Connect with us

Kiemelt hírek

Hiszi, nem hiszi? Ilyennek látják az emberek a horoszkópja alapján!

horoszkop
2 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Oroszlán

Egyéniség vagy! Önbizalommal teli megjelenésed mindazonáltal, hogy tanítani lehetne, megosztja a környezeted. Pontosan úgy, ahogyan azt te is teszed. Az embereket rendszerint két csoportra osztod, további hozzáállásod határozza meg azt, hogy melyiket helyezted a „szeretem”, illetve melyiket a „nem szeretem” csoportba. Az egyik jutalma, az elhalmozás lesz, míg a másiké a közömbösség. Ezek után már nem meglepő, hogy a „nem szeretem” csoportba tartozók, a habitusod színpadiasnak gondolják, vagy legalábbis úgy érzik, mintha szerepet játszanál. És van is benne némi igazság! Hiszen számodra az élet nem más, mint játék, egy óriási színházban. A vezetés, az irányítás észrevehetően is a lételemed, így el sem tudod képzelni, hogy mások határozzák meg mindazt, amit tenned kell. vagy legalábbis nagyon nehezen.

A sikerélményeidből táplálkozó önbizalmad eredményeként, természetesnek veszed az elsőséget. Hogy ezt bebiztosítsd, hajlamos vagy arra, hogy mások szeretetét, illetve a számodra oly fontos dicséreteket megvásárold. Bőkezű jutalmaidért cserébe, az „udvartartásodnak” semmi mást nem kell tennie, mint szeretnie azt, amit szeretsz, és gyűlölnie, amit gyűlölsz. Önbizalmad mellett a pontosságod, továbbá az igazságérzeted az, ami legendás. Az élet vélt vagy valós igazságtalanságait, rendkívül nehezen kezeled, ahogy a hazugságokat is. Ilyen esetekben helyzettől, környezettől függetlenül is, a máskor hatásfokozásként alkalmazott, megsemmisítő erejű hangerődet veted be. Egészséged vonatkozásában a hát, a gerinc, a szív, illetve az oly érzékeny orrod, pontosabban az orrmandulád kerül a középpontba. Életerődnek köszönhetően a betegségekből történő gyors felépülés mellett, időnként allergiás megbetegedésekkel, meghűlésekkel találkozhatsz.

Ami másoknak tetszik!

Határozott, önbizalommal teli megjelenésed már önmagában is fél siker! A belőled áradó, de jó értelemben vett „felsőbbrendűséget” nem lehet, nem észrevenni!

És ami nem

Apró, számodra észrevehetetlennek tűnő, hatásfokozásként alkalmazott megnyilvánulásaid, ilyen pld. az orr vagy a torokköszörülés, továbbá bármilyen figyelemfelkeltő mozdulat, a külvilág sokszor a szereped túljátszásaként értékeli.

Szűz

A külvilág eseményeit, hatásait alapvetően fenntartással kezeled. Így az első, amit mások észrevesznek, az a részleteket figyelő és kereső tekinteted. Ettől függetlenül az álarc nélküli megjelenésed a legtöbb embert magával ragadja, ahogy az ápoltságod, és a tanítani lehetne pedánsságod. Fürkésző viselkedésed a környezeted gyakran úgy érzi, mintha félnél valamitől. És nem is állnak messze a valóságtól! Hiszen ösztönösen félsz minden általad nem kiszámítható dologtól, eseménytől. Ezért döntéseid előtt a legapróbb részleteket is gondosan átvizsgálod. Igen fejlett kritikai érzékeddel, amely egyben számos problémád forrása is, nem állsz meg önmagadnál! Önmagadnál keményebben talán senkivel sem bánsz, vagyis az önkritikád még fejlettebb.

Az önmagadra vonatkozó kritikus szavaidon túl, mindez mások által is észrevehető: önmagad háttérbe szorításában. Szeretteidért, elsősorban a családodért ezt boldogan fel is vállalod. Hisz az életed nem más, mint mások szolgálata. Önbizalomhiányodból eredő bizonytalanságod azonnal szertefoszlik, mihelyst látod a céljaidban a biztonságod adó kereteket, vagy akár az értelmet. Ilyen esetekben fáradhatatlanul képes vagy dolgozni. Bár a járt utat a járatlanért ritkán hagyod el, így az eredményeid sokkal inkább lassú, de kiszámíthatóak lesznek, mintsem váratlanul nagyok.

Egészséged vonatkozásában az altest, a gyomor, illetve az idegrendszer kerül a középpontba. Az egészségedre mindenkinél nagyobb figyelmet szentelsz, éppúgy ügyelhetsz az érkezésedre, mint a rendszeres mozgásra, vagy akár a szenvedélybetegségek elkerülésére. Elsősorban az aggódásaid miatt, gyomorpanaszokkal (fekély, cukorbetegség) és nem utolsó sorban bőrbetegségekkel találkozhatsz.

Ami másoknak tetszik!

Megtévesztéstől mentes szerény egyszerűséged, illetve az általad keresett, de benned is
meglévő kiszámíthatóság az, amelyekkel felkelted mások figyelmét! Vagyis esetedben a külvilág azt kapja, amit lát

És ami nem

A minden részletre figyelő egyéniséged, sajnos nem mindig tudja magában tartani a kritikákat. Bár nem sokat beszélsz, viszont annál többet mondasz: a valóságot!
A baj csak az, hogy ezt nem sokan szeretik.

Mérleg

Magával ragadó kisugárzásod valóban nem lehet nem észrevenni! A belőled áradó harmónia a legtöbb ember figyelmét felkelti. Még a saját nemed képviselői is felfigyelnek, bár ha tehetnék, Ők inkább észre sem vennének, hiszen pontosan ezért: riválisnak tartanak. A kevés igaz barátodra közülük, továbbá a velük kapcsolatos nézeteltérésekre ez a magyarázat. Az ellentétes nem, partnernek tekint! És köt veled, valóban érzelmektől mentes, igaz barátságokat. Ezen kapcsolataid többsége azonban valódi értékeket rejt, hiszen a családodon túl támogatást, elsősorban tőlük remélhetsz.

A különböző helyzeteknek és személyeknek szóló megfelelési törekvéseid a külvilág, az igen fejlett tolerancia képességedben látja. Nem ritkán szélsőséges formákban! Ugyanis a tűrő határokat is érintő alkalmazkodásoddal, ha kell, könnyedén szorítod magad a háttérbe, és nyelsz le olyan békákat, amelyek másoknál megakadnának.
Azonban vannak olyan esetek is, és erről a külvilág mit sem sejt, amelyek mögött egy vezetőnek született okos stratéga áll, akinek esze ágában sincs „csatát” nyerni, ha végső soron a külvilág által nem látható céljait így is elérheti.

A számodra természetes kedvességtől és a toleranciától azonban sokan megijednek, ugyanis nem tudják mire vélni a „túl sok jót”. Ezt a legkevésbé Te érted, hiszen, hogy megfelelj, valóban érdektelenül képes vagy a még kimondatlan gondolatokat is teljesíteni!
A vitáktól, a nézeteltérésektől irtózol, lehetőség szerint kerülöd is ezeket. Azonban ha a vastag húrod elpattan, az angyal ördöggé válik. Egészséged vonatkozásában a vese, a vesemedence és a rekeszizom kerül a középpontba. A jegyből eredő, és olykor előforduló mértéktelenség hatására súlyproblémák előfordulhatnak, ahogy az aggódásaid következtében gyakori fejfájások.

Ami másoknak tetszik!

Harmóniát és bűbájt sugárzó megjelenésed önmagáért beszél! Az már csak emelni tudja a hatást, hogy az első szavad sohasem sértő, sokkal inkább kedves és megértő.

És ami nem

A megfelelés szülte ingadozásod, azaz a döntésbizonytalanságod kezdetekben még aranyosnak is tűnik. Az egyensúlyt, illetve a mértéket elvesztve azonban hatásrombolóvá, azaz egyre bosszantóbbá válik

Skorpió

Titkokat sugárzó lényed, első benyomásként igen érdekes és vonzó! A titokzatosság fenntartása illetve a titkok megszerzése érdekében mindent meg is teszel, önmagad ugyanis soha ki nem adod, míg másokból a titkaikat, így vagy úgy, de kiszeded. Ebben nagy segítségedre van a mélységeket feltáró, röntgenszerű tekinteted, melytől sokan zavarba is jönnek. A mások ellen fordítható fegyverekre (esetenként akár valódiakra is!) szükséged van, hiszen az örök készenlétben álló személyiséged nem csak keresi a feszültségekre okot adó ingereket, de bármikor készen áll, a mindent eldöntő végső csatára. A fegyverekben nem válogatsz! Oly erős inditatást érzel az adott cél elérésére, főleg ha érzelmileg is motiválva vagy, hogy a cél szentesíthet bármilyen eszközt.
Mindezekből eredően a figyelem, illetve az erőösszpontosításod zseniális!

Kitöréseid, amely leginkább egy robbanáshoz hasonlítható, éppúgy válthat ki másokból döbbenetet, mint csodálatot. Fókuszált figyelemösszpontosításod néha azt a benyomást kelti másokban, mintha ott sem lennél. Ilyen esetekben, ugyanis annyira lefoglal az aktuális célod, hogy a külvilágot teljesen kizárod. Enyhébb esetekben ez olyan dolgokban nyilvánul meg, hogy észrevétlenül elsietsz olyan emberek mellett, akiket egyébként ismersz. Súlyosabb esetekben viszont, az ebből eredő figyelmetlenséged balesetet eredményezhet. Kiváló memóriád köszönhetően, az ellened vétkezők legnagyobb bánatára, semmit sem felejtesz el. Így képes vagy akár évtizedek távlatában is elégtételt venni, az egykor vélt vagy valós sérelmeiden. Aszcendensednek köszönhetően, az egészséged vonatkozásában a nemi szervek, a végbél, illetve a nyakcsigolya kerül a középpontba. Azaz könnyen előfordulható nemi szervi betegségek mellett, gyakori fejfájásokkal találkozhatsz.

Ami másoknak tetszik!

Az ellentétes nem esetében, a sejtető természetedben rejlő szexualitás a legvonzóbb, míg általánosságokban az irigylésre méltó kitartásod.

És ami nem

Mélységekig hatoló szúrós tekinteteden túl, leginkább a kiszámíthatatlanságod nyugtalanítja a környezeted. Nem véletlen! Hisz kevés olyan ember van, talán nincs is, aki ismerné a következő lépésed.

Szerző

2 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük