Connect with us

Kerítésen innen

Harrach saját törvényjavaslattal söpri egyesülete alá az állami földeket

Megosztás

Tizennégy állami tulajdonú ingatlan vagyonkezelési jogát adná át az a törvényjavaslat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) fóti lovasterápiás központjának, amelyet Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője nyújtott be két hete az országgyűlésnek.

Ezért költöztetik szanaszét a gyerekváros kis lakóit

Harrach indítványa szerint a Fóti Gyermekváros területét is érintő ingatlanok 2020 szeptemberétől kezdődően 20 éves időtartamra, ingyenesen kerülnének a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Egyesület vagyonkezelésébe.

A törvénymódosításról a KDNP is kitett honlapjára egy beszámolót, de sem abban, sem más híradásban nem jelezték, hogy Harrach úgy nyújtotta be az NGYSZ-t támogató törvényjavaslatot, hogy közben ő maga tölti be az NGYSZ alelnöki posztját.

Harrach szerint nincs itt semmi összeférhetetlenség

A 24.hu megkereste a kereszténydemokrata politikust: nem tartja-e összeférhetetlennek, hogy saját szervezete számára kedvező törvény meghozatalát indítványozza a parlamentben.

Nincs itt semmi összeférhetetlenség, hiszen nem cégről, hanem egy karitatív szervezetről van szó. Pont azért nyújtottam be én a törvényjavaslatot, mert én ismerem, hogy mire van szüksége a szervezetnek

– mondta Harrach Péter, aki szerint az átadásra javasolt területeket eddig is az NGYSZ használta, és az átadás csak minimálisan érinti a gyermekváros területét.

Más véleményen van azonban Szél Bernadett független képviselő. Szél a parlament gazdasági bizottságában részletesebb tájékoztatást kért volna az Orbán-család számára is kiemelt fontosságú NGYSZ  támogatásáról. Beszámolója szerint azonban a március 18-i ülésen hatalmas indulatokat váltott ki, amikor elővette az egyesület több mint 100 oldalas tervdokumentációját, amely „feketén-fehéren tartalmazza, hogy a Károlyi-birtok területe csökken” az átadások miatt. Szél szerint ekkor már nem is hagyták szóhoz jutni, hogy feltegye a kérdéseit.

Pénz is kell, állami terület is kell

Az Edvi Péter vezette NGYSZ saját bevallása szerint 6-10 milliárd forint értékű fejlesztésre készül, a fóti lovasterápiás központ bővítéséhez pedig a pénz mellett szüksége van a terület bővítésére is.

A kormány 2017-ben már határozatban biztosított közel 200 millió forint állami támogatást az egyesületnek a beruházások előkészítésére.

Orbán és Kövér valamint az állami cégek kedvenc egyesülete

Az NGYSZ pénzügyi beszámolói szerint azonban ennél jóval nagyobb összegű támogatások is érkeztek az elmúlt években az egyesülethez, amely külön szervezetben menedzseli a fóti lovasközpontot, és egy Nemzetközi Gyermekmentő nevű alapítványt is működtet. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2017-ben 1,5 milliárd forinttal segítette meg  a gyermekmentőt, az MNB pedig 135 milliót adományozott, de a szponzorok között volt az MFB, az MKB Bank, az MVM, a Szerencsejáték Zrt. és még számos jelentősebb állami cég.

A rendszerváltás óta működő NGYSZ alapítói között van Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó. Az NGYSZ egyesületének elnöki posztját jelenleg is Kövér László házelnök tölti be.

(Forrás: 24.hu)

Kapcsolódó

Furcsa fóti összefüggések

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. MichaelScies

    2023.11.23 18:05 at 18:05

    I gave https://www.cornbreadhemp.com/collections/full-spectrum-cbd-oil a try for the treatment of the cardinal adjust, and I’m amazed! They tasted smashing and provided a be under the impression that of calmness and relaxation. My importance melted away, and I slept better too. These gummies are a game-changer an eye to me, and I greatly put forward them to anyone seeking appropriate worry relief and think twice sleep.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük