Blogbazár
Havastól Azahriahig Kövér Lászlón át vezet az út
Azahriah koncertje előtt Havas Henrik kicsit elnosztalgiázgatott arról az időszakról, amikor még ő volt a „soros Azahriah” és amit a múlt kútjából felhoz, az a szokásos módon szórakoztató.
Azahriah sehol sincs Kövér Lászlóhoz képest
Ágnes délután hívott, hogy láttam-e, mennyi pénzt kaszál Azahriah, miután üzletet kötött a Tisza Cipővel. Kövér úgy jutott eszembe, hogy annak idején, valamikor 1989 környékén többek között vele is reklámoztam a Tisza Cipőt. A történet nem bonyolult. Annyi történt, hogy amikor megjelentek az új pártok, például a Kisgazdák meg az ifjúsági szervezetek közül például a Fidesz, eszembe jutott, hogy érdemes volna egy vitaműsort rendezni a Kádár-rendszer képviselői és az új erők között. Kibéreltük a Mikroszkóp Színpadot, és egy bérelt közvetítőkocsival felvettünk egy Hyde park című műsort, ami nem pont olyan lett, mint amilyet elképzeltem.
Hordókról (sajnos) szó sem lehetett
Eredetileg azt szerettem volna, hogy a meghívott képviselők hordókon álljanak a színpadon (ez nem valósult meg), a bal oldalon a Szocialista Munkáspárt egy képviselője, mellette egy kisgazda, aztán következzen a Szakszervezetek Országos Tanácsának képviselője, aki majd vitatkozik a Munkástanácsok képviselőivel, és hát nyilván ott kellett lennie két ifjúsági szervezetnek is, a Fidesznek meg a KISZ-nek (Kommunista Ifjúsági Szövetség). Némi gondot okozott, hogy a Fidesz küldöttei közül szinte mindenki KISZ-titkár volt, de azért Kövér László vállalta a vitát a Fidesz képviseletében.
Na de hogy jön ez Azahriah-hoz? Hát úgy, hogy a színpad hátterében két nagy reklám volt, a Tomi mosópor meg a Tisza Cipő. Nagyon sok pénzt köszönhetek Kövér Lacinak, és úgy tűnik, hogy Azahriah egy jól kitaposott úton indult el.
Szerző
Friss
- Orbán titkos ‘Harcosok Klubja’ kitúrta a sportlövők egyetemi bajnokságát – A BOK-csarnok letisztította a terepet
- A pollenallergiáról – mikor máskor?
- Az átláthatósági törvény szelleme és eredete
- Aki az év 20. hetében is kérdez: Juszt László és aki sosem arra válaszol: Orbán Viktor
- Menczer-matek: nem 999, nem 1001, pontosan ezer ember keccsöl Brüsszelben Ukrajna gyorsított uniós felvételén
- H, mint Huxit? – próbálkozott az újabb Orbán-talány megfektésével egy olvasója
- 333.500 sok, vagy kevés? Gombócból az előbbi, de az Orbán-szavaztatásnak csúfolt cucc esetében?
- Megfejtve az éjszakai Orbán-rejtély
- Műsorváltozás: ‘…nem előbb, mint június 8.’ – Ez az új ‘pontos dátuma’ a magyar űrhajós startjának
- Gábor György: ‘vízumot kap a dollár, anyanyelvi igazolást kérünk az eurótól? A jen nyilatkozik szexuális orientációjáról és egyéb szuverenitássértő perverzióiról mielőtt átlépi a magyar határt?’