Városi kurír
A napi fontos.

Herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében

0 75

A herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében egy új amerikai kutatás szerint. A Neuron című szaklap friss számában közölt tanulmány szerzői kétszer annyi herpeszvírust találtak a betegségben elhunytak agyában, mint azokéban, akiknél nem alakult ki a betegség – írta a LiveScience.com.
[mnky_ads id=”10551″]

Valójában elég régi az az elmélet, mely szerint vírusok vagy más kórokozók játszhatnak szerepet a betegség kialakulásában, már az ötvenes években felvetődött, ám az évek során sok orvos és kutató szállt ezzel szembe – mondta Benjamin Readhead, a tanulmány vezető szerzője, az Arizonai Állami Egyetem kutatója.
[mnky_ads id=”10552″]

Readhead és kutatócsoportja eredetileg nem vírusokat keresett, hanem olyan agyi hálózatokat vizsgáltak, amelyeket létező gyógyszerekkel “újra lehetne indítani”, hogy ezzel a betegség új gyógymódjait lehessen kidolgozni.

A tanulmányban – mely az Alzheimer-kóros agyszövetek eddigi egyik legnagyobb részletes elemzését végezte el – a kutatócsoport majdnem 1000 mintát elemzett, voltak köztük Alzheimer-kórosok és a betegségtől mentesen elhunytak szövetei.

Átrostálták a mintákból származó DNS- és RNS-szekvenciákat és azonosították, melyek közülük az emberi és a nem emberi gének. A nem emberi génszekvenciákat összevetették több mint 500 vírus génjeivel.

A vírus szerepének kiderítése további kutatásokat igényel

Noha az Alzheimer-kór vírusos vagy bakteriális eredetéről alkotott elméletek nem túl népszerűek a tudományos életben, volt olyan kutatás, amelyik kapcsolatot állapított meg a kór és a herpex simplex vírus (HSV1) között.

Az új kutatásban azonban két másik törzs, a herpesz 6A és a herpesz 7 agyi előfordulását mutatták ki.

A kutatók szerinte nem meglepő herpeszvírusok jelenléte az agyban, ezek a kórokozók “szinte minden ember szervezetében megtalálhatók”. A vizsgált agyszövetminkák 40-50 százalékában mutatták ki őket, az Alzheimer-kóros szövetekben azonban kétszer annyi volt belőlük, mint az egészséges szövetekben.

Ennyi azonban nem lenne elegendő, hogy kijelenthessék, ez a fertőzés okozza az Alzheimer-kórt.

“Nyilvánvaló, hogy más fontos változások is lezajlanak, amiért egyes emberek így reagálnak a vírusra. A vírus mégis szerepet játszhat, ott lehet az okok között vagy felgyorsíthatja az Alzheimer-kór kialakulását” – mondta Readhead.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Egy új vérvizsgálattal kimutatható az Alzheimer-kórra jellemző fehérje

Akár ez is tetszhet
Betöltés...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom További információ