Connect with us

Ez a nap

Házi őrizetbe került Habony ügyvédje

Megosztás

Sikkasztás, csalás és ügyvédi visszaélés gyanúja miatt házi őrizetbe került Busch Béla, a Magyar Köztársaság lovagkeresztjével is kitüntetett, neves ügyvéd.

Ő védte a kormányfő titokzatos tanácsadójának jó hírét a teljes magyar sajtóval szemben

Harminc napra elrendelte Busch Béla neves ügyvéd házi őrizetét a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB). A bíróság döntése alapján így csak engedéllyel hagyhatja el a neves jogász a lakását, a mozgását pedig egy elektromos nyomkövetővel figyelik majd.

A Központi Nyomozó Főügyészség kedden vette őrizetbe Busch Bélát, de szerdán már megszüntették azt, így a neves ügyvéd bilincs és rendőri kíséret nélkül érkezhetett a bíróságra. Az ELTE jogi karának volt tanszékvezetőjét a sajtóban Habony Árpád korábbi ügyvédjeként is emlegetik. Ő védte a kormányfő titokzatos tanácsadójának jó hírét a teljes magyar sajtóval szemben. A hvg.hu úgy tudja, Busch – akinek egy másik büntetőügy miatt már egy éve felfüggesztették a kamarai tagságát – 10 millió forint ügyvédi letéttel nem tudott elszámolni. Emellett sikkasztással és csalással is gyanúsítják. A gyanú szerint a jogász 530 millió forintos kárt okozott, amiből 36 millió forintot már megtérített.

Busch tett vallomást a bíróságon, de nem ismerte el a bűnösségét.

Buscht a másik ügyben befolyással üzérkedéssel vádolják Oszter Sándor színésszel együtt. A vád szerint a Kossuth-díjas színművész és az ügyvédek – köztük Busch – egy költségvetési csalás miatt Szlovákiában őrizetbe vett, szállítmányozásban érdekelt vállalkozót „vertek” át, azzal, hogy elhitették vele, ha fizet, elérik, hogy megszüntessék a vele szemben költségvetési csalás miatt indult eljárást. De az ügyészség szerint nemcsak ígértek, hanem a hatásosság kedvéért hosszú börtönéveket és teljes vagyonelkobzást is vizionáltak. Így másfél-két év alatt 5-10 millió forintos részletekben, összesen mintegy 50 millió forintot sikerülhetett kicsalniuk.

Busch szerint Habony különleges személy és garázdaságáról írni rágalmazás

Busch – aki 1981 és 1986 között büntetőbíróként is dolgozott – korábban több nagy ügyben is eljárt: ő képviselte például a globexes Vellai Györgyikét, és az Állami Autópálya-kezelő jogi képviselőjeként feltűnt a KH-brókerügyben is.  Megközelítéséről sokat elárul, hogy a Magyar Narancs cikke után – amelyből kiderült, hogy Habony még 2006 novemberében nemcsak összeszólalkozott az általa kis híján elgázolt gyalogosokkal, hanem bántalmazta is őket – azt közölte, hogy ügyfele rágalmazás és személyes adattal visszaélés miatt tett feljelentést. Busch hasonló eljárásokat ígért minden médiumnak, amely ismerteti Habony garázdasági ügyét. Az ügyvéd értelmezése szerint a Habony által elkövetett cselekményről és annak bíróság által megállapított jogkövetkezményeiről egyáltalán nem lehet a sajtóban beszámolni, mert e tények különleges személyes adatnak minősülnek.

Busch 1988 óta tanít az ELTE-n, 2002-ben nevezték ki a büntetőjogi tanszékre egyetemi docensnek, ugyanabban az évben a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem docense is lett. 1990 óta tagja és rendszeres vizsgáztatója a Jogi Szakvizsga Bizottságnak mint tag vagy elnök. Széles körű oktatói és tudományos munkásságát kifejezendő kapott 2010-ben Eötvös Károly-díjat a Budapesti Ügyvédi Kamarától, Navracsics Tibor akkori igazságügyi minisztertől pedig átvehette a Magyar Köztársaság lovagkeresztjét.

(Forrás: HVG)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük