Kiemelt hírek
Havas Henrik: Habonyék elég szar munkát végeztek
A Városi Kurír is többször foglalkozott azzal a zaklatási botránnyal, amelynek az egyik főszereplője Havas Henrik. Az újságíró a botrány kipattanásakor még egy kézlegyintéssel intézte el a nyilvánosságra került információkat, később már kénytelen volt megszólalni.
Havas nem lepődött meg
Az ATV felfüggesztette a a televízióst, műsorainak az ismétlését is leállította vizsgálatot indított a napvilágra került ügyekben.
A „tanár úr” a minap a pesthir.hu- nak adott interjút arról, hogyan látja a történteket, ebben elmondta nem lepte meg az ATV döntése. A hétfői meghallgatáson a televízió két vezetője arra hivatkozott, hogy kollektív döntés született, és az az álláspont, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor szerte a világon, és Magyarországon is kiemelten foglalkoznak a zaklatási ügyekkel, kénytelenek vizsgálatot indítani:
„Megkérdeztem, hogy tekintettel, hogy élő szerződésem van a csatornával, jogilag mivel támasztják alá a döntésüket. Az volt a válasz, hogy azt nem tudják, de másnap, azaz kedden elküldik a jogászok által megfogalmazott állásfoglalást. Hát, ezt nem kaptam meg.”
Habonyéknaka fal adja a másikat
Havas Henrik szerint a magyar közvélemény pontosan tudja, hogyan vásárolta fel a magyar médiát a Fidesz holdudvara. Övéké a TV2, a Bors, majdnem az összes megyei lap, felvásárolták az Origót, létrehoztak egy csomó internetes felületet:
” Na ezek után csodálkozik valaki, ha beindult ez a gépezet? ” /……/ „Szerintem elég szar munkát végeztek Habonyék. Baukó Évával és Molnár Anikóval kezdeni, az elég necces. Ha most elmesélném, hogy erről a két hölgyről mit kellett végighallgatnom a múlt hétfő óta….hát, azt nem nagyon bírná el az internet. Aztán jött Görög Zita, meg egy három évvel ezelőtti műsornak a részlete.” /……/ ” Görög Zita előadta az előkelő úrinőt, aki néha hisztizik. Engem lecseszett, az akkori élettársát úgy megsértette, hogy az otthagyta a forgatást. Na, de hát nincs ezzel semmi baj, ezek a műsorok így készülnek.”
Az újságíró saját elmondása szerint számos támogató telefont kap ismerősöktől és ismeretlenektől:
” Szerintem, a Habony-művek nagyon túltolta ezt a témát, nagyon kontraproduktív az egész. ” /…/ ” Vannak aztán „bennfentes” telefonálók, szakmabeliek, akik biztos forrásból tudják, hogy a TV2 hány milliót fizetett Baukó Évának, vagy Molnár Anikónak. Aztán vannak, akik figyelmeztetnek, hogy nagyjából mire számítsak a következő napokban.”
Havas várhatóan perelni fog, bár tisztában van azzal, hogy az ítéletre jó ideig várnia kell. Egy korábbi perében, amelyet a Magyar Nemzet ellen megnyert, úgy emlékszik, hogy négy vagy öt év után született ítélet:
” Most is fizetni fognak, de az egy kicsit odébb lesz! Nekem rutinom van a kirúgásban. Először 1994-ben a Rádióból rúgtak ki, aztán az RTL-től legalább kétszer, a TV2-től is, legutóbb a HOT! Magazintól azután, hogy Mészáros megvette……higgye el, én megvagyok, de a család az nem annyira élvezi, mint én.”
Az interjú elkészítését követően kapta meg a szerkesztő-újságíró , az ATV operatív igazgatójának az üzenetét :
„Ez arról szól, hogy a Polgári Törvénykönyv megbízási szerződésre vonatkozó rendelkezései alapján, a cég nem tart igényt az érvényes szerződés teljesítésére. Ja! És belső vizsgálatot indítanak az ügyben, amelynek során engem is meghallgatnak.” /……./ „Egyértelmű, hogy az ATV köteles–amennyiben nem tudja bizonyítani, hogy én szegtem szerződést- kifizetni a következő időszakra nekem járó pénzt.”
Itt tartunk most, a történetet az élet és tmég valakik a politika közeléből írják.
A szerkesztőségünk nem kíván állást foglalni az ügyben, bízunk abban, hogy egyértelműen tisztázódik, hogy az állítások igazak vagy nem.
Előzmény: VV Éva molesztálással vádolja….
Szerző
Friss
- Az ismert darabot, ami az életünkről szól, most európai díszletek között láthattuk színre vinni – Napi Lendvaiság
- A nagy számok törvénye alapján ki hazudik: Lázár, vagy Vitézy közszolga?
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni