Hegyi Barbara: össze kell fogni a jó ügyekért

Hegyi Barbara, a Vígszínház színművésze kapta meg az idén Makó városától a település szülöttjéről, Páger Antalról elnevezett díjat. 

„….a hangom nem lehet akadály…”

A színésznő elmondta, a jövőépítés főiskolásként nem nagyon foglalkoztatta, hiszen akkor azzal volt elfoglalva, hogy megállja a helyét. Tizennyolc évesen szembesült ugyanis először azzal, hogy fura hangja van, és attól tartottak, nem bírja majd a színházi terhelést, ezért aztán elsőre nem is vették fel a főiskolára:

„Egyébként a sikertelen felvételi után a Nemzeti Színház stúdiójában dolgoztam Montágh Imrével, és meggyőződött róla, hogy ez sajátos karakterű hang terhelhető. A második felvételin aztán határozottan úgy nyilatkozott: a hangom nem lehet akadálya a bekerülésemnek. Fel is vettek, de a hangomon folyamatosan dolgoztam. A diploma után, a József Attila Színházban játszó színészként három hónapra elmentem Los Angelesbe, a nevezetes Lee Strasberg színitanodába tanulni.”/ ….. / „Los Angelesben senki sem furcsállta a hangomat, nem is értették a problémámat.”

Páger Antal egyszer azt mondta nekem: hallod, fiam, nekem is rekedtes hangom van, két ilyen repedt fazék egy darabban biztos siker.”

Kitért arra, az első, sikertelen felvételi után kezdte el forgatni Bacsó Péter a Hány az óra, Vekker úr? című filmjét, amelyben neki is szánt szerepet. Hogy föl lehessen tüntetni valamilyen státuszt a neve után, elnevezték filmszínész gyakornoknak:

” Ez a film nagy ajándék volt az élettől, ráadásul ilyen fantasztikus színészekkel játszhattam, bár ott is azzal foglalkoztam, hogy a hangom miatt elfogadjanak. Téni bácsi, Páger Antal egyszer azt mondta nekem: hallod, fiam, nekem is rekedtes hangom van, két ilyen repedt fazék egy darabban biztos siker.”

A művésznő pályája csúcsán – ahogy fogalmazott, mindent akar a világtól:

„Még nem érintett meg a színésznőket veszélyeztető dráma, az öregedés érzete. A gyerekem 21 éves, nem kell hazarohanni az előadás után őrizni az álmát, tehát sok minden mást is tudok csinálni már. És sok mindent tudok csinálni még, hiszen aktív vagyok, bírom a tempót. Nagyon élvezem a lehetőségeket, az élet által kínált fordulatokat.”

Aktnaptár, jótékonysági céllal

Sokat játszik, sőt a bulvársajtóba is bekerült azzal, hogy a Naptárlányok című darabban szereplő színészek közösen – köztük ő is – kiadtak egy aktnaptárt:

„Az előadás részeként és jótékonysági céllal. Eleve így vállaltuk el a szerepeket. Nagyon kellemes, érzékeny közegben csináltuk, és szépek lettek a képek. Azt gondolom, a szolidaritás jegyében jó volna, ha minél többen összefognának, együttműködnének valakinek vagy valaminek a megsegítésére. A darab története, hogy egy angol háziasszonyok alkotta nőegylet egyik tagjának a férje rákos lesz. A kezelés alatt a hozzátartozók méltatlan körülmények között, egy elnyűtt kanapén várakoznak szeretteikre. Ezek a középkorú asszonyok elhatározzák, hogy az évenként kiadott naptár bevételéből vesznek egy új kanapét. A hagyományos naptárból nem gyűlne össze elég pénz, ezért levetkőznek. Végül az aktnaptáruk akkora siker lesz, hogy a befolyt pénzből egy új onkológiai szárnyat tudnak építeni a kórháznak. Mi, a darabban játszó színésznők is csináltunk egy naptárt, amiből egymillió forintunk jött be, és a Semmelweis Egyetem onkológiai osztály rehabilitációs részlegének adományoztuk. Jó érzés volt. Össze kell fogni a jó ügyekért”

TAO

Ragyogó dolognak tartja, hogy ennyi fajta színház virágzik egymás mellett. Sokféle előadás él, nagy és igen pici terekben egyaránt. Mindenki megtalálja a maga érdeklődésének megfelelőt:

„Tévésorozatok készülnek, amelyek új kihívásokat teremtenek. Nem tudom, mi lesz a taotámogatással, remélem, érdemben megmarad, mert a színház nem tud önfenntartó lenni, vagy csak annak árán, hogy a sokszínűsége megszűnik. Ez pedig nagy baj volna.”

Beszélt arról is, meddig hordoz magában egy szerepet, egy karaktert. Meddig használja ösztönösen az ő szokásait, gesztusait:

„A színház kapujáig, bár a próbák alatt minden az új szerepről szól, és nyilván az sem kizárt, hogy hazakísér, és ráadásul a korábbiakat is frissen kell tartani – szóval, vagyunk egypáran… Csak viccelek, de gondolja meg, hogy hányféle ember lehetek, hánynak az életútját járhatom be a pályám során. Ez a csodálatos ebben a hivatásban.”

Tudna máshol élni, de….

Elmondta, bizonyára tudna más országban élni, de színészként ezt a kelet-közép-európai létet ismeri. Egy texasi lányt Amerikában nem tudna hitelesen eljátszani, mert nincs hozzá köze. Alakításaiért már több nagy színészről elnevezett díjat kapott:

„Hálás vagyok érte, most éppen a makóiaknak, akik rengeteg szeretettel, értőn őrzik Páger Antal emlékét.”

(forrás: 168ora.hu)

Kapcsolódó