Az elmúlt hetek-hónapok sok örömteli híre után most egy szomorú hírünk van: elpusztult a nemrégiben – szeptember 2-án – született tapírborjú. A boncolás a szív- és vázizmok elfajulását, illetve súlyos fokú májelfajulást állapított meg.


“Szomorún tudatjuk valamennyi barátunkkal,

hogy elpusztult az Állatkertünkben nemrégiben született tapírborjú. A kicsi szeptember 2-án, vasárnap látta meg a napvilágot, születését három napra rá hoztuk nyilvánosságra. Bár az apróság a kifutóban, a nagyközönség szeme láttára született, az első napokat az anyaállattal együtt egy elkülönített istállóban töltötte. A tervek szerint e hét közepén mutattuk volna be a nagyközönségnek.

Az újszülött állat kezdetben elég életerősnek tűnt

és az emlőket is megtalálta, így a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai nagyon bizakodóak voltak. A tapírborjú azonban a hétvégére láthatóan gyengülni kezdett, végül már az állatorvosoknak is be kellett avatkozniuk és mesterséges táplálással egészítették ki az anyatejet – olvasható a honlapon.


Mint kiderült, a kistapír olyan egészségi problémákkal született, amelyet az anyai gondoskodás és sajnos az állatorvosok és a gondozók életmentést célzó erőfeszítései sem tudtak ellensúlyozni. A kicsi szombaton pusztult el, de a bejelentéssel meg akartuk várni a boncolási, illetve a laboreredményeket

Bár a várva várt tapírborjú pusztulása munkatársainkat nagyon elszomorította, némileg vigasztaló tény, hogy az Állatkertünkben a közelmúltban különösen sok kölyök és fióka jött a világra, akik mind nagyszerűen érzik magukat”

(forrás: zoobudapest.com)

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét