Connect with us

Kerítésen túl

Hiánycikk a marihuána Kanadában

Megosztás

Kezdenek elfogyni a marihuánakészletek Kanadában, ahol három hete legalizálták a marihuána birtoklását és fogyasztását – számolt be róla a The New York Times.

Megosztás

Kezdenek elfogyni a marihuánakészletek Kanadában, ahol három hete legalizálták a marihuána birtoklását és fogyasztását – számolt be róla a The New York Times.

Három tartományban – köztük lakossága számát tekintve a két legnagyobban, Ontarióban és Quebecben – marihuánahiány van, ami miatt közülük kettőben ideiglenesen be kellett zárni számos olyan boltot, ahol kannabiszt árusítanak.

„Több fűre van szükségünk!”

– mondta a NYT-nek Trevor Tobin, aki anyjával együtt vezet egy marihuánát árusító boltot az Új-Fundland és Labrador tartománybeli Labrador Cityben. Elmondása szerint a szállítók nem termesztettek elég növényt, és nem rendelkeznek elegendő csomagolóberendezéssel sem.

„Ez a kereslet és kínálat törvénye.”

Kanadában három hete legalizálták a marihuána birtoklását és fogyasztását,

elsőként az első nagyobb ipari országok közül. A szövetségi törvényhozás ugyanakkor az ország tíz tartománya és három területe számára meghagyta azt a jogot, hogy saját hatáskörben szabályozza a marihuána eladását és terjesztését.

A lépés összhangban áll

Justin Trudeau kormányfő 2015-ös választási ígéretével, amelyben úgy vélekedett, a legalizálás elsorvasztja a tiltott marihuánapiacot és megvédi a gyerekeket. A politikus szerint a több milliárd dollár értékű marihuána tiltott terjesztését jelenleg a szervezett bűnözés csoportjai irányítják.

A törvény bírálói azt mondják, a legalizálás semmit sem tesz a kannabisz tiltott piacának megszüntetéséért, és abban nem szerepel olyan mechanizmus, amely meggátolná, hogy a szervezett bűnözés ne hatoljon be a legális termesztői piacra.

Elemzők szerint azonban a készlethiány azzal fenyeget, hogy aláássa a legalizáció egyik legfőbb célkitűzését, a marihuána illegális, évente körülbelül 5,3 milliárd kanadai dollár (több mint 1135 milliárd forint) értékű kereskedelmének megfékezését.

A marihuánakészlet-hiány miatt feldühödött fogyasztók országszerte azzal fenyegetőznek, hogy visszatérnek egykori, törvénytelenül működő kábítószer-kereskedőjükhöz.

(MTI)

Kapcsolódó

Sörtől betépni? – lehetséges, vagy csak az „íze végett” isszák?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük