Connect with us

Banánköztársaság

Herczeg Zoltán a NER-divatról: nem láttam még ilyen paprika jancsikat kormányzati pozícióban! Az éjszakai csibész-életben igen, de annak ott helye is van….

Megosztás

„Egy felelős politikus ne ezzel akarjon kitűnni, hanem esetleg dolgozhatna a hazájáért is!” – vélekedett Herczeg Zoltán divattervező és hajlíthatatlan közszereplő a Szabad Európa portál „Szelfi” podcastjában, amikor szoba került Szijjártó és Rogán külcsíne. Herczeg a „belbecsről” is mondott véleményt és nem kizárólag a két közszolga vonatkozásában.

Herczeg Zoltánt hókon nyomta a reggeli sajtóhír: az ügyészség börtönbe csukná
Megosztás

„Egy felelős politikus ne ezzel akarjon kitűnni, hanem esetleg dolgozhatna a hazájáért is!” – vélekedett Herczeg Zoltán divattervező és hajlíthatatlan közszereplő a Szabad Európa portál „Szelfi” podcastjában, amikor szoba került Szijjártó és Rogán külcsíne. Herczeg a „belbecsről” is mondott véleményt és nem kizárólag a két közszolga vonatkozásában.

Nem a divat fővárosában, hanem Szerencsen született, de már gyerekkorában is ruhákat tervezett. A közgáz elvégzése után a barátaitól kölcsönkért 40 ezer forintból kezdte el építeni Budapesten a divattervező karrierjét. Végül bejött neki. Herczeg Zoltánnal a 25 éves dizájneri múltjáról, a hazai politikai viszonyokról, arról, hogy szerinte miért van szükség a politikai elit megújítására és arról is beszélgetünk, hogy miért szúrja a szemét Szíjjártó Péter külügyminiszter elasztikus inge és hárommilliós öltönye – vezette fel a beszélgetést Báthory Róbert a Szabad Európán.

Öltözködés a NER-ben – a gazdamellényen túl….

„Nem tudom levenni a szemem a Szijjártó, meg a Rogán ingeiről, zakóiról (…) olyan szinten tapadnak rájuk, hogy biztosan elasztikusak. Értem én, hogy jó fittnek lenni, értem én, hogy jó jól kinézni, de az, hogy állandóan hangsúlyozni, hogy mennyire jó pasi vagyok (…), de igazából az a legjobb, ha azt látják rajtuk, hogy a 150 ezres ing, meg a 3 milliós öltöny hogy mutat rajtuk. Én nem láttam még ilyen paprika jancsikat ilyen kormányzati pozícióba. Láttam a budapesti éjszakai életben, (…) de annak ott helye van….(…) de egy felelős politikus ne ezzel akarjon kitűnni, hanem esetleg dolgozhatna a hazájáért is!

Mennyit hoz egy politikusnak a dizájnja?

Herczeg Zoltán dizájner szerint

„Szerintem 7 %-ot. Bíztató, hogy mostanság nem állnak ki „tré” módon a nyilvánosság elé, lehet, hogy volt foganatja a kollégákkal együtt, az elmúlt pár évben végzett munkának. Megértették, hogy az első benyomást a külső adja. Ha valaki nem tetszik, nem is figyelek rá oda – gondolja az emberek többsége. (…) Pláne, ha el sem hiszem, amit mond!”

Dobrev Klára jó cuccokban jár, bár egy kicsit férfiasra veszi a figurát….

A dizájner szerint Dibrev Klára öltözködése azt sugallja, hogy

„profi.”

Kicsit részletesebben:

„Kicsit pasis, de a politika alapvetően nem női sportág. (…) A hím soviniszta seggfej magyar politikában a nőiességet nem jutalmazzák.”

Szerinte Dobrev

határozott karaktert sugall, azt, hogy rövid haja van, határozottan pasissá teszi, (…) ahogy kommunikál, az is pasis. (…)  Bátran használja a színeket, ami azt sugallja, hogy nyitott, sokoldalú. (…) Korának, habitusának, pozíciójának megfelelően öltözik. (…) Van rajta felesleg, de tudja viselni, nem áll neki rosszul. (…) Jól sáfárkodik az adottságaival.

Karácsony Gergely bajban van … Ő sokkal lazább, mint amit mutat

„Alapvetően sokkal lazább, mint amit a politika megkíván tőle. A főpolgármesterség „inges-öltönyös” megjelenést követel. (…) Javasolnám neki a farmer-ing-zakó” kombinációt.

Márki-Zay Péteren nem kellett sokat változtatni

Minden instrukciót megfogadott, maximum más színű öltönyt kellett ráadni, picit rövidebb nadrággal… Mindig makulátlanul jelenik meg.

Hadházy nehéz eset….

…már nem olyan topis, mint régen. Látom a fejlődést. Őt nagyon nem érdekli a külcsín, Ő valóban a tartalommal foglalkozik.

Ha a Fidesz felkérne, hogy dizájnold őket, elvállalnád?

Nem, mert van egy politikai- és közéleti- és erkölcsi meggyőződésem és olyan embereket nem akarok támogatni, akik az én hazámat és rajta keresztül engem meglopnak, hülyének néznek, átvernek és ellopják a jövőjét. Én ebben nem segítek. Akkor sem segítenék, ha nagyon sok pénzt fizetnének. Ahogy mondtam, én szeretem, ha valakinek van gerince, tartása, azt gondolom, hogy ettől válunk emberré.

Arra a felvetésre, hogy a jobboldal egyik szereplőjétől sem vállalna a szakértelmét kérő megbízást, Herczeg helyesbítette a fent mondottakat.

… Tartom magam annyira, hogy el tudom dönteni, hogy mi az, amivel szolgálom a hazámat és mi az, amivel nem. (…)  Gonosz emberek mindkét oldalon van (…) biztos vagyok benne, hogy a Fideszen belül is vannak normális arcok…

Ha Orbán Viktor kérne…

… Azt mondanám, hogy hagyja abba a politikát (…) Ő olyan sok rosszat csinált, hogy találkozni sem szeretnék vele. Félek, hogy elgurulna a gyógyszerem és olyat csinálnék, amit megbánnék. (…) Ez vonatkozik a Fidesz teljes elitjére is.

A további Herczegségekért kattintson!

Kapcsolódó

 

Herczeg Zoltán a NER-divatról: nem láttam még ilyen paprika jancsikat kormányzati pozícióban! Az éjszakai csibész-életben igen, de annak ott helye is van....

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük