Connect with us

Sport

Herczigék ötödikek lettek Portugáliában

herczigék
Megosztás

Nagyszerű eredménnyel zárta az idei 3. futamot a Rally Európa-bajnokságon a MOL Racing Team csapata, Herczig Norbert és Ferenc Ramón, akik az 5. helyet szerezték meg.

Az Azori-szigetek Rallye helyett, idén Rallye Fafe Montelongo-t rendeztek, ahol egészen szélsőséges időjárás várta a résztvevőket.

„Szélsőséges időjárás volt egész hétvégén, az egyik szakaszon csontszáraz volt minden, a másikon szakadt az eső, pár szakasszal később megismétlődött mindez csak fordítva, de volt olyan is, hogy száraz körülmények között rajtoltunk, de pár kilométer múlva már ömlő esőben autóztunk, így a gumi választásnál senki sem tudott okos lenni, orosz rulett volt az egész.” – kezdte Herczig Norbert.

„Ilyen körülmények között még soha sem versenyeztünk, így viszont most rengeteg tapasztalatot szereztünk, azt hiszem ez jó kis felkészülés volt a novemberi, Magyarországi EB futamra. Legalább tízszer cseréltünk kerekeket Ramónnal a gyorsasági szakaszok között, a változó körülmények miatt, de így most már ebben is profik vagyunk.”– tette hozzá mosolyogva a pilóta.

„Nagyon örülök a helyezésnek és hogy végig az élmezőnnyel tudtunk versenyezni, talán egy hellyel végezhettünk volna még előrébb, de az egyik szakaszon volt egy kis műszaki gondunk.”- fejezte be a Volkswagen Polo GTI R5 pilótája.

VPB Kommunikáció

Nem régen!

herczigék

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük