Connect with us

Kerítésen túl

Hiába okoskodtok skacok, ezt buktátok! – Orbánra fordítva ezt üzente a norvég külügyminiszter

Megosztás

Alaposan feldühítette Orbánékat, hogy a civileknek szánt pénz körül kialakult vita miatt végleg elvesztette a Norvég Alap 2014-2021-es forrásait – egész pontosan 77 milliárd forintot. A pénteken megjelent Magyar Közlönyben külön határozatot jelentettek meg, mely kimondja: a Norvég Királyság – bár élvezi az Európai Unió közös piacának előnyeit – megszegi az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodásban, vállalt kötelezettségeit, és rosszhiszemű eljárása miatt nem került sor a 2014–2021-es támogatási időszakban a Magyarországnak járó 214,6 millió euró támogatás kifizetésére. A kormány a határozatban azt is rögzítette, hogy a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak.

Fityiszt mutattak a civilek a terhelt lelkű házmesternek - Egy nap alatt összedobták a Kövér-sarcot Hadházynak
Megosztás

Alaposan feldühítette Orbánékat, hogy a civileknek szánt pénz körül kialakult vita miatt végleg elvesztette a Norvég Alap 2014-2021-es forrásait – egész pontosan 77 milliárd forintot. A pénteken megjelent Magyar Közlönyben külön határozatot jelentettek meg, mely kimondja: a Norvég Királyság – bár élvezi az Európai Unió közös piacának előnyeit – megszegi az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodásban, vállalt kötelezettségeit, és rosszhiszemű eljárása miatt nem került sor a 2014–2021-es támogatási időszakban a Magyarországnak járó 214,6 millió euró támogatás kifizetésére. A kormány a határozatban azt is rögzítette, hogy a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak.

Nem rezeltek be a Norvégok, pedig mindent bevetettünk!

Varga Judit igazságügyi miniszter Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együttműködve az a feladatot kapták, hogy tájékoztassák az Európai Unió intézményeit Norvégia magatartásáról, valamint vizsgálják meg, miként lehet Magyarország igényét a Norvég Alapból járó támogatások kapcsán jogi és egyéb úton érvényesíteni. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszternek, valamint Varga Mihály pénzügyminiszternek kiadták, hogy vizsgálják felül a Magyarország és Norvégia közötti gazdasági kapcsolatokat.

Előzmény…

Norvégia a héten jelentette be, hogy Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014–2021-es forrásai, ezzel 77 milliárd forinttól esett el az ország. A vita abból fakadt, hogy Magyarország nem volt hajlandó elfogadni, hogy – ahogy eddig – most is a pályázaton legtöbb pontszámot kapott Ökotárs alapítvány kezelje a civileknek járó pénzeket, ami egyébként a teljes összeg körülbelül öt százaléka. A döntést a kormány diktátumnak nevezte, szerintük

„hét pályázóból Magyarország a Soros György által támogatott Ökotárson kívül bárkit hajlandó volt elfogadni, Norvégia viszont ragaszkodott a Soros-szervezethez, és olyan nemzetközileg is elismert pályázókat zárt ki, mint például a Magyar Vöröskereszt”.

Hanem….

„A 2020. decemberi megállapodás egyértelműen kimondja, hogy nem lehet elindítani a programot, amíg a civileknek szánt támogatások elosztásáért felelős szervezet nincs kiválasztva. Abban is megállapodtunk Magyarországgal, hogyan legyen kiválasztva a támogatásokat kezelő szervezet, és hogy abban az esetben, ha nem sikerül megegyezni, az EGT és Norvég Alapok 2014-2021 közötti támogatásainak fennmaradó része nem lesz elérhető Magyarország számára. Így szerintünk nincs alapja semmilyen jogi eljárásnak Norvégia ellen ebben az ügyben.”

-válaszolta a norvég külügyminisztérium sajtóosztálya a 444.hu kérdésére, hogy mit gondolnak arról, a magyar kormány pert fontolgat az EGT és Norvég Alapok elbukott támogatásai miatt.

Mivel Ine Eriksen Søreide norvég külügyminiszter a Politico-nak azt mondta, hónapról hónapra aggasztóbbnak látja a magyarországi helyzetet, megkérdeztük, pontosan mit tart aggasztónak.

„Számos fórumon jeleztük az aggodalmunkat a magyarországi jogállam és a demokrácia fokozatos gyengülése miatt az elmúlt években. Különösen kritikusak voltunk az olyan törvényekkel szemben, amik a civil szervezeteket és az LMBTI-közösséget érintik hátrányosan, és az olyan intézkedésekkel szemben, amik gyengítik a jogállamot, a szólás- és sajtószabadságot. Az aggályainkat számos más ország és nemzetközi szervezet osztja”.

Ugyanakkor azt mondták,

a norvég alap támogatásai körüli 2014-es politikai feszültség és a civil támogatások elosztásáért felelős Ökotárs elleni akkori rendőrség fellépés nem befolyásolta a mostani döntést.

Kapcsolódó

Fotó: piacesprofit.hu

 

norvég

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. csipetke

    2021.08.12 18:41 at 18:41

    Jujjj! Azannyát! Orbán határozatba foglalta, hogy Norvégia tartozik Magyarországnak. A hírre a norvégok rögvest összefosták magukat. És mennek orbánék fűhöz-fához panaszra, addig-addig feszítették a húrt, hogy elszakadt. Vajon mit képzel orbán? Hogy ő a mindenható? Legalább most rájött, hogy nem tehet meg bármit. Kimondhatjuk:– a kormány/orbán idióta húzásai miatt esett el az ország ettől a pénzből. Személy szerint nem sajnálom, mert ez a pénz az orbán-haverokhoz került volna, ebből az egyszerű melósnak nem jutott volna egyébként sem. Viszont a norvégok jó fejek, és azt mondták, hogy megtalálják a módját, hogy a civileknek pénzt juttassanak.

  2. Neaddfel

    2021.08.12 19:01 at 19:01

    csipetke-csipetke, neked még egy csipetke eszed sincs, de neaggódj nemvagy egyedül.
    Persze nem gond, majd a Feri az gondolkodik helyetted, ahogy Klára helyett is.

    ” Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni,..”

    Na további szép napot csipetke.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük