Banánköztársaság
Heti Tapló – Az elmúlt hét történéseiből szemezget Lendvai Ildikó
Valóságos veszéllyel szórakozni, politikai érdekek játékszerévé tenni, hol mások életét kockáztatva lebecsülni, hol meg rá hivatkozva teljhatalmat követelni – ez a gonoszabb taplóságok közé tartozik….
Valóságos veszéllyel szórakozni, politikai érdekek játékszerévé tenni, hol mások életét kockáztatva lebecsülni, hol meg rá hivatkozva teljhatalmat követelni – ez a gonoszabb taplóságok közé tartozik. Mi más volna, ha a járvány fölötti háborús győzelmet és a nyitást egyszerre hirdetik meg a kormányt gyakorlatilag mindenre feljogosító válsághelyzet meghosszabbításával? Amelynek törvényi indoklásában a „fokozott védelem” szükségessége szerepel, miközben éppen lebontják az eddigi védelem eszközeit is.
1. Nem csoda, hogy még a kormány legelszántabb hívei sem igazodnak ki a taplópolitika gubancaiban
A CÖF például máris Békemenetet tervez. Ám még egy minden taplóságra hajlamos kormány számára sem volna egyszerű feladat elmagyarázni, hogyan lehet Békemenetet (és teltházas futballmeccset) rendezni, ugyanakkor az ellenzéki demonstrációkat, előválasztást akadályozni. Pláne úgy, hogy közben a fideszes polgármesterek hirtelen igazi békepappá vedlettek, és gyanúsan hasonló megfogalmazásban intéztek ájtatos felhívást városuk ellenzéki pártjaihoz: ne tartsanak előválasztást, mert az megzavarná a nyugalmat. Szentigaz: a főnökükét mindenképpen.
Remélem, azért nem marad el a Békemenet, hiszen ezúttal különösen gyönyörű volna. A CÖF elnöke meghívta a menetbe az Operatív Törzset is.
Azt kicsit sajnálnám, ha nem Bayer Zsoltot, Fricz Tamást és a többi kedves ismerős (és főleg békés) arcot láthatnánk az első sorban, ahogy eddig, de megértem, hogy most Müller Cecília és körülötte az egyenruhások jobban mutatnának. Gondolom, ez visszautasíthatatlan ajánlat. Szegény tisztifőorvos asszonyt egyszer már elhajszolták a határig egy kis migrációs riogatásra, ehhez képest pár fővárosi kilométert végigmenetelni igazán nem volna megterhelő. Itt legalább lehetne némi sikerélménye is a migránskeresésben: ha szerencséje van, szembejön Gruevszki vagy egy-két letelepedési kötvényes.
2. Csak még a látványt kellene jól megtervezni.
Az eddigi békemenetes feliratok már kicsit unalmasak voltak, Most, amikor itt állunk a megbonthatatlan és örök kínai-magyar barátság kapujában, és jó eséllyel a gatyánkat is ráfizetjük a kínai hitelből épülő kínai létesítményekre, tapló célozgatásnak tűnne előszedni a múltkori táblákat a „nem leszünk gyarmat” szöveggel.
Mi volna például, ha ehelyett az Operatív Törzs tagjai nyunyókákat lengetnének az élen, miközben integetnének és csókokat dobálnának a tapsoló tömegnek? Az egyenruhásak természetesen egy-egy egyenruhás nyunyókát. Nem tudom, Kásler miniszter tagja-e még a Törzsnek, vagy már onnan is kipaterolták, de az ő nyunyókája természetesen fehér köpenyt viselne.
Az országos tiszti főorvos asszonynak országos tiszti nyunyókája lenne, az nem tudom pontosam, milyen, de annyi biztos, hogy méretében és eleganciájában kiemelkedne a többi nyunyóka közül. Talán rá lehetne adni egy vadiúj blézert..
3. A Békemenetet meghirdető CÖF-elnök sajnos egy-egy pillanatra kiesett békés hangulatából, amikor az ellenzék jutott eszébe
Tényleg csak a megbékélés jegyében, de „a baloldali politikusok kapcsán nyomatékosan felhívja a jogalkalmazó szerveket, hogy a törvény leghatározottabb szigorával sújtsanak le,,…hiszen úgy tűnik, hogy a baloldal gátlás nélküli hazugságáradata, oltásellenessége jelenleg nem ismer határokat”.,
Kérem, ez nem tapló beszéd, teljesen érthető, hogy kijött a sodrából.
Elvégre Békeököl vasököl, oda sújt, ahova köll. Vagy ahová mondják neki.
4. Miniszterelnökünk kicsit kínban van.
A cseh kormány kiutasított néhány orosz diplomatát, mert korábban állítólag orosz titkosügynökök hajtottak végre robbantást náluk. A visegrádi szövetség jegyében szolidaritásból követte a példáját a lengyel és a szlovák állam is. Mit tegyen most Orbán? A visegrádi szövetség az utolsó támasza az Európai Unióban, viszont Putyinnal szemben sem lehet barátságtalan. Szerintem hosszas tépelődés után végül bejelenti: kiutasítja az asztaláról az orosz hússalátát. Egy falat nem sok: annyit se eszik addig, amíg a helyzet nem rendeződik. Más a helyzet persze, ha Putyin kínálja ezzel a legközelebbi találkozásukon. Akkor igazán tapló modorra vallana visszautasítani.
Szerző
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó