Connect with us

Voks 2022

Hasítanak a metszőfogak Debrecenben

Debrecen
Megosztás

Már jó ideje cikkezünk arról a háborúról, ami Debrecen városát három osztatúvá, az őszi választást pedig már most jól megjósolhatóan kormánypárti győzelemmé változtatja, és így „hála” az ellenzéki földi-háborúnak, a cívis városban marad minden a régiben.

Ki beszél itt etikáról?

Az LMP, Jobbik, Momentum választási koalíció közzétette választási kódexét, amire Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás közös polgármesterjelöltje egy nagyon kemény hangú közleményben reagált:

Az önök által leírtak jelen formájukban azonban nem többek, mint aminek szánták őket. Valós, mögöttes tartalom nélküli üres szavak.
Mi mások is lehetnének, mikor az önök holdudvarába, pártjaiba tartozó csoportok – többek között a Momentum ideológusa-tagja, Rutz Tamás fémjelezte „Mi vagyunk Debrecen”, és más, önökhöz köthető facebook-csoportok – jelenleg is alpári, személyeskedő, lejárató, karaktergyilkos kampányokat generálnak.

Meggyőződésem, hogy demokratának lenni nem az, ha üres szavakat írnak egymás mögé, majd azt elnevezik etikai kódexnek.

Bizonyítsanak Uraim!

Bizonyítsák be, mennyire tekinti komolynak saját dolgozatukat, a morált és az etikát!
Abban a pillanatban, ahogy nyilvánosan elhatárolódnak a Rutz-féle karaktergyilkos alpári megnyilatkozásoktól, és mindezeken túl a Jobbik szörnyű múltjától, a holokamuzástól, minden kirekesztő cselekedettől, a Cipők a Duna-parton emlékmű meggyalázásától, horogkeresztek rajzolgatásától, akkor lesz, majd miről beszéljünk.

Akkor nyernek valódi értelmet az önök által leírtak. Hogy is fogalmaztak? A morál és az etika.”

21 év nagy idő, Debrecen!

Ne felejtsük, hogy ha van igazi Fidesz-város, akkor Debrecen az, így sehol nem lenne olyan nagy szükség az ellenzéki közös fellépésre, mint ott. A hajdúság fővárosában 1998 óta, azaz 21 éve tart egyhuzamban a narancsuralom. Ennyi idő bőven elég volt ahhoz, hogy a  közélet és a helyi gazdaság teljes érhálózatát átjárja a „sárga vér”. Amennyiben minden úgy marad őszre is az ellenzéki oldalon, ahogy most, nyár közepén van, akkor újabb öt évre elvész a vérfrissítés lehetősége.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük