Connect with us

Bulvár

Adathalászat, pipa, de jött az Europol – Határtalan pénzmosás

Megosztás

A budapesti nyomozók az Europol közreműködésével fogtak el tizenhat embert, akik a gyanú szerint több mint 424 millió forintot kezeltek hazai vállalkozások bankszámláin, amely bűncselekményekből származott.

Sikeres adathalászat

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Pénzmosás Elleni Osztálya a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda bejelentése alapján rendelt el nyomozást pénzmosás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, mivel 2021. augusztusa 2. és 2022. január 26. között hat magyar vállalkozáshoz köthető bankszámlákra is érkeztek olyan összegek, amelyekkel kapcsolatban a küldő bank csalásra hivatkozva visszahívást kezdeményezett-írja a police.hu

A rendelkezésre álló adatok szerint 2021 végén egy francia gazdasági társaságtól adathalász módszerekkel közel 40 millió eurót csaltak ki, amelyet összesen 45 részletben 8 különböző országban nyitott bankszámlákra utaltak át. A sértett cégtől több mint 7 millió euró érkezett hat magyar vállalkozáshoz köthető számlákra, ám további utalásokra is sor került, többek között francia, német és spanyol bankszámlák részéről. Ezek gazdasági társaságokhoz, valamint magánszemélyekhez is kötődnek.

Szellemcégek

Az elkövetői kör magyar strómanokon keresztül alapított cégeket és nyitott bankszámlákat, hogy a csalásokból származó összegek felett rendelkezni tudjanak. Ezekre a számlákra beérkező összegeket rendszerint azonnal átutalták távol-keleti, illetve hazai címzetteknek, valamint egy részüket készpénzben vették fel Magyarországon.

A francia céget megkárosító bűncselekmény miatt számos országban indult nyomozás, így Franciaországban is, a budapesti nyomozók pedig az eljárás során szoros együttműködést alakítottak ki az Europolon keresztül a külföldi nyomozó hatóságokkal. A magyarországi gyanúsítottak azonosítása és országszerte történő elfogása során a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya számára az Europol helyszíni támogatást is nyújtott, így pénzmosás bűntett gyanúja miatt tizenhat embert hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül kettővel szemben a bíróság letartóztatást rendelt el.

A nyomozók a kutatások során több mobiltelefont, számítógépet, iratokat, valamint a bűncselekménnyel érintett bankszámlákon összesen több mint 424 millió forintnak megfelelő eurót foglaltak le.

Hasonló

Szerző