Connect with us

Kerítésen túl

Hernádi Zsolt újra körözhető – döntött az Interpol ….

Megosztás

Horvátország javára döntött az Interpol végrehajtó bizottsága szombaton Dubajban, és lehetővé tette Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs megújítását – közölte honlapján a horvát belügyminisztérium.

hernadi
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

A magyar bíróság 2013-ban megtagadta a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását,

mivel álláspontja szerint a parancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette. A horvát alkotmánybíróság 2015 júliusában hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök büntetőügyében hozott ítéletet, amely azt is kimondta, hogy a korábbi miniszterelnök kenőpénzt fogadott el az INA-val kapcsolatban.

A Mol elnök-vezérigazgatója 2016 októberében véglegesen lekerült az Interpol körözési listájáról, mivel a szervezet elutasította a horvát államnak azt a kérését, hogy újítsák meg az ellene kiadott elfogatóparancsot. Az ügyben Horvátország korábban már a Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsághoz (UNCITRAL) fordult, amely 2016. decemberi döntésében Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.

Hernádi Zsolt 2023-ig biztosan nem éhezik – újabb 5 évet kapott!

Horvátország ennek ellenére úgy döntött, folytatja a horvátországi büntetőeljárást

és közvetlenül a magyarországi igazságügyi szerveknek küldte el a Hernádi Zsolt ellen kiadott európai elfogatóparancsot. 2018 augusztusában újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg a Mol elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott körözést. A horvát rendőrség ezt azzal indokolta, hogy az Európai Unió Bírósága júliusi döntése szerint az uniós tagállamok igazságügyi hatóságai kötelesek határozatot hozni a részükre továbbított minden európai elfogatóparancs ügyében. Annak végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy az ügyészség megszüntette a büntetőügyben folytatott nyomozást, amelynek során az érintettet tanúként kihallgatták.

A magyar Fővárosi Törvényszék augusztus 23-án ismét megtagadta az európai elfogatóparancs végrehajtását.

A törvényszék a döntését azzal indokolta, hogy

„fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt átadása esetén sérülne a tisztességes eljáráshoz való joga és nem lenne biztosítható az ügy pártatlan elbírálása”.

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük