Connect with us

Kultúra

Miért nem tetszik Fábrynak az Orbán-paródia? És miért tetszik az eredeti? — Lapzsemle

lapzsemle2
Megosztás

Alaposan szemlézzük a Bernard-Henri Lévy budapesti látogatásáról megjelent legérdekesebb interjúkat, tudósításokat. Így, egyben megdöbbentő a kép. Egy pillanatra visszatérünk a friss Bödőcs Tibor-interjúhoz is: mit mondott mesteréről, Fábry Sándorról? A Heti lapzsemle folytatódik.

Bernard-Henri Levy: Orbán legyilkolta egykori énjét

Hangképes összeállítást készített BHL színházi előadásáról és interjút is kért a filozófustól a Klubrádió számára Csernyánszky Judit.
„A világunkat új pestisjárványként fenyegető nacionalizmus, neonacionalizmus, populizmus és idegengyűlölet ellen akarok harcolni. Innen indultak és még mindig jó erőben tartják magukat ezek az irányzatok — miközben az Európai Unió támogatottsága a magyarok körében az egyik legerősebb Európában, s miközben a humanizmusért és a demokráciáért kitartóan küzdenek itt az emberek. Miért kellett Orbánnak megcsinálnia ezt az antiszemita, undorító, kifejezetten ostoba, Soros-Juncker-ellenes kampányháborút? Orbán ezzel politikai öngyilkosságot követ el — fejtette ki BHL.
(…)
Miért fogadta el a magyar miniszterelnök meghívást? — „Meg akartam érteni a mai Orbánt. Amikor ellenséggel találod magad szemben, nyilván furdal a kíváncsiság, mi motiválja, mi mozgatja, hogyan működik az ő rendszere” — mondja.
(…)
„A beszélgetés legkritikusabb pontja, azt hiszem, Putyin volt. Amikor arról kérdeztem Orbánt, hogy mi volt a fordulópont nála, aki onnan indult, hogy végül is ő volt egyike azoknak, akik kiszabadították az országot, a KGB, a szovjet titkosszolgálat szorításából, majd harminc évvel később az is ő volt, aki gyakorlatilag az FSZB, az orosz katonai hírszerzés karjaiba taszította az országot — azt hiszem, ez volt a legkeményebb kérdésem hozzá. Ez egy igazi, őszinte kérdés volt. De azt kell hogy mondjam, éppen ez volt az a kérdés, amire Orbán igazából semmilyen választ nem adott nekem.”
(…)

A meggyőzés elmaradt?

(Vajon sikerült-e bármiben meggyőznie Orbánt? – Lévy erre a kérdésre keresi a szavakat.)
— „Nem tudom. Erre a történelem adhatja meg a választ…. Talán volt olyan, de… Nem, mégsem… Nem tudom…”
(…)
(Miért tartotta fontosnak, hogy Budapest legyen előadássorozatának kiemelt helyszíne?)
— „Budapest Európa szívében van, a Monarchia óta itt kísérletezték ki az uniós alapértékeket. A kultúrák találkozási pontja is Budapest.
Ugyanakkor ez az az ország is, ahol a populizmus elleni harcot is meg kell vívni. Magyarország a populista szájhősök hazája is.”
(…)
Jellemző a magyar helyzetre, hogy Bernard-Henri Lévy darabját azért egy nem állami- illetve nem-fővárosi tulajdonú színházban vitték színre, mert a budapesti kőszínházak sorra visszamondták, amikor kiderült, hogy Orbán-kritikus darab kerül színre.
A teljes rádiós összeállítás itt hallgatható meg.
A Városi Kurírban itt olvashattak BHL-ről.

Bernard-Henri Lévy látogatásának sajtóvisszhangját pedig alább szemlézzük.

Orbán intelligensebb Donald Trumpnál — Interjú Bernard-Henri Lévyvel

Orbán figyelmét Kovács Bálint Index-interjúja keltette fel BHL európai előadássorozata iránt. Ezt követte a kávé-meghívás. Itt a hosszú interjú részleteit szemlézzük:
„Index: — Azt mondta, Európa csatája az Orbán vs. Macron meccs lesz. Mit gondol, mi lesz, ha Orbán oldala nyer?
BHL: — Európa összeomlik, Trump, Putyin és Erdoğan pedig győzedelmeskednek. Hála Istennek és a nagyszerű amerikai demokráciának, Trump két év múlva talán kikerül a képből, de jelen pillanatban ők szövetséget alkotnak Európa ellenében, és ennek a szövetségnek Orbán is tagja. Ez a három ember nyíltan gyűlöli mindazt, amit Európa megtestesít, és amit az európai szellemiség jelent: a hithez, a szabadsághoz, a szerelemhez, a nőkhöz való hozzáállást. Mert Európa nemcsak egy földrajzi helyet jelent, hanem egy értékrendet is. És ők utálják ezt az értékrendet.
(…)
Index: — Szóba kerül a Soros elleni kampány is a szövegben. Ön szerint antiszemitizmusról van szó?
BHL: — Színtiszta antiszemitizmusról. Ez kiolvasható abból, ahogyan Sorosról beszélnek: titkos terv, titkos összeesküvés, irányítás a háttérből. Ezt szó szerint átemelték az ősi zsidóellenes fantazmagóriákból. Magyarországon, az Egyesült Államokban, de még Franciaországban is Soros a megtestesülése a zsidónak, ahogy azt az antiszemiták elképzelik.
Jól ismerem Soros Györgyöt: nem egy angyal, de húsz éve jó dolgokat csinál.
Felgyorsította a demokratikus folyamatokat, amiért Magyarország, Lengyelország és Csehország sokkal tartozik neki. És ezt Orbán is pontosan tudja.
(…)
…Az antiszemitizmus visszatérőben van az egész nyugati világban. Egyelőre még kordában tartja a holokauszt emléke, de a visszaszivárgás már elindult. És a Soros-ellenes kampány ennek a jele.
Index: — Ön szerint mekkora ebben Magyarország szerepe?
BHL: — Az új antiszemitizmus egyik fő szimbóluma Soros lett, úgyhogy Magyarország nyilvánvalóan központi szerepet játszik a történetben. Az új antiszemitizmus három oszlopon áll: Izraelen, a Rothschild néven és a Soros néven, még ha ez a három dolog nem is fér meg egymással (Soros nem szereti Izraelt, és Izrael nem szereti Sorost). És ennek a három antiszemitizmus-mágnesnek az egyike magyar, mivel itt született és itt a leggyűlöltebb Soros.

HVG: „Demokratúrát látok Magyarországon”

„Budapest hagyja el a visegrádi csoportot(…)alapítsák meg velünk, franciákkal és a britekkel, az olaszokkal és a görögökkel a szellemi atyák szövetségét.”

„Ideológiai harc dúl Európában a liberálisok és az illiberálisok között. Ebben a legfontosabb harcmező a jobboldal. Az kell, hogy a liberális jobboldal felkeljen, és világossá tegye: nincs illiberális jobboldal.
HVG: Amit mond, az hasonlít arra, mint amikor Orbán Viktor a Néppártot feszítő vitáról beszél, csak ő a migrációban látja a töréspontot.
BHL: Tegyük világossá: én sem vagyok feltétlen híve a korlátlan migrációnak, amit én szeretnék, az egy vendégszerető Európa. A vendégszeretet Európa alapja, hiszen emlékezhetünk: a kontinens névadója, Európé maga is Föníciából érkezett – egy keleti hercegnő, akit befogadott Görögország.

HVG: Bernard-Henri Lévy: Orbán a legfelháborítóbb gazember

„Tóth Richárd tudósításából:
„Vegyen EU-s zászlót. Amíg még lehet.”
Ezzel fogadott egy francia a Belvárosi Színház halljában szerda este, mielőtt Bernard-Henri Lévy megtartotta volna Looking for Europe – Keressük Európát című előadását. Az európai turné magyar állomása egyfelől kicsit olyan volt, mintha a Pussy Riot lépett volna fel az ömbölyi falunapon, másrészt mintha egy szórakozott történelemtanárnak másfél órája lett volna felkészíteni a matekzsenikből álló osztályát az érettségire.”

Bernard-Henri Lévy: Megfejtettem Orbán rejtélyét – videó

Bernard-Henri Lévy: Meglepett, hogy Orbán komolyan gondolja, amit mond

A 24.hu tudósításából: „Leült Orbánnal, hogy megfejtse a rejtélyét. Nem sikerült.”
„BHL: – Orbán Viktor egy nagyszerű ország miniszterelnöke, akinek különleges szerepe van az elmúlt évtizedek történelmében, így mindent érdekesnek találtam, amit mondott. Azzal az érzéssel jöttem el tőle, hogy ez az ember hátat fordított mindannak, ami Magyarország múltjában büszkeségre ad okot. Hátat fordított az ellenállás és a heroizmus nagy, inspiráló példáinak. Persze még mindig játszik velük, de már inkább csak azért, hogy kifigurázza őket. Ezt nagyon érdekes volt élőben figyelni.”

Index: Megértettem, hogy a fiatal Orbán Viktor tényleg halott

„BHL: – Tegnap óta azt hallgatom neves magyar újságíróktól, hogy ami nekem megadatott – két órán keresztül beszélgetni Orbán Viktorral –, arra ők az elmúlt tíz évben egyszer sem kaptak lehetőséget, sőt, nemhogy két órára, de még öt percre sem. Ezt nem tudtam, ennek nem mértem fel jól a jelentőségét. De ez nem normális. Ez egy normális demokráciában nem lehetséges. Ez is jól jelzi, hogy az önök országa rossz irányba halad – mondta Bernard-Henry Lévy francia filozófus és politikai aktivista azon a sajtótájékoztatón, amelyet tegnapi, Orbán Viktorral való találkozója után tartott.

Index: Már jobban értem Orbánt, mondja a miniszterelnök neves francia kritikusa

„BHL: – Nem értünk egyet a liberalizmus, a nacionalizmus és Európa fogalmának kérdésében, sem pedig abban, milyen politikát folytat Magyarország a migránsokkal kapcsolatban. De annyi bizonyos, hogy a miniszterelnök legalább rászánta az időt, és minden olyan kérdésemre válaszolt, amelyet a magyar civil szervezetek és a CEU vezetőivel való találkozóim során gyűjtöttem össze. Más a véleményünk, de legalább tudunk vitatkozni: nagyon civilizált módon beszéltük végig a vitás kérdéseket – közölte Lévy.”

Bernard-Henri Lévy a Magyar Hangnak: Fogalmam sincs, Orbán miért akart velem beszélgetni

Lakner Dávid cikkének részlete: „A gondolkodónak fontos volt, hogy Orbánnal való egyeztetése előtt leüljön civilekkel, ellenzéki szereplőkkel, és az ő szavukat is elvigye a kormányfőhöz, a kérdéseiket eljuttassa hozzá. Találkozott többek között Iványi Gáborral is. Szóba hozta a kormányfőnek az MTA ügyét, ahogy az orosz befolyásszerzést is. Úgy érezte, Orbán utóbbira adott válaszának semmi értelme: a kormányfő azt mondta, azért is kell jóban lennünk az oroszokkal, mert egy kicsi, törékeny ország vagyunk, közel az oroszokhoz. Mások viszont Lévy szerint épp ezek miatt is tartják fontosnak a nyugati elkötelezettséget és védelmet. Összességében úgy érezte, semmiről nem tudták meggyőzni egymással a miniszterelnököt. „Süketek párbeszéde volt-e? Nem tudom” – fűzte hozzá.
Kérdésre válaszolva Lévy tisztázta azt is, hogy nem tekinthető közös pontnak a radikális iszlám bírálata sem, mert Orbán és ő teljesen más alapállásból kritizálják az iszlamizmust. Lévynek fontos a párbeszéd és együttműködés a mérsékelt iszlámmal, és nem terjeszti ki az egész vallásra a szélsőségekkel szemben megfogalmazott aggályokat.”
„Lakner Dávid, Magyar Hang: – Beszélt arról, hogy Francois Mitterrand felkérésére járt a berlini fal leomlásakor Magyarországon is. Mit tapasztalt akkor, milyen volt az ország?
BHL: – Jó kedvű emberekkel találkoztam főleg, akik boldogok voltak attól, hogy menekülhetnek az egyik legrosszabb diktatúra csizmája alól. Biztosak voltak benne, hogy nem szeretnék újra azt, amiből kikerültek. Nagyon világosan emlékszem erre akkoriból. Megdöbbentő, hogy az akkoriak fiai és unokái mégis készek lennének újra vállalni ezt a szolgaságot. Nehéz szívvel figyelem ezt.”

Bernard-Henri Lévy: Orbán illiberalizmusa őszinte

Kósa András összeállításából (Népszava): „Lévy – akit három testőr kísért a terembe – nem sokat teketóriázott, mint mondta, a xenofóbia, a populizmus, a nacionalizmus az új pestis Európában és ennek sajnos Budapest az egyik központja, miközben itt vannak a humanizmus legjobb harcosai, az európai gondolat legjelesebb képviselői, például Iványi Gábor, akit „valódi szentnek” nevezett. A másik végletbe azokat az embereket sorolta, akik az európai gondolat megtagadására, akik Erasmus, Goethe vagy Dante, vagy Konrád György megtagadására csábítanak – elsőként is maga Orbán Viktor az illiberális Európáról szóló nézeteivel. – Ezek az emberek már egy egész európai hálózatot alkotnak Lengyelországtól Olaszországon át Franciaországig – fogalmazott.
– Őszintén szólva nem tudom, mennyire segített a látogatásom a magyar civileknek vagy az ellenzéknek, csak remélem, hogy aggodalmaikat, félelmeiket közvetíteni tudtam Orbán Viktornak – fogalmazott.

Végül, a teljesség kedvéért, egy cseppet sem barátságos portré linkjét is megadjuk Bernard-Henri Lévyről, a mandinerről.

Bödőcs Tibor és Fábry Sándor

Néhány napja itt, a Kurírban kollégánk részletesen szemlézte a Magyar Narancs Bödőcs-interjúját.
Lapzsemlénkben egy érdekes részlettel egészítjük ki, Fábry Sándorral kapcsolatban.
„Köves Gábor, Magyar Narancs: – A ma is pályán lévő elődök közül Fábry Sándor fontos szerepet töltött be a szakmai életedben. Élő a kapcsolat?
Bödőcs Tibor: – Ritkulnak a beszélgetések, enyhén szólva. Azt tudom, hogy nem tetszett neki a Viktor-paródiám. Azt nem tudom, az eredeti miért tetszik neki annyira.
Köves Gábor, Magyar Narancs: – Mi nem tetszett az Orbán-paródiában Fábrynak?
Bödőcs Tibor: – Nem tudom. Lehet, hogy a NER Mohamedjét tilos vallásilag ábrázolni?”

(„Látott engem Lőrinc” – Bödőcs Tibor humoristával Köves Gábor készített interjút.  Magyar Narancs, április 18.
„Szellemileg Mr. Bean, anyagilag Bill Gates” – Bödőcs Tibor vezetőkről és vezetettekről, IQ-ról és a NER-párti műhasról)

A hét más szemmel!

Égés, bugyi, Cili – Rab László szerint a hét….

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük