Connect with us

Kiemelt hírek

Hitlerezés, sorosozás, normális demokráciában?

demokráciában
Megosztás

Demokráciában, amelyben normális a politikai légkör, a nem szélsőséges ellenzéknek nyilván eszébe sem jutna, mégoly közvetett módon sem, a miniszterelnököt Hitlerhez, Sztálinhoz hasonlítani. De abban az országban, amelyben a hatalmon lévő „párt” és „sajtómunkásai” veszettül sorosoznak-zsidóznak, migráncsoznak, minden módon uszítanak, nevetséges demokráciáról beszélni.

Hazug és gyalázatos mentegetés

Gulyás Gergely és mások azzal mentegették Demeter Szilárd náci dumáját (amelyet az origo közölt, de – a naponkénti neonáci-újnyilas anyagokról ítélve – simán lehozott volna a „Magyar Nemzet”, vagy a kormány bármelyik „sajtóterméke”), hogy előtte a Néppárt elnöke sértegette Orbánt, vele együtt nácikat emlegetve, és a hazai ellenzék prominens személyiségei pedig Hitlerhez, Sztálinhoz hasonlították.

Orbán Viktor és nyomában zsoldosai nem keveset tettek azért, hogy a sérelmezett összevetések megszülessenek: nyilván erős túlzás van bennük, de a politikai beszéd ilyetén eldurvulásáért a felelősség legalább 90 %-ban a Fideszé. Elegendő itt csak a tisztán náci-nyilas mintákat követő, tudatos sorosozó zsidózásra utalni.

Ezzel szemben Soros György semmit sem tett azért, hogy az ellene folytatott mocskos hecckampányra rászolgáljon: e tekintetben éppen olyan vétlen, mint a haláltáborokba hurcolt milliók. Sőt: óríási összegekkel támogatott szinte mindent, ami ebben az országban reményekre adott okot.

Nincs patikamérleg, vagy mégis?

A mai magyar kocsmapolitizálásban persze mindenki hivatkozhat a másikra – ám az ilyen összehasonlításból a tárgyilagos ember előtt a Fidesz jön ki rosszabbul: az elvadultan gyalázkodó, aljas szövegeket tekintve mind mennyiségi, mind „minőségi” szempontból óriási az „előnye”… Persze, a Fidesz nem a tárgyilagosaknak, hanem elvakult-elvadult híveinek beszél.

Hogy valamit mondjak, ami a hitlerezés-sztálinozás előtt volt, a direkt sorosozáson-zsidózáson kívül: mióta is hasonlítja a Fidesz a kommunistákhoz, a Szovjetunióhoz az EU-t..? Régóta!

De akkor tulajdonképpen mi kifogása lehet az ilyen összehasonlítgatások ellen..?

Lehet handabandázni, teszik is. De a Demeter Szilárddal való szolidaritás, azonosulás újabb okot, mégpedig újabb valós okot szolgáltat a legsötétebb összevetésre is.

Demeter Szilárd szemle.

Demokráciában

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük