Connect with us

Blogbazár

Havas Henrik: Arról a mocskos balliberális sajtóról

Havas Henrik: sajnálom, hogy így történt, egyszer talán újrakezdjük....
Megosztás

Egy ideje ugyanis hozzánk tartozik a Magyar Nemzet. Azért írom, hogy hozzánk, mert én ugyan magamat, mint az egykori MDF és Antall József hívét igazából kereszténydemokrata érzelmű újságírónak tartom, de ha Rétvári Bence, vagy éppen Semjén Zsolt keresztény is, meg demokrata is, akkor én az nem lehetek.

Pár évvel ezelőtt egy műsorban együtt szerepeltem a naptárdívával, Tüncikével, akit megkért a műsorvezető, hogy ugyan mondja már el, hogy mivel foglalkozik. Azt mondta, hogy ő konkrétan újságíró és műsorvezető. Ezek után mondtam azt, hogy ha Kiszel Tünde újságíró és műsorvezető, akkor nekem fogalmam sincs, hogy én mi vagyok.

Na, így vagyok én ezekkel a kereszténydemokratákkal!

Azt meg már fel se veszem, hogy balliberálisnak könyvelnek el. Szóval, ami a mocskos sajtót illeti, az ismét újságnak nevezhető Magyar Nemzet azt bírta írni, hogy Svédországban egy nagyszabású vadászat keretében helikoptert is béreltek Semjénék számára, amely több mint 750 ezer forintba került egy órára. Semjén résen volt, és reagált a facebookon: nem ő helikopterezett, hanem a jávorszarvas.

Később javította bejegyzését, a helikopter nem egy jávorszarvast, hanem egy rénszarvast szállított. Egyébként a rénszarvas tehet arról, hogy kötélen lógatták le a helikopterről, mi a francnak legelészett pont a magyar miniszterelnök-helyettes környékén. A rénszarvas ugyanis házi állát, pont úgy, mint Mari néni tehene.

Ezúton figyelmeztetek mindenkit,

hogyha meglátnak egy daliás kereszténydemokrata politikust lovon, hátán puskával, tehenet, kecskét, birkát azonnal el kell zárni, mert nincs mese, elsülhet az a puska, aztán jön a helikopter!

Azért azt se hagyjuk szó nélkül, hogy a mocskos ballib sajtó képes volt közölni egy képet, amin a legtöbb kereszténydemokrata együtt pózol egy Farkas József nevű üzletemberrel, aki pénzezik. Ez azt jelenti, hogy kifizeti az „ország fővadászának” cechhét, kiürített hoteltől a helikopterszámláig, de ezentúl időről-időre besöpör néhányszáz milliós európai uniós forrást.

Mielőtt bárki arra gondolna, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes bármilyen módon is ellentételezné a Farkas által finanszírozott vadászatokat, közöljük, hogy a hálája annyiban merült ki, hogy amikor Farkas megnyitotta a négycsillagos noszvaji Oxigén Hotel & Zen Spa-t, akkor maga a fővadász mondott megnyitóbeszédet.

Semjént meghosszabbították Svédországig – kiderítettük a vadászkaland pontos helyszínét!

Semjén, az állat(kert)barát

Egy közpénzből támogatott szállodás fizette Semjén svédországi luxusvadászatait

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük