Connect with us

Kerítésen innen

A hitgyülisek hite: csak a Fidesz?

nemeth-sandor
Megosztás
Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze úgy ítélte meg, eljött a megfelelő idő arra, hogy hittestvéreinek egyértelmű útmutatást adjon a közelgő választáskor követendő magatartásra. Nagy divat ez manapság, ő sem hagyhatta ki.

Csak a Fidesz

Német kinyilatkoztatta, hogy korrupció ugyan mindig volt és lesz is, de amit jelenleg a ballib média rákenni igyekszik a Fidesz-kormány tagjaira, az nonszensz. Sokkal nagyobb probléma lenne szerinte, ha begyűrűzne az országba a melegházasság lehetősége, az a vég kezdetét jelentené és azt, hogy Magyarország behódol Brüsszelnek. Onnan már csak egy lépés, hogy beengedjük a temérdek menekültet:

„az számítás szerint százmilliárd forint alapáron, ez által Magyarország egy vegetálásra lenne ítélve”.

Németh a fenti, kissé zavaros okfejtésére hivatkozva ajánlotta erősen híveinek, hogy egy lehetőségük van, a Fideszre adni voksukat. Mivel a két hitben az mindenképpen közös, hogy működik a vakfegyelem, így ezzel a húzásával cirka 35-40.000 ikszet szerzett a regnáló kormánypártnak, ami biztosan busásan meghálálja majd a szívességét.

Németh „olvasói levélre” válaszolva kifejtette, hogy Magyarországnak stabil országnak kell lennie, és ahogy

„végigzongorázta a többi miniszterelnökjelöltet”

úgy találta, csak Orbán Viktor alkalmas a posztra. (Gyurcsány „már volt”, Karácsony „még nem próbálta ki magát”, Vona Gábor pedig „Odüsszeuszként bolyong  a tengeren.”)

Németh nem állt meg itt, gondolt az ukáz bevésésre is, nehogy elfeledjék a hallgatóság tagjai:

„Látjuk, hogy a Nyugat-Európai országok milyen csapdába kerültek. Csak egy mód lehetséges, hogy kiszállni Brüsszelből, ennek a halálos öleléséből, mint ahogy az angolok kiszálltak. De hát Magyarország nem Anglia. Nincs nekünk olyan szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerünk, hogy egy ilyen magyar kilépést lehessen kompenzálni. Bár Isten tudja…”

Németh kilépne az EU-ból

Nem tudni, hogy mennyire figyelt az ott ülő sokadalom az áhítat közepette, de ha valaki végiggondolta, hogy mit mond a pap, akkor hallania kellett, hogy azt kérdőjelezte meg, amire nagyon régóta törekedett a magyarság, hogy Európa részévé válhasson – nem csak földrajzi értelemben. Mindezt azért, hogy megszolgálja az iránta valót.

A kormánynak kedves egyházakhoz ömlik a támogatás, az engedetleneket büntetik

A hitgyülisek rögvest meghálálták az Orbán-pénzt, amit persze mi fizetünk

Mit ad a 758 millióért a Hit Gyülekezete?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük