Connect with us

Kerítésen innen

Helycserés támadás: államtitkárok jöttek-mentek

Megosztás

Az V. Orbán-kormány új struktúrájában 11 minisztériumban 62 államtitkár kezdte meg a munkát.

Megosztás

A HVG.hu megpróbálta feltérképezni és bemutatni az V. Orbán-kormány struktúráját, valamint az államtitkárok létszámát. Úgy néz ki 62 államtitkár kezdte meg a munkát.

Erősen kezdett Orbán Viktor és új kormánya

A miniszterek kedden esküt tettek, még aznap bevezették a háború miatti veszélyhelyzetet, szerdán összeállítottak egy 800 milliárdos megszorító csomagot, és elhangzottak az első nagy visszhangot kiváltó miniszteri és államtitkári nyilatkozatok is. Eközben a tárcavezetők egy része még csak ismerkedik saját feladat- és hatásköreivel, államtitkáraival és a helyettes államtitkárokat sem mind választották ki.

Az előző kormány miniszterei közül távozott Benkő Tibor, Kásler Miklós és Máger Andrea, míg a Pask2-ért felelős Süli János a feladattal együtt átkerült a Külügyminisztériumba. Novák Katalin pedig köztársasági elnökké avanzsált.

Az külön érdekesség, hogy a két havi ötmillió forintot kereső tárcanélküli miniszter közül a nemzeti vagyon felügyeletéért feleős Máger Andrea nem kapott újabb lehetőséget, területe átkerült Nagy Márton, míg Süli János államtitkárrá lett lefokozva

Az Emberi Erőforrások Minisztériumából Rétvári Bence és Maruzsa Zoltán a feladataikkal együtt átkerültek a Belügyminisztériumba. A kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos Révész Máriusz a Miniszterelnökség államtitkára lett.

A sport átkerült a Honvédelmi Minisztériumba, ám az EMMI-ben sportállamtitkár Szabó Tünde nem kapott újabb lehetőséget. A HM-ben dr. Schmidt Ádám a kajakkirálynő Kovács Katalin férje kapta meg a sport felügyeletét.

dr. Schmidt Ádám, Schmidt Luca Anna és Kovács Katalin a Karmelitka kolostorban. Fotó: Kovacs Katalin Official

dr. Hoppál Péter, aki 2014 és 2018 között a harmadik Orbán-kormányban az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára volt most a Kulturális és Innovációs Minisztériumban kapta vissza ezt a feladatot.

Szabó Tünde mellett bukott államtitkár Németh Szilárd is, akire nem tartott igényt az új honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Szabó Tünde az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna, míg Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos lett.

A régi-új miniszter Lázár János az Építési és Beruházási Minisztériumba hozta magával hűséges fegyverhordozóját Csepreghy Nándort és a Csongrád-Csanád megyei volt kormánymegbízott dr. Juhász Tündét, aki egy ideig Deutsch Tamás élettársa volt.

Orbán Balázs a kakukktojás

Orbán Viktor közelében van, de az új kormányban sokkal több jog- és hatáskört kapott a miniszterelnök politikai igazgatójaként Orbán Balázs, aki “civilben” a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnökeként is dolgozik.

Orbán Balázs az előző ciklusban is politikai igazgató volt, de az új minisztériumi struktúrában hivatalosan is politikai felsővezetőnek számít, sőt majdhogynem miniszteri jogosítványokat kapott. A tevékenységét saját kabinet és titkárság segíti, továbbá saját helyettes államtitkárai lehetnek, sőt adatokat is minősíthet, vagyis titkosíthat.

A miniszterelnök javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök tizenegy minisztériumba 56 államtitkárt és öt közigazgatási államtitkárt nevezett ki május 25-i hatállyal.

A 14 miniszter között egy nő van, és mindössze hét hölgy kapott államtitkári megbízatást

Agrárminisztérium: Farkas Sándor, dr. Feldman Zsolt, dr. Nobilis Márton, dr. Rácz András, Zambó Péter és dr. Andréka Tamás

Belügyminisztérium: dr. Bolcsik Zoltán, dr. Dukai Miklós, Fülöp Attila, dr. Maruzsa Zoltán Viktor, dr. Rétvári Bence, dr. Takács Péter

Építési és Beruházási Minisztérium: Csepreghy Nándor, Lánszki Regő Balázs, Nagy Sándor Bálint és dr. Juhász Tünde

Honvédelmi Minisztérium: Gion Gábor, dr. Maróth Gáspár, dr. Schmidt Ádám, Vargha Tamás

Igazságügyi Minisztérium: dr. Bóka János, dr. Répássy Róbert és dr. Salgó László Péter

Kulturális és Innovációs Minisztérium: dr. György László, dr. Hoppál Péter, Hornung Ágnes, dr. Vitályos Eszter Zsuzsanna és dr. Gáva Krisztián

Külgazdasági és Külügyminisztérium: Azbej Tristan, Magyar Levente, Menczer Tamás, Süli János, dr. Sztáray Péter András és dr. Gyarmati Eszter

Miniszterelnöki Kabinetiroda: Dömötör Csaba, Kovács József, dr. Kovács Zoltán, Máté János, Nagy János, Papp Károly, dr. Tuzson Bence, dr. Fónagy János, Lóga Máté, dr. Túri Anikó

Miniszterelnökség: dr. Fürjes Balázs, dr. György István, dr. Panyi Miklós, Potápi Árpád János, Révész Máriusz, Soltész Miklós, dr. Ágostházy Szabolcs Imre, dr. Latorcai Csaba János, Mayer Gábor

Pénzügyminisztérium: Banai Péter Benő, Izer Norbert, Tállai András, Vágujhelyi Ferenc

Technológiai és Ipari Minisztérium: dr. Koncz Zsófia, dr. Kutnyánszky Zsolt Krisztián, dr. Raisz Anikó, Steiner Attila, Vitézy Dávid

Forrás: HVG.hu / kormany.hu

Készül az Orbán-kormány Bokros-csomagja!

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Mager Andreát a Szerencsejátékkal kárpótólták - Városi Kurír

  2. Pingback: Teljes magyar oktatási struktúra alakult Erdélyben - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük