Helló! Mi lett a szabad vakcina-választással?!

Most már tényleg kezd bohózatba fordulni a kormány kommunikációja az oltóanyagok választhatósága kapcsán, ami akár megmosolyogtató is lehetne, ha éppen nem az életünkről lenne egyébként szó.

Emlékezetes, először Orbán Viktor beszélt az egyik tavalyi, állami rádiószózatában

arról, hogy tavasszal két-három vakcinából is választhatunk majd, így áprilisra már győzelmet is hirdethetünk a vírus felett. Ezt követően az oltóanyagok választhatósága kapcsán Müller Cecília tisztifőorvos – azon kevés újságírói kérdések egyikére, amelyet engedtek feltenni neki – az Operatív Törzs egyik tájékoztatóján elég egyértelműen azt közölte, hogy

„nem választható a vakcina”.

Az ellentmondásra többen is ráugrottak, a kormány ekkor reflexszerűen álhírterjesztést kiáltott és azzal védekezett, hogy még nincs is engedélyezett vakcina (ekkor valóban nem volt még), így Müller Cecília jogosan beszélt arról, hogy nem is tudnak még miből választani a magyar polgárok. Azóta több alkalommal is megerősítették – leginkább az orosz és kínai vakcinával szemben kimutatható társadalmi távolságtartás miatt -, hogy mindenki szabadon választhat majd a rendelkezésre álló oltóanyagok közül.

Ez nemcsak biztosítandó demokratikus alapjog egyébként (mindaddig, amíg nem teszik kötelezővé a covid-oltást), de érdemben növeli az oltási kedvet is.

Ehhez képest a miniszterelnök a minap újabb repedést ütött a hitelesség falán azzal, hogy közölte:

csak az oltópontokon derül majd ki mindenki számára, hogy milyen vakcinát szánnak neki és aki ezt ott elutasítja, úgy automatikusan az oltási sorrend végén találja magát és akkor értesítik újra, ha elérhető lesz az általa preferált vakcina.

Az csak erősíti a kormányzati káosz látszatát,

hogy az EMMI röviddel ezután részben máris cáfolta a miniszterelnököt, mondván már a kiértesítéskor tudni fogja mindenki, hogy milyen oltóanyagot szánnak neki.

Ez a sor végére kerülésről szóló érzéketlen és pökhendi kormányfői kiszólás önmagában felháborító,

de egyúttal ismét rávilágít arra, hogy továbbra is milyen előkészítetlen a tömeges oltás: a kormány előregisztrációjára az átoltáshoz szükséges 6,5 millió embernek egyelőre alig több mint egyharmada jelentkezett még csak, vagyis a szükséges nyájimmunitás eléréséhez mindenképpen növelni kell az oltási hajlandóságot; ennek érdekében javasolt lenne közvetlenül megkeresni az embereket és hitelesen tájékoztatni őket a lehetőségekről. Az MSZP társelnöke erről beszélt legutóbb az ATV-ben, amikor „oltási behívót” szorgalmazott. Amíg a kormány nem végez tisztességes tájékoztató kampányt és nem számol be az oltási stratégia minden fontos részletéről a nyilvánosságnak (hanem facebook-bejegyzésekben kiszivárogtatott részletekből kell mindenkinek összerakni a képet), addig az egyes vakcinákkal szemben bizalmatlan polgárok sor végére zavarása több mint vállalhatatlan.

A dolog azonban ennél is érdekesebb,

hiszen eljutott hozzám egy olyan covid-tájékoztató papír, amelyet a kórházak oltópontjain osztanak a beleegyező nyilatkozattal együtt. Ezen az egyik mondat egyértelművé teszi, hogy

„az olthatóságról, beleértve az alkalmazandó oltóanyagról az oltóorvos dönt.” Ha az ember ezt aláírja a vakcina beadása előtt, egyúttal lemond arról is, hogy szabadon választhasson az oltóanyagok közül.

Készséggel elfogadom, hogy ez a kitétel azért fontos, mert nyilván csak egy képzett orvos tud arról dönteni, hogy az adott állampolgár egészségügyi állapota melyik vakcina beadását indokolja, de ugyanakkor ez azt is feltételezi, hogy mindegyik hazánkban engedélyezett oltóanyag részletes dokumentációja és az esetleges mellékhatásokról szóló információk kivétel nélkül elérhetőek és megismerhetőek. Ez pedig tudjuk, hogy jelenleg nincs így. Ha a kormány tisztességes és hiteles tájékoztató kampányt folytatna, akkor egy ilyen – szakmailag nyilván indokolható – mondat sem okozna megütközést senkiben az oltás hozzájáruló nyilatkozatában. Bőven itt lenne már az ideje, hogy a Fidesz-kormány felelősen viselkedjen és az elmúlt években csúcsra járatott propaganda helyett megfontolt és világos kommunikációt folytasson.

Hogy is mondta a miniszterelnök egykoron? „Nix ugribugri!” Na, hát kevesebb ugribugri és több felelősség; ezt kérnénk tisztelettel.

Forrás

figyu

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Egy hozzászólás itt: “Helló! Mi lett a szabad vakcina-választással?!

  • 2021.02.07 - 16:11
    Közvetlen hivatkozás

    Miért is csodálkozunk?? Ezektől ez is volt várható. Ott hazudnak ahol tudnak!!!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük