Connect with us

Banánköztársaság

Heti tapló! – az elmúlt hét történéseiből szemezget Lendvai Ildikó

lendvai-heti-tapló
Megosztás

Hiába volt ádvent első hétvégéje, az igazi taplók ilyenkor sem pihennek. Heti Naplót kár volna rájuk vesztegetni, egy Heti Taplóra azért belőlük is futja.

1. Gyál fideszes polgármestere

a rendkívüli helyzetet kihasználva mindenki megkérdezése nélkül kiutalt magának több, mint 4 millió forint jutalmat. Cakk-pakk. Micsoda taplóság! – háborognak sokan. Ugyan már, kár fennakadni ilyen apróságon.

Én ismerek valakit, aki a rendkívüli helyzetet kihasználva a megkérdezésünk nélkül kiutalta magának az egész országot. Cakk-pakk.

2. Alig voltak az Európai Parlamentben, akik ne szavazták volna meg

a hajléktalanok segítésére, a hajléktalanság felszámolására szolgáló stratégiát. A Fidesz képviselői, a saját frakciójukban is egyedül maradva, ezen kevesek közé tartoztak.

Tapló, részvétlen magatartás? Dehogy. Nagyon is elvszerű és következetes.

Éppen ugyanolyan nagyvonalúak és toleránsak a Pride-on vonuló szexuális kisebbségekkel, mint a fedél nélkül tengődő szociális kisebbséggel. Utca, utca. Melegekre és hajléktalanokra ugyanaz vonatkozik: a kormánypártnak igazán semmi baja nincs velük, de csinálják otthon.

3. Járvány idején pláne taplóságnak tűnik, ha valaki buta, érzéketlen megjegyzést tesz.

Kásler miniszter kezéből kivették az egészségügy irányítását, már csak nyilatkozatokkal tud rontani a helyzeten. Most pl. ráébredt, hogy nem a vírus ellen kell küzdenie, hanem a „politikai hangulatkeltés” ellen. Így aztán a facebook-on „higgadtságra és mértéktartásra int valamennyi véleményformálót”,

majd 5000 halott után vidoran bejelenti: „nem tudjuk, mi vár még ránk, de az biztos, hogy a végén, közös erővel győzni fogunk.”

Milyen kár, hogy miniszter úr minden idejét leköti a hun-magyar rokonság tanulmányozása, és így nem volt ideje Rejtőt olvasni. Legalább a „Vesztegzár a Grand Hotelben”-t, az most igazán aktuális. Abból tudható:

„Amikor egy hivatalos személyiség azt kiáltja, hogy ‘Mindenki őrizze meg a nyugalmát, nincs semmi baj’, nyomban kitör a pánik.”

Persze vannak erős lelkű kivételek. A fb-on az egyik kommentelő „további sikereket” kívánt a miniszternek. Úr isten, ebből még továbbiakat?! Mindenki fedezékbe!

4. Ha már egészségügy, itt van nekünk az országos tisztifőorvos is.

Igazán kedves asszony, én a háztartási tanácsait szeretem a legjobban. Most azt tanította meg nemzetünknek, hogyan kell bevásárolni. Nem ám csak úgy, Hűbele Balázs módjára.

Mindenki „otthon találja ki, mit szeretne!”

-javasolta.

Na most attól tartok, az Operatív Törzs tájékoztatói után elég sokan ki szokták találni otthon, mit szeretnének, bár a dolog nem annyira vásárlással oldható meg.

A fogalmazásuk sajnos nem feltétlenül szalonképes, ezért soha nem mondanák ki hangosan egy ilyen tiszteletreméltó hölgy előtt. Az taplóság volna.

5. Soha nem bagatellizálnám, egyszerű „taplóságnak” minősítve, Demeter Szilárd epeömlését

Sötétebb, pusztítóbb és gonoszabb annál. Ezért a Heti Taplóban nem is róla írnék, csak a kormány tapló reakciójáról. Ami alapvetően a nagy kussból állt. Egyedül Gulyás Gergelynek volt peche: őt megkérdezték egy sajtótájékoztatón. „Nem örült a közélet eldurvulásának”, és ezt bírta kipréselni magából: „Én általánosságban azt tudom mondani, hogy higgadtságra, mértéktartásra és kompromisszumkeresésre van szükség.”

És tessék mondani, miben áll majd a kompromisszum Demeter Szilárddal? Majd találkozunk valahol félúton? Pl. ő majd kijelenti, hogy Soros nem a „liberális Führer”, mint írta, hanem csak egy fél Führer? A szabadelvű módon gondolkodóknak pedig csak a fele a Hitler híveihez hasonló „liberárja”, a másik fele maradhat libsi?

Na persze csakis higgadtan és mértéktartóan.

pápa

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük