Connect with us

Gyorshír

Heller: Orbán beleegyezése nélkül semmi sem történhet Magyarországon

Megosztás

Az EU-ban nem értik a kelet-európai berendezkedést, mondván, aki kétharmaddal nyer, az nem lehet zsarnok. „De valójában az” – írja Heller Ágnes.

Megosztás

A magyar filozófus az amerikai New York Timesban közölt publicisztikáját azzal kezdi, hogy egy dolgot fontos leszögezni, Magyarországon soha nem létezett a liberális demokrácia. „Most, hogy a populizmus egyre népszerűbb Európában, Orbán könnyű helyzetben van, hogy tovább erősítse hatalmát.”

Gátlástalan, a választókat kihasználó politikus

Heller Ágnest korábban egy öreg, bigott kommunistának nevezte Kovács Zoltán kormányszóvivő, a jobboldalon (főleg a fiatal jobberek, akik magukat a honi alt-right részének nevezik) folyamatosan támadják. A filozófus visszaszólt, a Fidesznek három szitokszava van csak, komcsi, Soros-bérenc és buzi; öregnek öreg, de nem kommunista – mondta akkor.

Heller most a New York Timesban azt írja, érdemes történelmi kontextusba helyezni, mi is történik Magyarországon és a térségben. Szól az Osztrák-Magyar Monarchiáról, majd később volt hazánkban autokratikus hatalomgyakorlás is, majd totalitárius berendezkedés, majd 1989-ben, a rendszerváltáskor az ölünkbe hullott a szabadság, nem kellett megküzdeni érte. Ezért sokan nem is értékelték azt.

Orbán születőben lévő zsarnok

Mivel a demokratikus hagyományok nem alakultak ki az emberekben, senkinek nem tűnt fel, amikor egy gátlástalan, a választókat kihasználó politikus feltűnt a színen, ecseteli Heller. „Egy olyan, születőben lévő zsarnoknak, mint Orbán, ugyanakkor nem kell magukhoz ragadniuk a hatalmat, a tömegtámogatottsága biztosítva van.”

A modern kor diktátorainak a szavazóurnákban van biztosítva a hatalmuk az illiberális és demokráciaellenes rendszerükhöz.

Heller hosszan ecseteli a rendszer megváltoztatását, a választókörzetek átrajzolását, a választási rendszer megváltoztatását, a sajtó leuralását, a mindennapos félelem- és gyűlöletkeltést, az igazságszolgáltatás gyengülőben, az alkotmányos alapok is hiányosak. Ráadásul amíg az Európai Unió nem tudott európai identitást teremteni, a populista pártok megtették ezt, és új választ adtak a kihívásokra.

A hagyományos liberális demokráciákban a populisták kisebbségben vannak, ezért sokan az EU-ban nem is értik a kelet-európai berendezkedést, mondván, aki kétharmaddal nyer, az nem lehet zsarnok. „De valójában az” – írja Heller.

Orbán a választáskor biankó csekket kapott

A filozófus szerint Orbán beleegyezése nélkül semmi sem történhet Magyarországon, csak az van, amit ő akar, ellensúlya sem pártján belül, sem a hatalmi berendezkedés más szegmenseiben nincs.

A demokratikus folyamatok csak az álruha a feudális rezsimen – ez az, amit Orbán illiberális demokráciának hív.

Heller emlékeztet, most áprilisban is többen szavaztak Orbán ellen, mint mellette, de a szétaprózódott ellenzék mellett Orbáné a legjobban szervezett kisebbség, a tábora egységesen rá szavazott. „Biankó csekket kapott, hogy még inkább a saját képére formálja az alkotmányt.”

(Forrás: HVG)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük