Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter az orosz-ukrán háborúról – Mindent vagy semmit

Nemrég Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter és nemzetbiztonsági főtanácsadó érdekes cikket publikált az orosz-ukrán konfliktusról. Ebben azt ajánlotta Kijevnek, hogy fontolja meg jelentősebb területek átadását Moszkvának cserében a békéért – nyilvánvalóan elsősorban a két donyecki megyére, valamint a Krímre gondolt.

Kissinger következtetése nem nélkülöz némi logikát

Nem újkeletű a gondolat, a magyar kormányhoz köthető külpolitikai stratégák is erre a következtetésre jutottak és próbáltak is hangot adni e véleménynek, mígnem Moszkvából – szijjártói közvetítéssel – meg nem üzenték nekik, hogy tartsák meg maguknak az elképzelést, Putyin nem óhajt megállni félúton, az egész Ukrajnára igényt tart. Ez a szándék erőteljesen megkérdőjelezi Kissinger álláspontjának helyességét, ugyanakkor rámutat a mai és az ötven évvel korábbi világpolitikai helyzet alapvető különbségeire.

Oroszország még nukleáris hatalom, de már nem nagyhatalom

Kezdjük azzal a felemás helyzetet szülő körülménnyel, hogy Oroszország, bár nukleáris hatalom, de már nem nagyhatalom; megkövetelheti ugyan magának ezt a státuszt, ám semmi nem támasztja alá, hogy tényleg az lenne, s erre nem csak az a rossz teljesítmény utal, hogy képtelen saját szomszédságában levezényelni és lezárni hatékonyan egy konfliktust, hanem az is, hogy lényegében – okkal egyébként – mindenki benne látja a támadót, így közösséget vele senki sem akar vállalni.

Egyetlen kivétel a magyar kormány

Moszkva ugyanis semmit sem tud felajánlani azoknak, akikben eddig partnert keresett, hogy általuk legalább valamelyes nemzetközi reputációra szert tehessen. Érdemes e tekintetben pillantást vetni a tőle elhatárolódó közép-ázsiai országokra, vagy az arab világra, Kínáról nem is beszélve. Egyetlen kivételt lehetne itt felhozni, a magyar kormányt, de ha reputációról beszélünk, jobb nem emlegetni ezt a kivételt. A mai világ abban sem hasonlít a hidegháború egykori valóságára, hogy mostanság a nyugati közvélemény maradéktalanul kormányaik mögé áll. Mi több, gyakran azt látni: a civil kezdeményezések messze előreszaladnak, s ösztökélik a kormányzatokat a Moszkvával való még radikálisabb szembeállásra. Itt csak azokra a felmérésekre utalnék, amelyek megmutatták: a német fegyverembargó feloldására épp a lakosság egyre hangosabb tiltakozása kényszerítette rá Berlint, mint ahogy az éles fordulatra is az orosz gáz importját illetően.

Lenin: Ők rendszerünk hasznos idiótái

Vagyis Moszkva rendelkezésére már nem áll az az értelmiségi réteg, melyről egykor Lenin úgy emlékezett meg hálás szívvel: „Ők rendszerünk hasznos idiótái…” Putyin már másfél évtizeddel korábban – 2005-ben – kifejezte sajnálkozását a Szovjetunió bukásával kapcsolatban, de próbálkozása, hogy helyreállítsa az orosz birodalmat ma illuzórikusabb, mint valaha. Annál a nacionalista ideológiánál, amelyet a kommunista internacionalizmus helyébe állít, nincs anakronisztikusabb a mai globális feltételek mellett és azok geopolitikai igénye által áthatott világában.

Moszkva és az Ő konfliktusai

Mindezek fényében naivitás azt hinni, hogy Moszkva megállna a Donyeck-medencénél, hisz az azokon túli, Fekete-tenger-melléki területeken is folynak egy ideje harcok. És naivitás volt azt gondolni, hogy az olyan „befagyott” és a moszkvai szándékok szerint sokszor olvadozó „konfliktusok”, mint az oszét, az abház, a transznyisztriai vagy a krími és donyecki, politikai realitások, amelyeket kompromisszumok szültek, amelyekért egy adott kis állam beáldozott valamit, hogy egy nagyobb államtól politikai és katonai stabilitást szerezzen. Csecsenföld, Grúzia, Ukrajna, Moldva olyan áldozatokat volt eddig kénytelen elkönyvelni, amiért Moszkva semmit sem ígért, semmit sem adott; legkevésbé politikai és katonai stabilitást, kiszámíthatóságot, nyugalmat. Moszkva úgy rúgta rá az ajtót Európára az ukrajnai agresszióval, hogy mindent vinni akart… Ezért a legfontosabb geopolitikai paranc és felszólítás: semmiben sem engedni neki.

Ha megírná véleményét, vagy megvitatna ezt-azt másokkal, esetleg kérdése lenne a cikkel kapcsolatban, Facebook oldalunkon megteheti!

Fejetzetek háborús nap,ónkból!

4 thoughts on “Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter az orosz-ukrán háborúról – Mindent vagy semmit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.