Banánköztársaság
Hideggel és Kósa zsidózásával kezdődött az advent
Szerettem volna írni az igazságosságról, a hitről, a reményről, meg úgy általában az ünnepi várakozásról, amikor az emberek igyekeznek a legjobb arcukat mutatni a világ felé, és egy kicsit megmelegszik a lélek, mert közeleg a szeretet ünnepe.
Szerettem volna kiűzni az idegeimből a vásárló tömeget, az ajándékokért tülekedőket. Szerettem volna azt mondani, hogy lám, keresztény országunkban irgalommal, könyörülettel, türelemmel fordulunk egymás felé, és senki nem fázik, mert van fedele és melege, és a gyűlölettől sem fagy jéggé a lélek.
De ez itt nem tündérország
Ilyesmikről tehát nem írok. Itt ülök egy félig kihűlt lakásban, mert elromlott a konvektor, ám leginkább attól fázom, amit olvasok. Például Kósa antiszemita kijelentéseitől. Megfogadtam már, hogy erről az emberről nem írok, mert olyan butaságokat képes összehordani, hogy kár is szót pazarolni rá.
Ám a nyílt zsidózásával átlépett egy olyan határt,
ami túlmutat az ostobaságon, amit valamire való, becsületes ember nem söpörhet a fű alá, és nem legyinthet rá, hogy ez is csupán a kósai badarságok gyűjteményét gazdagítja. A zsidóságra rákenni a Fidesz bármilyen bukását, őket bűnbaknak megtenni, számomra a gyalázatos hergelés és uszítás kategóriájába tartozik. Kósát a legdurvább szélsőjobb mostantól méltán a keblére ölelheti.
A minap egy nemzetközi szervezet felmérése látott napvilágot arról, hogy a különböző országokban milyen erős az antiszemitizmus. Magyarország a 4. helyen szerepelt. Hamarosan az egyik honi zsidó szervezet is hivatkozott egy felmérésre, amely szerintük cáfolja, hogy hazánkban az embereknek több mint 40 százaléka rasszista, antiszemita valamilyen módon, mert ez az arány mindössze 34! százalék.
A magam részéről 1 százalékot is soknak tartok
kirekesztőkből, de ez az én véleményem, senkinek sem kötelező elfogadni. Advent első vasárnapján a sajtóban megjelent, hogy a magyar zsidóság felháborodott Kósa kijelentésein.
Szeretném hinni, hogy nem csak a magyar zsidóság, hanem minden olyan magyar állampolgár felháborodott, aki nem kér a náci retorikából.
Friss
- Vonattal? Mert akkor lesz tömeg a sárbogárdi utasellátóban – kommentelték Orbán aktuális nagyotmondását
- A jövő elkezdődött
- Az Európai Unió megszavazta a büntetővámot a kínai elektromos autókra
- Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát
- Baranyi: az ellenzék 70 százalékos támogatása ellenére óriási az esély, hogy a Fidesz átveszi a főváros irányítását
- Ho-ho-hoooo! Mikulásra idecsődül a teljes Patrióták Európáért EP-frakció „kihelyezett-ülésezni”?
- Nincs baj baby, van itt pénz (focira) – Európa legjobban fizetett nemzeti bajnoksága a magyar
- Uri Geller mentalista a háborúban – Az emberek bíznak a védelmirendszerben és Istenben
- Magyar György: Kövér László „házmester” intézkedése ellen Gyurcsány akár Strasbourgban is keresheti az igazát
- Ezért magolt annyit Nagy Márton?