Connect with us

Kerítésen innen

Heti lapszemle – Sötét elnyomás, ez a rabszolgák országa!

Megosztás

Százezrével itt vannak köztünk. Próbálnak ők is túlélni. Mikor e sorokat olvassa, e pillanatban is recepciókon, portásfülkékben, bodegákban szolgálnak. A rabszolgatörvény elleni tiltakozások során azonban eddig nem esett szó róluk. Pedig csak közös kiállásunkban reménykedhetnek. A Heti Lapszemle-sorozat folytatódik.

lapzsemle
2 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

A tananyag zöme hülyeség

Kötelező olvasmány. Nagy József beszélgetett Vekerdy Tamás pszichológussal, a kiváló liberális pedagógussal. Annyi mindenről beszélgettek kényelmesen, komótosan, semmit nem elkapkodva, hogy a 24.hu portálon csak két hosszú-hosszú részben lehetett közzétenni. Ez az első rész („Egyetlen tevékenység marad, ami a természethez köti az embert. A szex„), és ez a második rész: „Mindig a te utolsó csepp véredre gondol a szónok, sose a sajátjára„.

Lapzsemlémbe az interjúkból a rengeteg remek gondolat közül az alábbi részletet választottam:

„…a ma oktatott tananyag zöme hülyeség. Egy felmérés szerint a húsz és harminc közötti felnőttek a gimnáziumi anyag kilenc százalékára emlékeznek úgy, hogy használni is tudják. A felejtés számára tanítunk. Orientálni kell, bevezetni, megmutatni. Na de nem ekkora tananyagot! Pláne nem számon kérni másnap. Minek?

Neuköln Berlin egy főként bevándorlók lakta kerülete.

Az egyik ottani iskola maga volt a pokol. Az önkormányzat megpályáztatta az állásokat, lecserélte a teljes tanári kart. És az új gárda három hónap alatt sínre tette az iskolát. A frontális oktatást differenciáltra cserélték, nem utasítottak, hanem beszélgettek a diákokkal, kevesebb lett a „tanuld meg!”, az „oldd meg!”, a „vidd haza!”. Lett helyette „ki vagy te?”, „mihez szeretnél kezdeni az életben?”, „hogy élsz otthon?”, „miben segíthet neked az iskola?”, „mi a legnagyobb bánatod, örömöd?, „mit álmodtál?”. Vagyis: „Ki vagy te?” Az előző tanári kar totál motiválatlannak ítélte a gyerekeket.

Aztán kiderült, csak arra voltak motiválatlanok, amit azok a tanárok kínáltak nekik. Nem varázslás, hanem hozzáértés. Baranyai mélyszegénységben is láttam ilyet. Nem az ment a cigánygyerekekkel, hogy „kisfiam, hát már megint ki van törve a ceruzád, és már most szamárfüles a füzeted?!”. Hanem azzal kezdték elsőben: „Ki tud énekelni? És a saját énekére táncolni?” Énekeltek, táncoltak, rajzoltak, festettek, a kezüket festékbe mártva kartonpapírokon nyomot hagytak. És az volt a leggyakoribb tanítói megjegyzés, hogy „mennyi mindet tudsz te!”. Így kelthető fel és tartható fenn a gyerek érdeklődése a tanulás iránt.”

A teljes interjút tehát két részben, a 24.hu oldalon találja.

Lapozzon még egyet, kérem ……

Szerző

2 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük