Kerítésen túl
Helyünk van a világpolitikában – Belarusz mellett
Sítúrát az idén ne nagyon tervezzenek a téli sportok szerelemesei Magyarországról – üzente haza a minap a mindent megelőző fontos intelmet a miniszterelnök a brüsszeli csúcsról.
Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiivan????????????
Önmagában ez elég csenevész problémának látszik a járványhoz, úniós költségvetéshez, a jogállami bonyodalmakhoz képest, ráadásul most itt van a nyakunkon az amerikai elnökválasztás, amelyben a jelek szerint programon felül jelentős szereplő lett Magyarország és Orbán Viktor. Hírt kaptunk például arról, hogy Trump elnök felhívta telefonon a magyar miniszterelnököt, és éppen lecsókevergetés közben találta őt, ami feltétlenül személyes jóviszonyukra utal. A csevej tartalmáról a híradásokban nem sok szó esett, de ugyan miről lehet eszmét cserélni egy konyhai diskurzus közben? Valójában az egész csak arról szólt, hogy Magyarország világpolitikai súlya emelkedett. Amerikában kampánytényező lettünk!
Totalitárius bandita-állam
Erre szolgált bizonyságul a demokrata párti elnökjelölt, Joe Biden egy interjúja is, amelyben totalitárius bandita-államnak, nevezte Fehéroroszországot, Lengyelországot és Magyarországot. Ez a vélekedés az amerikai kampányban kissé más megvilágításba helyezi országunkat, s habár ez az értékelés a konkrét összevetésben biztosan hibás, a lényeg az, hogy ott vagyunk a fősodorban. (Mellesleg világjáró külügyminiszterünk tüstént orrára is koppintott Bidennek – mondván: Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolata soha nem volt olyan jó, mint most. Trump elnök és a magyar miniszterelnök hasonló álláspontokat képviselnek az illegális migráció, a határvédelem, a biztonság, a családok támogatása és a keresztény közösségek megvédése ügyében.)
Az örmények talán nem így gondolják, de a Türk Tanács tagjai feltétlenül. A lényeg: benne vagyunk az Egyesült Államokban zajló elnökválasztási kampányban. (Hallod hogy dobogunk?! – mondta a kisegér a hídon az elefántnak) A világban többnyire feleslegesen ide-oda ugráló macskajancsi nyilván komolyan veszi magát, és talán el is hiszi, hogy amit mond, annak van jelentősége. Abban azért nagyjából biztosan lehetünk, hogy az amerikai választópolgár, ha egyáltalán hallotta hírét Magyarországnak, nem igazán törődik azzal, hogy miféle rendszer uralkodik nálunk.
Maguk választanak elnököt maguknak
Azt feltétlenül helyesli, ha amerikai repülőgépeket és rakétákat veszünk, és kész. A politikai elit persze követi a közép-európai eseményeket is – csak úgy, mint az afrikai kalózkodást vagy az észak-koreai rakétafelvonulást. Azt híhetjük, hogy az USA megfelelő intézményei mindig mindenről tudnak, s amiről nem, arról nem érdemes tudni. Amiről tudnak, s úgy látják jónak, bevonják a kampányba, ami teljes egészében az amerikaiak dolga. Maguk választanak elnököt maguknak, s talán nem mindegy nekik, ki lesz a választott. Sajnos nekünk sem! Ha Trump marad, tőle bizony Magyarországon maradhat a félfeudális fideszes rablórendszer; ha Biden nyer, nálunk is több esélye lesz a demokratikus fordulatnak. De nekünk semmi befolyásunk nincs erre a folyamatra. Amint nincs befolyásunk a kínai, az oroszországi, a brit, a francia és a német belső folyamatokra, jóllehet az ottani állapotok és változások időnként döntő hatást gyakorolnak a mi országunkra is. Be kell látnunk, hogy a nagyvilág demokráciájának még vannak fogyatékosságai, és ez ellen az ENSZ még messze nem elég hatékony. Viszont (még) -ezt a miniszterelnök se tagadhatja- tagjai vagyunk az Európai Úniónak és a NATO-nak. Csakis e két szervezet tagjaként lehet némi hatásunk a világpolitikai történésekre, csakis Európával, más országokkal közösen juttathatjuk érvényre nemzeti érdekeinket. Konyhai telefonokkal, sértődött, gyerekes külügyéri nyilatkozatokkal, semmiképp!
