Connect with us

Banánköztársaság

„Hazafias szervezetek” alkonya..?

Megosztás

„A Pride ellen tartottak tüntetést hazafias szervezetek” – ezzel a címmel „számolt be” a „magyarnemzet” a felvonulásról. Nos, személyes tapasztalatból tudom, hogy a felvonulás ennél picit több volt: a Fővám térig voltam a menetben.

Megosztás

„A Pride ellen tartottak tüntetést hazafias szervezetek” – ezzel a címmel „számolt be” a „magyarnemzet” a felvonulásról.

Nos, személyes tapasztalatból tudom, hogy a felvonulás ennél picit több volt: a Fővám térig voltam a menetben.

Nem volt egyszerű dolog bejutnom:

háromszor is megállítottak, kérdezgetve, hová megyek, mit keresek… Azt nehéz eldönteni, hogy a rendezők vagy a rendőrök érdeklődtek-e jobban… Az mindenesetre kedves pillanat volt, amikor az egyik rendező az iránt érdeklődött,

tudom-e, milyen rendezvényre igyekszem…

Végül sikerült bejutnom, és megérte: nagyon sokféle embert láttam. Mondjuk, nem ez volt az első Pride, amin részt vettem, legalábbis most a Fővám térig. Azért addig, mert az előzetes bejelentés szerint ott készültek ellentüntetést tartani.

Voltak „nagyon szép” ellentüntetések:

volt olyan, hogy a Hősök terén kerültünk kőzáporba, még a Fidesz-uralom előtt. Eddig általában a menetet szorították kordonok közé, s a „hazafiak” kénytelenek voltak távolabbról üvölteni, köveket, üvegeket hajigálni – színtiszta patrióta buzgalomból. Olyan is előfordult, hogy a felvonulást téritették el – ahogyan egyébként most is.

De „hazafias szervezetek” olyan ellentüntetést, mint ma, még nem csináltak! Pedig a „magyarnemzet” csak róluk szólva adott hírt a Pride-ról… Az igazság persze az, hogy számomra nem szerzett meglepetést a lap: régóta tudom, hogy a kormánymédia” milyen szervezeteket tart „hazafiasnak”. Hát hiszen jogosan! – némelyik vezetőjüket ez a kormány ki is tüntette.

Azért arra gondoltam, hogy például Gaudi-Nagy Tamást, Volner Jánost „hazafiasként” emlegetni van annyira súlyos dolog, hogy mindenki levonja a megfelelő következtetést, beleértve az EU-t is. Persze, nyilván „hazafias” akkor Budaházy, Toroczkai meg a magát Betyárseregnek nevező banda is…

Éppen holnap készülnek „hazafias cigányozást” rendezni a Jászságban

Nyilván arról van szó, hogy a kormány és médiája szerint mindenki hazafias, aki támogatja például a „Brüsszel” által is támadott, gyermekvédelminek” hazudott gyalázatos „törvényt”. Meg Orbán népszavazását.

Én nem vagyok hazafias, nyugodtan nevezhetem tehát ezt a „törvényt” és Orbán népszavazását is annak, ami: náci bűzű köpedelemnek. Ahogy bizony náci bűze van magának az egész melegellenes fideszes hecckampánynak is. Mindez persze a Fidesz számára nem újdonság: beleillik abba a sorozatba, amely mondjuk a konrádozással kezdődött, és most éppen a cigányozásnál, brüsszelezésnél, gyurcsányozásnál, sorosozásnál tart.

Most éppen azt kell elhinnünk, hogy Brüsszel át akarja operáltatni gyermekeinket…

Hihetetlen, de Magyarországon tán kétmillíónál is többen vannak, akik ezt elhiszik…

És mégis: van abban valami reménykeltő, ahogy a „hazafias szervezetek” nevetséges módon hepciáskodtak – összesen vagy nyolcvanan…

Foró: Tamás Tibor

 

hazafias

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük