Connect with us

Bulvár

Heti horoszkóp december első “hétnapjára” – A manóba! Nincs benne a top 10-ben ez a hét, de….!

2 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Oroszlán

Azzal indul a heted, hogy valaki kiselőadást tart neked. Úgy érezheted, hogy kioktat. De mielőtt felkapnád a vizet, hallgasd meg! A bolygók szerint értelmesen érvel. Akkor is, ha más véleményen van, mint te.

Kedden, szerdán és vasárnap kommunikációt nehezítő fényszögek lesznek az égen.

Tehát úgy tűnik, nem most fogtok közös nevezőre jutni. Szóval halaszd el a dolgot! Inkább tervezz a hétvégére valami lazulós kikapcsolódást! Tedd fel a kérdést magadnak, hogy milyen kényeztetésre vágysz!

Konkrétan hétfőn….

Kissé kevésnek érezheti a mai napi inspirációit, illetőleg motivációját ahhoz, hogy érdemben haladjon, mégis, ne hagyja, hogy mindez visszarettentse attól, hogy bármilyen nagy projekt végrehajtásába belevágjon, vagy folytassa azt. Ha ragaszkodik terveihez és bízik önmagában, akkor ma, minden nehézség ellenére, nagy eredményeket tehet le az asztalra. A mai napon érzelmi élete is előtérbe kerülhet, ami, főleg az este folyamán, meglehetős izgalmakat hozhat!

Szűz

A szerdai újhold bearanyozza az egész hetedet, mert millió ötletet hoz neked. Vagyis nem késtél le az év megtervezéséről. A szerda erre kitűnő nap. De a csütörtöki Nap-Plútó együttállás is erős segítség lehet abban, hogy átgondold, merre tartasz, ill. merre akarsz tartani. Akkor is, ha nem minden rajtad múlik. Közben a munkahelyeden „áll a bál”.

Konfliktusokkal terhes napok vannak. Maradj ki ezekből minden áron!

A hétvége legyen a szerelemé! Nem csak Valentin napon lepheted meg a szerelmedet…

Konkrétan hétfőn….

Ma igazán egy extrákkal teli napra számíthat a Szűz, ha hagyja, hogy érzelmei befolyásolják döntéseit. Mindez annak köszönhető, hogy eme különleges jegy képviselői csak akkor érzik igazán felhőtlenül jól magukat, ha tiszta a lelkiismeretük, ez pedig nem akkor van feltétlenül így, ha jól döntöttek, hanem inkább akkor, ha úgy érzik, helyesen cselekedtek, még, ha mások nem is osztják véleményüket. Nem érdemes azonban ezen agonizálni, a lényeg, hogy jól érezze magát és ne cipeljen ma súlyos terheket a vállán, kedves Szűz! A többi meg majd a jövőben kiderül.

Skorpió

Bőven lesz, lenne okod bosszankodni ezen a héten. Kedden, szerdán és vasárnap idegesítő fényszögek idegesítő embereket jeleznek. Olyan ez, mint egy kresz-tábla, ami közelgő veszélyre hívja fel a figyelmedet.

Minden higgadtságodra és türelmedre szükséged lesz, ha nem akarsz konfliktust. Jobban jársz, ha inkább tanulásra, képzésre fókuszálsz.

A szerdai újhold ebben mutat neked valami új lehetőséget. Ez a hétvége csodás lesz, ha felszínre engeded a játékos, vidám, kreatív gyermeki részedet…

Konkrétan hétfőn….

Ma meglehetősen furcsa érzések, érzelmek keríthetik hatalmába gondolatait, melyeket már szinte maga sem ért. A legjobb ezért talán az lenne, ha ma megpróbálna nem megérzéseiből, érzelmeiből kiindulni, nehogy rossz döntéseket hozzon, s később esetleg csalatkozzon. Amúgy sem ígérkezik a mai szerencsés napnak a döntések tekintetében, úgyhogy inkább ne is foglalkozzon érdemben egy fontos kérdéssel sem. Inkább menjen pihenni, lazítani egy kicsit, vagy egyszerűen ki se dugja az orrát az ágyból, otthonából, ez lehet most a legjobb, amit tehet!

Nyilas

Új pénzforrás nyílik meg előtted a szerdai újhold szerint. De nem csak az újhold utal arra, hogy több pénz fog áramolni hozzád. Muszáj feltenned magadnak a kérdést, hogy megéri-e, mit kell beáldoznod, ill. kikkel kell együttműködnöd.

Óriási hiba lenne, ha meggondolatlanul igent mondanál. Tuti, hogy meg fogod bánni, ha nem járod alaposan körbe a témát.

A hétvégét szenteld a családodnak! Legyen magánéleted! Az ünnepek után is fontos, hogy törődj velük, ill. hogy minél több időt tölts velük.

Konkrétan hétfőn….

A Nyilasok fejében ma felmerülhet egy irányváltás ötlete. Könnyen összefuthatnak egy olyan régi, vagy új ismerőssel, aki hamar rádöbbentheti őket, hogy lehet, sokkal jobban tudnák kamatoztatni tehetségüket, ha valami egészen mással foglalkoznának főállásban. Az is elképzelhető, hogy ez a valami, egy teljesen más terület, mint ahol eddig tevékenykedtek, esetleg pont a hobbijuk, vagy saját, már egy jó ideje tervezett vállalkozásuk. Bármelyik lehetőségről is legyen szó, érdemes ezen mai felvetéseken komolyan elgondolkodni, hiszen van abban valami, hogy az ember mindig abban a legjobb, ami valóban érdekli, azaz, amit képes teljes szívvel és lélekkel csinálni.

Szerző

2 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse