Kerítésen innen
Egy igazi botrány! Hány milliót ér az Origo-nak egy szaftos lejáratás?
Pénteken az Origo hozta nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen egy társaság tagjaként Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke, a párt országgyűlési képviselő-jelöltje (Baranya 1.) beszél arról, mit is gondol a melegfelvonulásról, Izraelről és a cigányság viselt dolgairól.
Karaktergyilkosság Matolcsy-módra?
A hír megjelenését követően a Momentum közleményben állt ki az országi listán is előkelő helyen lévő politikusa mellett, azt hangsúlyozva, hogy Nemes régóta teljesen más elveket vall és éppen az elhangzottakhoz hasonló véleményeket messzemenőkig elutasító Momentumban találta meg a saját útját – írta a szabadpecs.hu.
Nemes Balázs a Szabad Pécs megkeresésére azt mondta, a legfontosabb, hogy elnézést kér mindazokért, amiket nyolc éve, 17 évesen mondott, és mindazoktól, akiket megbántott, akiket mélyen sértettek a szavai. Nem mentegeti magát, valóban ő hallható a felvételen, valóban ezeket mondta, de már nem sokkal a felvétel után eltávolodott attól a társaságtól, akikkel annak idején együtt volt, és attól, amit képviseltek, amikor valójában kiderült számára, hogy miben is vett részt.
Az ügy ezzel le is zárulhatott volna,
ha a portál nem jut újabb értesülésekhez. Péntek éjjel a következő frissítés jelent meg:
„FRISSÍTÉS 22.00
A Szabad Pécs értesülése szerint bitcoinnal fizethetett az Origo azért a nyolc éves hangfelvételért, amelyet a kormányközeli híroldal hozott nyilvánosságra pénteken, és amelyen az akkor 17 éves pécsi Nemes Balázs, a Momentum pécsi országgyűlési képviselőjelöltje egészen szélsőséges módon beszél egyebek mellett a melegekről, a romákról és a zsidókról is. Lapunk úgy tudja, hogy a felvételről nagyjából két hónapja szerzett tudomást a jobboldali sajtó, azonban egy konkrét összegért árulta a gazdája. Mivel csakis kriptovalutával lehetett érte fizetni, több portál is visszakozott attól, hogy megkockáztassa-e a vásárlást. Ezek szerint az Origo vállalhatta be végül, hogy nyílt forráskódú digitális fizetőeszközzel szerzi meg a hangfelvételt.”
A karaktergyilkolni akaró, Matolcsy Ádám által főnökölt (Magyar Stratégiai Zrt,) Origo eszközeiben nem áll túl messze a kormánymédia stílusától, ami nem lehet a véletlen műve.
A Századvég beszállt a kormánymédia Vonát muszlimozó kampányába
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Egymilliárdos lehúzás a Bulinegyedben
- Vidnyánszky kiállt a ‘kivétel nélkül elismert színházi szakemberek’ mellett, persze nem a tiltakozókra gondolt
- Fakanál nélkül marad az RTL – Elkaszálták „A konyhafőnököt”
- Havasi Bertalan Orbán-sajtófőnök rossz-, vagy jó fát tett a tűzre?
- Az, hogy Nagy Márton nem a szavak embere még benyeltük, na de, hogy a számoké sem?
- Visszajön a tél
- Orbán Viktor pénteken reggel: Halleluja!
- Magyar György: ilyen ‘állatot’ a jog nem ismer….
- Horoszkóp a Valentin-nap tuti nyerteseinek
- Életmentés éhes hassal? – A MOMSZ szerint két csoffadt szendvicset ér a munkaadónak 16 óra munka távol az otthontól
Andy Mage
2018.02.03 17:06 at 17:06
A botrány az lett volna, ha a felvétel hamisítvány. De nem az.