Connect with us

Banánköztársaság

Napi osztok-szorzok: lehet, hogy a kormány virtigli liberális?

Hát miféle emberek kormányoznak minket?
Megosztás

Ezen a hétfőn kerítésen belül a közbeszédet egyértelműen a dupla-oldalasra sikeredett Orbán-magánszám uralta, bár estére beavászkodott Menczer Tamás dührohama az ATV-ben.

Mindez Lendvai Ildikó olvasatában:

A legviccesebb részét a miniszterelnök nagy ideológiai alapvetésének még nem is idéztem. Azt írja a Magyar Nemzetben, hogy iszonyú kockázat és üldözés fenyegeti azokat a kormánypárti héroszokat, akik szembeszállnak a liberális gondolkodással.

„Kiutasítás az akadémiai életből, állásvesztés, megbélyegzés, egyetemi vesszőfutás, a példák lassan mindennaposak.”

Érdekes….Én valahogy úgy emlékszem,

  • az akadémiai életből a kormány utasította ki a tudományos autonómiát, a független tudomány szellemét.
  • Állásukat a kormánnyal vitatkozók szokták elveszteteni (még olyan fideszesek is, akik nem illeszkedtek elég hangosan a kórusba).
  • Mindenfajta megbélyegzés a „libernyáknak” mondott (ez speciel önmagában is megbélyegző gúnynév) ellenzékieket érte, elég csak Karácsony nevét említeni.
  • Egyetemi vesszőfutásra pedig nem tudok jobb példát, mint amit a Színművészetivel művelnek. A példák tényleg mindennaposak.

Na most ha ilyen csúnyaságokat -mint Orbán írja- a galád liberálisok művelnek, akkor lehet, hogy a kormány virtigli liberális?

Ha még az is kiderül róluk, hogy a szívük mélyén politikailag korrektek, akkor itt a vég.

Más: „nézem ennek a szegény Menczer Tamásnak a 10 perces dührohamát az Egyenes beszédben, és gondolkodom

Miért neveztek ki éppen tájékoztatásért felelős államtitkárnak, tehát a kommunikációhoz kapcsolódó feladatra egy olyan embert, aki hisztérikus, agresszív, és ha felbosszantják (ami elég könnyű), majdnem úgy hadar, mint Palkovics? Nem bántani akarom, lehet, hogy civilben kedves, megnyerő fiatalember, de sajnos a tévében leginkább egy pukkancs pincsire emlékeztet, amelyik a gazdája öléből istentelenül hangosan ugat meg minden arra járót.

Az unokáimnak volt egy hasonló játéka. Kis műanyag dobozka, ha megnyomják, előugrik belőle egy fenyegető mutatóujj. Szóval… izé, bemutat. Ugyanez előugró krampusszal is kapható.

Úgy látszik, ez kommunikációnk fő vonala.

Ha hozzáérnek a kormányhoz, ugrik, és fenyegetően bemutat. Ja, és

Menczer külügyi államtitkár reszortja „Magyarország megjelenítése” is.

Hát istenem, képszerűen csinálja. Bár talán olcsóbb volna minden országnak és nemzetközi szervezetnek egyszerűen elküldenünk egy ilyen nyomogatós műanyag micsodát.”

csillagjegyek

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Bálint+Erika

    2020.09.22 12:34 at 12:34

    Így élünk! No commenet.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük