Connect with us

Bulvár

Herczeg Zoltán: tartozom annyival a közvéleménynek, hogy elmondom, mi is történt velem valójában

Megosztás

„Azt hiszem, tartozom annyival a közvéleménynek, hogy elmondom, mi is történt velem valójában. (…) Volt időm odabent gondolkodni fél év alatt, mi fontos az életben, mi nem az. Ki fontos az életemben, ki nem az. És főleg, hogy nem minden az, aminek látszik…” – kezdte közösségi oldala bejegyzését Herczeg Zoltán.

Megosztás

Azt hiszem, tartozom annyival a közvéleménynek, hogy elmondom, mi is történt velem valójában. (…) Volt időm odabent gondolkodni fél év alatt, mi fontos az életben, mi nem az. Ki fontos az életemben, ki nem az. És főleg, hogy nem minden az, aminek látszik – kezdte közösségi oldala bejegyzését Herczeg Zoltán.

„Az elejétől kezdve a kreatív alkotás szellemi szabadsága tartott életben.

Részletes, tartalmas, izgalmas naplót írtam, melyből hamarosan könyv készülhet. Szerelmes verseket és novellát írtam, börtön kollekciót rajzoltam, amely remélhetőleg ősszel testet is ölt majd a Herczegségben.

Ha ezeket nem teszem, megreccsenek a roppant súly alatt.

A szabadság e döntésben áll.

A BV Intézetben (a fegyházban) egyébként normálisan, tisztességgel, emberként viselkedtek velem a felügyelők (fegyőrök), nevelőtisztek, sőt a többi fogvatartott is.

Ez nem lett eléggé kihangsúlyozva a riportban, de hozzátartozik az igazsághoz. Minden másról tehát ma este az RTL-en 18:50-kor az RTL Fókuszban!”

Emlékeztetőül…

Herczeg Zoltánt október 21-én fogták el a rendőrök drogkereskedelem gyanúja miatt. Felvetődött, hogy Herczeget egy barátja csalhatta tőrbe. Április végéig volt börtönben, azután a bíróság megszüntette a letartóztatását, házi őrizetbe került, nyomkövetőt is kell viselnie. Nemcsak Herczeg, hanem az ügyben letartóztatott másik férfi számára is házi őrizetet rendeltek el, ám, hogy ne tudjanak összebeszélni, a két gyanúsított csak külön engedéllyel hagyhatja el az otthonát, és csak hetente egyszer, két különböző időpontban, hogy biztosítsák a mindennapi életükhöz szükséges feltételeket. A rendőrség közleménye szerint füvet és kokaint is találtak nála. A BRFK kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. Herczeg Zoltán a fogyasztást elismerte, de a kereskedést tagadta.

„Az ügyben eljáró nyomozási bíró megszüntette a gyanúsítottak letartóztatását, és augusztus 20-ig nyomkövetős bűnügyi felügyeletbe helyezte őket.”

„A szabadság új értelmet nyert az elmúlt fél évem alatt. Szívből köszönöm családomnak, barátaimnak, támogatóimnak, vásárlóimnak a kiállást, kitartást, bizalmat, törődést, szeretetet. És azoknak is köszönöm, akik támadtak, bántottak, elfordultak. Mindkettőből sokat tanultam”

– így kezdte bejegyzését akkor Herczeg Zoltán divattervező a Facebookon, aki először posztolt a közösségi oldalra azóta, hogy 2022 októberében őrizetbe vették, majd letartóztatták.

Herczeg Zoltán két hete már házi őrizetét tölti, otthonában fogadta a Fókusz stábját, nyomkövetővel a lábán:

Amikor az ember bekerül a mennyországból a pokolba, akkor el kell dönteni, hogy megerősödik vagy beledöglik

– mondta a divattervező a börtönben eltöltött időről, amit saját bevallása szerint csak úgy élhetett túl, hogy eldöntötte, nem hajlandó a méltóságával és az egészségével fizetni az ellene felhozott vádakért.

Szerinte az ellene indított eljárás nem fűről szól, mert ha arról szólna, akkor a fél budapesti értelmiséget le lehetne tartóztatni.

A hullámvölgyek a folyamatos bizonytalanságban kezdődtek, amikor Herczeg még nem tudta, mennyi idő lesz a büntetése. A hetvenkét óra előzetesből harminc nap fegyház lett, majd újabb harminc nap, aztán két hónap, végül összesen fél évet töltött rácsok mögött.

Amikor a bíró azt mondta, letartóztatnak, az nem volt jó érzés. Ott megremegett a térdem. Lehet, hogy a könnyem is kicsordult, mert anyámra gondoltam meg a páromra

– emlékezett vissza az ítélet napjára Herczeg Zoltán, aki 180 napig két börtöntársával egy tizenhat négyzetméternyi cellán osztozott.

Szerző