Connect with us

Kerítésen innen

Hegedűs Zoltán szerint a templom, vagy Márki-Zay, vagy a sajtó, de Németh atya biztosan nem hibás!

hegedus-zoltan
Megosztás

Hódmezővásárhely fideszes alpolgármestere szerint nem Németh László atya vitte a politikát a templomba, hanem Márki-Zay Péter független polgármester-jelölt. Tehát ebben az esetben is bolond, aki a szemének és a fülének hisz Hegedűs szavai helyett.

Mindenki, csak mi nem!

Hegedűs Zoltán, aki Hódmezővásárhely Fidesz-KDNPs polgármester-jelöltje elmondta, politikai ellenfele, Márki-Zay Péter bemutatkozó sajtótájékoztatóját a templom előtt tartotta, és minden megszólalásában elmondja, hogy ő az egyházközség világi vezetője, a szórólapjain is a templommal kampányol. Ezek okán ő a felelős abban, hogy a templom politikai színtérré változott.

„Az egyházközösséget ő vonta bele a politikai kampányba, Né­meth László atya megszólalása válasz volt minderre”

Az ügyet fejtegető kérdésre azt válaszolta, hogy úgy látja, Németh atya esetében nem történt más, mint egy katolikus plébános a gyülekezetét is érintő kérdésben elmondta véleményét a híveknek.

„A rendkívülit abban a reakcióban látom, ahogyan ezt a sajtó és a baloldali politika kezelte (…) nem ez az első alkalom, hogy azok próbálják korlátozni a nekik nem tetsző véleményeket, akik mindeközben diktatúrát kiáltanak.

Az időközi választás szerinte nem az áprilisi választás főpróbája, vagy az ellenzéki összefogás erőpróbája miatt lényeges, hanem a város további sorsa okán.

„Nem a százalékok és a politikai lózungok érdekelnek, hanem az, hogy mi lesz Vásárhellyel a következő években. A kérdés, hogy van-e arra két-három vagy több felesleges évünk, hogy a fejlődés helyett politikai cirkuszokkal, vitákkal és balhéval legyünk elfoglalva. Szerintem nincs.”

Hódmezővásárhelynek nem kell izgulnia, noha most belebegtetik, hogy csak akkor biztosított a jövő, ha fideszes polgármestert választ a város, azonban nehezen elképzelhető, hogy Lázár valóban azzal büntetné a régiót, hogy ellehetetleníti anyagi helyzetét. Ha a jövőben bármikor tervei lesznek városában, ezt nem lépheti meg. Úgyhogy a lakók bátran dönthetnek szívük szerint, mivel Németh atya különben is azzal kérkedett, hogy a

„pénz már itt van a számlánkon”.

(forrás: MTI)

Gábor György: Németh atyát semmi sem izgatja, kizárólag a sok pénz, ami a kormánytól érkezik

 

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Por Öcsi

    2018.01.29 15:41 at 15:41

    DE NAGY BAROM VAGY !!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük