Connect with us

Kiemelt hírek

Három magyar arany Szegeden

Megosztás

A magyar versenyzők három arany-, két ezüst és két bronzérmet szereztek a szegedi kajak-kenu világkupa szombati döntőiben.

A győzelmeket Lucz Anna (K-1 200 m), Rendessy Eszter (K-1 1000 m) és Kopasz Bálint (K-1 500 m) szállította.

A női kajak egyesek 200 méteres döntőjében a tavaly ugyanitt párosban vb-bronzérmes Lucz Anna és Kiss Blanka is ott volt a mezőnyben, a két hazai versenyző egymás mellett, a 2-es, illetve 3-as pályán lapátolt. A legjobban Lucz kapta el a rajtot, és előnyét sikerült is végig megtartania, s végül négy századmásodperccel a többiek előtt ért a célba. Kiss ötödik lett.

„Szerettem volna minél jobban teljesíteni. Amikor beértünk, nem is tudtam, hogy hányadik vagyok, aztán amikor a hangosbemondóban hallottam a nevem, akkor mertem csak elkezdeni örülni. Ez az év mindenkinek nagyon nehéz volt, de ez a siker mindenesetre jó motiváció a jövő évre” – nyilatkozta az UTE 21 éves kajakosa.

Lucz Anna. Fotó: MKKSZ

A férfiaknál az AVSE 25 éves sportolója, Csizmadia Kolos remekül küzdött végig, még a győzelemre is volt esélye, majd végül a győztes olasz Andrea Domenico Di Liberto és a szerb Marko Dragosavljevic közé beékelődve másodikként ért a célba.

„Az ezüst mellett annak örülök a legjobban, hogy olyan versenyzőket tudtam legyőzni, akiknek még nincs kvótája, s akikkel jövőre valószínűleg összecsaphatunk majd az olimpiai pótkvalifikációs versenyen. A formán fizikailag sokkal gyengébb, mint tavaly, de mentálisan nagyon sokat erősödtem, ebben az évben sokat dolgoztam ezen” – értékelt Csizmadia Kolos.

A nap legnagyobb érdeklődéssel várt számában, férfi K-1 1000 méteren Kopasz Bálint és Varga Ádám csapott össze

A portugálok 2018-as világbajnoka, Fernando Pimenta rögtön a rajt után az élre állt, a két magyar tisztes távolból követte. Ők hárman messze lerázva a többieket érkeztek a hajrához, s bár Kopasz a hátszélben bemutatta a tőle megszokott remek finist, ezzel Vargát megelőzte, ezúttal Pimentát nem tudta utolérni. A végső sorrend Pimenta, Kopasz, Varga lett.

„Szerencsére a tegnapi után megfordult a széljárás, és ma hátszélben versenyezhettünk, amit én sokkal jobban szeretek. Sajnos láttam, hogy Pimenta a rajt után egy nagyon erős utazót ment, és éreztem, hogy bírni fogja a tempót. Úgy tűnik, tanult a tavalyi vereségből, én pedig sajnálom, hogy nem indítottam meg korábban a hajrát. Ezzel együtt gyönyörű csata volt, szuper időjárással és nagyon boldog vagyok, hogy tudtunk egyet versenyezni”

– értékelt a győri színekben versenyző, 23 éves algyői Kopasz Bálint

Kopasz Bálint 500 méteren már nem talált legyőzőre. Fotó: MKKSZ

„Én Bálinttal ellentétben nem kedvelem a hátszelet, de az idén volt ilyen és olyan versenyünk is. Fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok a döntőben, de nagyon elégedett vagyok a harmadik hellyel. Próbáltam hajrázni a végén, de nagyon elfáradtam, az nem sikerült úgy, ahogy akartam”

– nyilatkozott az MTI-nek a 21 éves Varga Ádám, a KSI kajakosa

A nőknél az ifjúsági olimpiai és világbajnok Rendessy Eszter és Csikós Zsóka képviselte a magyar színeket.

A jobb eredményt az UTE 18 éves versenyzőjétől, Rendessytől várták a szakértők, s ő élete első felnőtt nemzetközi versenyén nem is okozott csalódást. Olyannyira nem, hogy a táv második felében átvette a vezetést a német Carola Schmidt-től, s a publikum ovációja közepette magabiztos győzelmet aratott. Csikós az ötödik helyen zárt.

Rendessy Eszter. Fotó: MKKSZ

„A rajtom nem sikerült jól, kicsit elfújt a szél, de én lepődtem meg a legjobban attól, hogy ettől nem ijedtem meg. Az edzőm azt mondta, mindent adjak bele, a végére ne maradjon bennem semmi. Ezt sikerült megvalósítanom, nagyon elfáradtam” – nyilatkozott Rendessy Eszter.

A versenynap utolsó döntőjében is magyar győzelem született

Kopasz ugyanis 500 méteren visszavágott Pimentának, nagyszerű, taktikus versenyzéssel utasította maga mögé a portugált és az egész mezőnyt. Bár mindössze 80 perce volt az ezres és az ötszázas finálé között, a magyar kajakos jól osztotta be az erejét, óriási hajrája ezúttal szó szerint aranyat ért. A másik hazai versenyző, Birkás Balázs is remekül szerepelt, Pimenta mögött ő lett a harmadik.

Fernando Pimenta, Kopasz Bálint és Varga Ádám. Fotó: MKKSZ

Férfi C-1 1000 méteren Kiss Balázs utolsóként zárt a fináléban, K-2 500 méteren Balogh Gergely és Szendy Maximilián negyedikként, a Noé Bálint, Koleszár Mátyás duó nyolcadikként, a Kőhalmi Emese, Bodonyi Dóra kettős ötödikként, a Szellák Szabina, Zupkó Vanda páros hetedikként ért célba.

Női C-1 500-on Kisbán Zsófia hetedikként, Bragato Giada pedig nyolcadikként zárt, a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenus duó pedig nem ért célba 500-on, 200 méter után ugyanis egy technikai hiba miatt beborult a vízbe.

A szombat délelőtti para finálék során egy hazai éremnek tapsolhatott a szép számú közönség.

Molnárné Tóth Julianna. Fotó: MKKSZ

Molnárné Tóth Julianna második lett a VL2-es kategóriában, 500 méteren

A gyorsasági és a para szakágban idén ez az egyetlen felnőtt nemzetközi verseny, 33 ország több mint 400 sportolója vesz részt rajta. A járványügyi szabályok és korlátozások ellenére, illetve azok szigorú betartása mellett szurkolók is lehetnek a Maty-éren.

Kapcsolódó

arany

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük