Kiemelt hírek
Hatalom és szex – Párbeszéd, Fidesz csörte
A Fidesz az elmúlt napokban folyamatosan hazugságokkal rágalmazza Burány Sándort, a Párbeszéd frakció tagját. Úgy tűnik, munkába álltak Putyin álhírgyártói, mert a Fidesz most már ebben az oroszos formában kommunikál, olvasható a párt közleményében.
Aki vissza él a hatalmával ugyan olyan zaklató, mint aki szexuálisan bántalmaz egy nőt
A Fidesz-KDNP tudatosan hírhamisító vagy a magyar nyelven elmondottak jelentését értelmezni képtelen politikusai kedvéért rögzítsük: Burány Sándor éppen arról beszélt a Törvényalkotási Bizottság ülésén, hogy elfogadhatatlan volt Hende Csaba felszólalása, amelyben a színházigazgatók kinevezése esetében a pártállami vétójogot „együttműködési kényszernek” nevezte. Burány Sándor rámutatott: a hatalommal való visszaélés éppúgy erőszak, ahogy erőszak a nők szexuális zaklatása, történjen az a Fidesznek kedves vagy kevésbé kedves színházakban, vagy ahogy erőszak a gyerekek és fiatalok papok által elkövetett zaklatása is.
A Párbeszéd elítéli a zaklatás és a szexuális erőszak minden formáját
Elítéljük azt is, folytatódik a közlemény, hogy a Fidesz erről a témáról is a pártpropaganda logikája szerint kommunikál. Elítéljük például Kósa Lajost, aki szerint az anális bántalmazás nem számít zaklatásnak. Elítéljük azt is, hogy a Fidesz még mindig a vakkomondoros nőverő, Balogh József pártjaként viselkedik: az ellenzékieket mocskolja hazugságokkal ahelyett, hogy megvédené a családon belüli erőszak áldozatait, a nőket és a gyerekeket.
A Fidesznek akkor lesz bármiféle erkölcsi alapja a nők elleni erőszakról nyilatkozni, ha majd ratifikálták az Isztambuli Egyezményt.
Végül egy érdekesség, hogy a szövegkörnyezetéből kiragadott vágott videót az Origónak azonnal, Burány Sándor képviselőnek viszont jogos, hivatalos kérésére Hende Csaba napok óta nem adja ki az elektronikus jegyzőkönyvet, hatalmukkal visszaélve tartják vissza a bizonyítékot.
Szerző
Friss
- Magyar György: a hatóságoknak a tudomásukra jutott bűncselekmény gyanúja esetén hivatalból kell(ene) megindítaniuk az eljárást
- ‘Ha a szendókat is beleszámítjuk pár millát spóroltak az adófizetők’ – kommentelték Szijjártó vonatos sztrotiját
- Országimázs Orbániában: a reptéri buszon a ‘ha nem érvényesíti a jegyét, megbüntetjük’ megy angolul, de a ‘miért állunk’ nem…
- Trump Zelenszkijnek: sosem kellett volna elkezdened a háborút, amit bármelyik féleszű tárgyaló már lezárt volna
- ‘Kiszivárgott’ Orbán-beismerés: ‘politikai korrupció az, amikor valakit azért fizetnek, hogy azt írja, azt mondja, amit kérnek’
- Ruszin-Szendi Romulusz: katonák, volt rendőrök, nem biztos, hogy olyan golyóállók mint én + Hadházyról
- Bocs, de ennek a 3 csillagjegynek nincsenek jó híreink
- Ha ön Telex-, vagy HVG-olvasó, akkor Orbánék kitiltották a miniszterelnöki évértékelőről – Újabb szavazatminimalizáló demokrácia-pofon
- Az FBI-nak köszönhetően maradt el egy iskolai vérengzés Magyarországon
- A Fidesz-gyalog ‘független’ tündöklése és a regnáló bukása egyenes arányos – Kártékony az agyament szervilitás