A két futtató, akiket szegeden buktatott be és fogott el a Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának Szegedi Osztálya mert nagyban gondolkodni, talán túl nagyban is. 

Kényszerítés, kényszerítés hátán

Emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatják a nyomozást O. István 52 éves szegedi és L. Tamás 29 éves siófoki lakosok ellen.

A szegedi férfi több nővel is jó viszonyt alakított ki, majd rávette őket, hogy prostituáltként dolgozzanak, és a bevételükből részesedést kért. O. István biztosította a vendégek fogadására alkalmas ingatlant, és meghatározta a sértettek által megkeresett napi összeg mértékét, így biztosította saját rendszeres bevételét.

A férfi a nők egyikét pszichikai kényszerrel és testi fenyegetéssel teljesen függő helyzetben tartotta. A sértettet 2018 áprilisában Ausztriában, majd később Németországban található bordélyházakba vitte, ahol a nőtől keresetét részben vagy teljes egészében elvette.

A siófoki férfi 2017 óta dolgoztatott prostituáltként egy nőt Budapesten, illetve Ausztriában és Németországban is. Őt életének kioltásával fenyegette, bántalmazta, megfélemlítette. Meghatározta neki, hogy hol, mennyi ideig dolgozzon, és mekkora bevételt szerezzen a szexuális szolgáltatással. Megszervezte a sértett kiutaztatását, vagy ő maga szállította ki a nőt a külföldi bordélyházakba, naponta beszámoltatta, és a prostitúcióval megszerzett jövedelmét elvette tőle. Ebből L. Tamás egyrészt a saját életvitelét tartotta fenn, másrészt a bűnös úton megszerzett pénzt az érdekeltségébe tartozó építési vállalkozásán keresztül mosta tisztára: ingatlanokat épített belőle. A nyomozás adatai szerint volt olyan alkalom, amikor a férfi késsel fenyegette, és meg is vágta a sértettet, akinek emiatt orvosi ellátásra volt szüksége.

Az akció

A KR NNI Szegedi Osztályának nyomozói a két férfira – a KR Bevetést Támogató Osztály munkatársainak közreműködésével – összehangolt akció keretében egyszerre csaptak le 2020. május 11-én hajnalban Szegeden, illetve Siófokon. O. Istvántól egy 3 millió forint értékű autót foglaltak le a rendőrök, míg L. Tamástól 4,4 millió forint készpénzt, illetve arany ékszereket és egy szintén 3 millió forint értékű személyautót, valamint zár alá vettek három ingatlant is, közel 200 millió forint értékben.

A nyomozók O. Istvánt emberkereskedelem és kerítés bűntett, míg L. Tamást emberkereskedelem és pénzmosás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Szegedi Osztálya mindkét férfit őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatásukat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét