779. kiszlév hónap 25-én este kezdődik a Hanuka ünnepe és december 10-én estig tart. Az ünnep egy nevezetes, az időszámítás kezdete előtti 164. esztendőben keletkezett legendához kapcsolódik.

A szentély visszafoglalása

IV. Antiokhosz szeleukida uralkodó birodalmának kiterjesztése során elfoglalta Jeruzsálemet, a templomot kifosztotta és a Szentélybe egy Zeusz szobrot állítva megszentségtelenítette. Ezzel tovább szította a Makkabeusok – Mattitjahu lázadó zsidó főpap, majd fia, Juda Makkabi követői – ellenállását, akik az ellen harcoltak, hogy az uralkodó a hellenisztikus vallást tegye kötelezővé a korábban vallási önállósággal rendelkező Júdeában is.

Három évig küzdöttek a szíriai görögök és a hellenizálódott zsidók ellen, végül i.e. 164-ben visszafoglalták a jeruzsálemi Szentélyt. Amikor a szellemi- és kultuszközpontot újból birtokba vették, két rendkívüli eseménynek is részesei lehettek: egy sokkal erősebb sereg elleni győzelemnek és az olaj csodájának. A talmudi legenda szerint a Szentélyben álló menóra (a zsidóság legősibb jelképe, a hétágú gyertyatartó) lángjainak újragyújtásához csak egy napra elegendő olajat találtak, de csoda történt, és az egynapi adag nyolc napig égett. Ezért a következő évben a Szentély és az oltár újraavatásakor nyolc napig égett fény emlékére bölcseink elrendelték a Hanuka (felavatás) nyolc napjának ünnepélyes megtartását.

A következő oldalon mi a különbség menóra és a hanukia között.

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük