Connect with us

Kiemelt hírek

Heti Fidesz be- és kiszólások – és még csak csütörtök van!

Finkelstein: „meg akartam változtatni a világot. Sikerült. Rosszabbá tettem”
Megosztás

Sűrű volt a Fidesz-hét és bár még csak a közepén járunk, máris összejött pár említésre és okulásra méltó Fidesz-megmondó szájból kibuggyanó megszólalás.

A miniszterelnök a keresztényüldözéssel foglalkozó konferencián

hosszan idézte István király Intelmeit, mint a magyarok „lelki és politikai iránytűjét”. Az egyik mondatot különösen kiemelte:

„Békességben, lélekben alázatosan és szelíden kell uralkodnod”.

Azt mondta,

„ebből dolgozik ma is a magyar kormány”.

Hát ez az. Most hagyjuk is a békességet meg a többit, de arról legalább szólnunk kéne nekik, hogy a kormány manapság jobb helyeken nem „uralkodik”. Ha nincs is már igazi köztársaság, de -bármekkora fájdalom!- még királyság se.

Mindenesetre nem bánom, hogy a koronára őrök vigyáznak a Parlamentben. Ugye sose lehessen tudni, nem ácsingózik-e rá valaki. Csak úgy, az iránytű mellé.

Háborogtunk, hogy a Bayer Zsolt-féle Sajtóklub kioktatta Kocsis-Cake Olíviót:

ne ugasson bele a Trianon-évforduló ügyébe, hiszen

„ez a kis Kék nevű valaki Bissau-Guineából (…) részben külföldi származású(…) itt a bizonyíték arra, hogy aki megtanul magyarul, még nem lesz magyar (…) Soros Györgyék őt küldték a nyakunkra”.

Nos, Kocsis-Cake Olíviónak történetesen az édesanyja, így anyanyelve is magyar. Itt született, magyarnak érzi és tudja magát. Édesapja Bissau-Guineából származik, 40 éve él Magyarországon, magyar állampolgár.

Mindegy: aki Bayeréktől nem kapott magyarság-bizonyítványt, annak magyar ügyekben coki.

Persze én megértem. Akárhogy nézzük, Olíviónak csak két nagyszülője magyar. Márpedig úgy emlékszem, boldogabb időkben négy nagyszülőt kellett igazolni, keresztlevelestül. Milyen szép hagyomány! Még jó, hogy vannak, akik követik.

Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő aggódik a liberális gendermétely terjedése miatt:

„Ha nem vigyázunk, nemsokára azt is elő akarják majd írni, hogy az óvodában nem lehetnek fiús és lányos játékok…Ebben nem engedünk, a fiainkat fiúknak, a lányainkat pedig lányoknak fogjuk nevelni. Pont.”

Istenem, csak össze ne tévessze valahogy! Azért aggódom, mert már kommunikációs igazgató korában is gyakran összekeverte a szezont a fazonnal. Pl. a jogállamot a nem-jogállammal, közölvén:

„A jogállamisággal Magyarországnak semmilyen problémája nincs”.

Vagy a közpénzt a magánjövedelemmel, amikor az MNB („elvesztette közpénz jellegét” fedőnevű) alapítványától ő és felesége minden aggály nélkül többszázezer forintos ösztöndíjat vettek föl.

Remélem, ez a fiú-lány dolog azért jobban megy neki. Különben szegény kisfiúk, kislányok között lesz ám nagy bizonytalanság! Pont. Illetve ez esetben kérdőjel.

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. HAJDU ILONA

    2019.11.28 10:44 at 10:44

    ENNYI HÜLYESÉGET CSAK A FIDESZ TUD ÖSSZEHOZNI. IMÁDNAK GYŰLÖLKÖDNI ÉS MEGMÉRGEZNI AZ EMBEREK LELKÉT

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük