Kiemelt hírek
Hétvégétől itt a vénasszonyok nyara a maga simogató langy melegével, de addig?
Az elmúlt hét végén megmutatta zordabb arcát, az ősz, a most következőn éppen ellenkezőleg, rajtunk üt a langyos ősz, az évszakra jellemző színek most lesznek csak igazán méz sárgák.
Igaza van Petőfinek, szerethető évszak ez
Szerdán tovább élénkül, többfelé meg is erősödik a délnyugati szél, csupán északon és keleten marad mérsékelt a légmozgás. Ezzel együtt kifejezetten enyhe levegő áramlik térségünkbe. Általában sok napsütésre számíthatunk, estig említést érdemlő csapadék sem hullik. Északon várható több felhőzet, kevesebb napsütés. Éjszaka hidegfront éri el hazánkat, beborul az ég, a szél északnyugatira fordul. Főként délnyugaton fordulhat elő kisebb eső, zápor.
A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
szerda reggel 3 – 6,
szerda délután 17 – 22,
csütörtök reggel 6 – 11 fok körül alakul.
Várható folytatás
– Csütörtökön hidegfront alakítja időjárásunkat. Borongós, hűvös időre készülhetünk, a Dunántúlon sokfelé esővel. Keleten csak kevés helyen fordulhat elő kisebb eső.
– Péntektől ismét déli áramlással egyre enyhébb levegő árasztja el térségünket, emiatt napról napra melegszik a levegő, és körülbelül egy hétig frontmentes, anticiklonáris helyzet épül fel. Napos, illetve változóan fátyolfelhős, csapadékmentes, igazi vénasszonyok nyara jellegű időben lesz részünk, reggelenként ködfoltokkal.
Közlekedés meteorológia
Szerda reggel néhol ködfoltok, majd napközben élénk délnyugati szél nehezítheti a közlekedést. Ettől eltekintve napsütésben, száraz utakon autózhatunk.
Biometeorológia
Hazánkban szerdán délelőtt a sok napsaütés mellett északon helyenként több felhő lesz az égen, de csapadékra sehol sem kell készülni. Délután a változó felhőzet mellett többórás napsütésre készülhetünk. Csapadék nem várható. A szél napközben eros délnyugati lesz. Hajnalban 0, 5 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 15, 21 fok között alakul. Késő este 11, 16 fok lesz. Szerdán nem érkezik front. Reggel többfelé ismét felerősödhetnek az ízületi bántalmak, de napközben ezek a tünetek mérséklődnek. A szélre érzékenyek körében többen fejfájást, ingerlékenységet tapasztalhatnak, a gyerekek is élénkebbek lesznek a megszokottnál. A szél kissé csökkenti a hőérzetet, de a szélvédett területeken kifejezetten kellemes komfortérzet lesz jellemző. A melegedésre fokozottan érzékenyek fáradékonyságot és migrént tapasztalhatnak. A napos időszakokat érdemes felhasználni a D-vitamin raktárak feltöltésére. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A porkoncentráció alacsony, alig változik. A légnyomás gyengén süllyed.
Szerző
Friss
- Időjárás, tiszta bolondokháza
- ‘…Magyar pénzből szabad hazudni, külföldi pénzből viszont nem szabad igazat mondani’ – Ez Magyarország 2025-ben
- ‘Indul a mandula’ Nagyváradra – Magyar Péter 1 millió lépése a békéért és a nemzeti összefogásért
- Az éj sötétjében úgy ‘adódott’, hogy változik az adó – A nap -egyik- botránya
- Gábor György: Orbán nem azért hazudik, mert fél az igazságtól, hanem mert már nem is tud különbséget tenni a kettő között
- Az Orbán-Lánczi páros nagytakarítási ‘suvick’-listája a parlamenti ‘bátrak’ előtt
- Panyi Szabolcs: pár érdekes hasonlóság Orbán és Fico miniszterelnökök húzásaiban
- Tiltó tervezet a ‘jó, a rossz és a csúf’ energiaitalokról: amit lehet és amit nem 18 év alatt
- Kovács Zoltán és a ‘sokkszerű támadás’-vízió – Van még olyan Fidesz-potentát, aki nem nullázta le a renoméját?
- Pintérnek ez is sikerült: diploma nélkül is ‘játszhat orvosost’ a ‘magasan képzett egészségügyi szakdolgozó’