Hétköznapi fasizmus – mindenki abba rúg, akibe tud…..

Sikerült véget vetni a közömbösségnek! Bátran jelenthetjük, hogy túllépett nemzetünk a féktelen letargián és egyre többször üti fel a fejét az egymásra figyelés régi-új formája: a kötözködés. Mindenki a saját szemétdombján játssza a kiskirályt, ellesve a felsőbb vezetés társasjátékát.

Mázli a córeszben ….

Szerencsére, ahogy a gyűlöletkampány kitermelte a genyókat, úgy termelt hozzá jóravaló csendes hétköznapi hősöket is. Jól példázza ezt a facebookon talált esetleírás is. Helyszín: Budapest, közelebbről egy átlagos BKV busz. Szereplők: a főhős, a jóérzésű néni, a hepciás kiskirály, a buszvezető és a nép. A történet:

„A nap hőse nálam egyértelműen Orosz Lajosné újlipótvárosi, idősebb asszony volt, aki megpróbált megmenteni a Pasaréti téren a frusztrált és ostoba buszsofőr gonoszkodásától.

Amíg anyám külföldön van, én két kutyával mászkálok a városban.

Amikor indulás előtt 10 perccel felszálltam a végállomáson álló buszra és közben megmutattam a telefonját nyomogató sofőrnek a bérleteinket, majd leültem valahová, a sofőr indulatosan utánamkiáltott, hogy jöjjön csak vissza!! Szájkosár?! – Van, mindkét kutyán. Jegy?! Mindkét kutyának bérlete van, aminek darabja 5250 forintba kerül, meg nekem is egy, rendes havi bérletem, megmutattam neki (újra). Hát akkor.. oltási könyv?!

Az is volt nálam és bár nem hiszem, hogy elkérheti, megmutattam neki azt is. Hosszan és bután nézte, aztán visszaadta. Akkor sem szállhat fel két kutyával! Egy ember csak egy kutyát vihet! Van magával itt valaki? – kérdezte gúnyosan.

És ekkor szólalt fel Orosz Lajosné,

aki szereti a helyes kutyákat és nem szereti a házmesterlelkületű, packázó seggdugaszokat, hogy ő nagyon szívesen odaül hozzám és lesz az egyik kutya felvigyázója ezen az úton. Persze ez se volt jó a sofőrnek: mert „ez csak egy mentőakció” és, jött a súlyos leleplezés: mi nem is ismerjük egymást Orosz Lajosnéval!

A BKK utazási szabályzata azonban sehol sem írja elő, hogy milyen kapcsolatban kell lenniük a kutyákkal utazó utasoknak. Vagy mondjuk a kutyáknak egymással.. vagy a kutyának az emberrel, elviheted a barátod, anyád kutyáját is buszozni és én is vigyázhatnék Orosz Lajosné kutyájára, ha rámbízza. — Intermezzo: olyan szabály valóban van, bár nem rég óta, miszerint egy „peronon” csak egy kutyával lehet felszállni, ezért aztán egy ember nehezen száll fel két „peronon” a két kutyájával – erre figyelmeztettek is, amikor pár napja a második kutyabérletet megvettem erre a 8 napra, amíg anyám ebére is én vigyázok és munka miatt egész nap a várost járjuk. De, mint mondták a jegypénztárban, így már csak egészen picit leszek illegalitásban és különben is dee cukiiik. —

Mivel tudtam erről az idióta szabályról, ezért Orosz Lajosné ajánlata nélkül szényenszemre leszálltam volna a buszról, de így, hogy most már ketten voltunk két kutyára úgy éreztem, úgy gondoltam, hogy a törvény betűjének is megfelelünk, nemhogy a törvény feltételezett „szellemének”. Ami nem tudom, hogy micsoda.

Sofőrünk azonban hajthatatlan volt, hogy ő addig nem indul el, míg nem szállunk le.

Javasoltam neki, hogy hívjon rendőrt, mert mi már minden szabálynak megfelelünk és utazni szeretnénk. És úgy 20.000 Ft-nyi bérlettel megváltottuk rá a jogot és lehetőséget. Nem szálltam le, és a drága Orosz Lajosné is biztosított róla, hogy ha akarom megvárhatjuk együtt a rendőrt. Így aztán vártunk egy jó fél órát, közben a többi utas átszállt egy másik buszra, fennakadás nem történt, az időben elindult.

És míg más buszok vitték a szerencsésebb utasokat a rém intelligens sofőr azokkal is kb összeveszett, akik fel akartak szállni a végállomáson nyitott ajtóval várakozó buszra. Közben csatlakozott hozzánk Orosz Lajosné közelben lakó, bottal járó nővére is. Mivel már hárman voltunk ezen a ponton szerettünk volna egy harmadik kutyát is szerezni, de ez sajnos fél óra alatt a buszon ülve nem sikerült. Pedig volt még nálam sima vonaljegy.

Végül egy törzsörmester személyében megérkezett a Hatóság

és nem nagyon értette ezt az egész kis nevetséges drámát, de tőlem és a BKV sofőrtől elkérte a személyi igazolványainkat, illetve az áldott Orosz Lajosné is ragaszkodott hozzá, hogy az övét is felírja a rendőr, hiszen ő lehetett volna a kisebb, fehér kutya garde-de-dame-ja, nörsze, felvigyázója, ezen a soha-meg-nem-valósult zötyögős úton.

Azt nem pontosan értem, hogy most mi lesz, bűnelkövető vagyok-e vagy sem, feljelent-e a BKK vagy nem, de mi végül Orosz Lajosnéval önként leszálltunk a buszról, mert szerettünk volna végre odaérni valahová és inkább az 56-os majd négyes-hatos villamosokkal utaztunk tovább. Most már tényleg barátokká váltunk, ezt még az idegbeteg buszsofőr se vonhatta volna kétségbe. Nagyon jólesett, hogy Orosz Lajosné nem sajnálta erre az időt és segített, és közben lekéste miattam a kedvenc tv műsorát is. Jót beszélgettünk.

Felhívhatom majd őt, ha pereskednem kell a BKV-val, mert oda is szívesen eljön majd. Nem szereti ugyanis még az ilyen apró igazságtalanságokat sem, ezt az egész agresszív, idegbajos, aljas hangot, ezeket a szemétdombjukon pöffeszkedő kiskakasokat, akik a körömpiszoknyi kis hatalmukkal is visszaélnek.

Ahogy Orosz Lajosné mondta: EZT A HÉTKÖZNAPI FASIZMUST.

Minden „szemétdombhoz” jár egy önjelölt kakas? – Pio atya ételládái sem úszták meg…

Bruck András: Élet a szemétdombon