Connect with us

Kerítésen innen

Hibás védőruha miatt égett meg két tűzoltó

Megosztás

Az Index értesülése szerint két mátészalkai tűzoltó szenvedett égési sérüléseket. Az ügyben hírzárlatot rendeltek el, a dolgozókat pedig azzal fenyegették meg, hogy aki beszél, az repül.

tuzolto
Megosztás

Az Index értesülése szerint két mátészalkai tűzoltó szenvedett égési sérüléseket. Az ügyben hírzárlatot rendeltek el, a dolgozókat pedig azzal fenyegették meg, hogy aki beszél, az repül.

Tűzoltói vélemények szerint nem volt megfelelő a ruházatuk anyaga

A portál két, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy néhány napja két mátészalkai tűzoltó másodfokú égési sérüléseket szenvedett munka közben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Tűzoltói vélemények szerint nem volt megfelelő a ruházatuk anyaga. A Katasztrófavédelem a portál megkeresésére egymondatos választ adott, ebben azt állították, hogy „az elmúlt napokban” nem volt ilyen tűzeset.

Nem csak a baleset ténye kavart vihart a tűzoltók körében

A lap azonban úgy tudja, nem is csak a baleset ténye kavart vihart a tűzoltók körében, hanem az is, hogy a hír bár körbement a szakmában, azt senki nem látta a hírekben. A vezetők állítólag megfenyegették a dolgozókat, hogy ha valaki kiszivárogtatja a hírt, akkor ki fogják nyomozni, hogy ki volt az, és kirúgják az illetőt.

Korábban az Index számolt be arról, hogy a tűzoltók közül senki nem mer szóba állni újságírókkal, mert a tűzoltóságoknál mindenkinek alá kellett írnia, hogy lehallgathatják őt és a családtagjait is.

Frissítés:

a portál a cikk megjelenése után egy harmadik forrástól úgy értesült, hogy az eset Győrteleken, még szilveszter napján történt. A szolgálatparancsnok égett meg legsúlyosabban, egyértelműen a rossz, új R13-as ruha miatt.

A lap azt írja, a tűzoltó be volt öltözve, ennek ellenére a keze égett meg úgy, hogy hetekig táppénzen volt. A forrás úgy tudja, két másik tűzoltó enyhébb, bőrpírszerű sérülést szenvedett. A forrás azt is mondta, hogy a tűzoltók kimentettek egy embert a tűzből, azaz életet mentettek.

A kormány a rendőrök és a mentősök után, a tűzoltókat is átverte

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük