Állati
Hitte volna? Az első Békemenetet még Kádárék szervezték
A szerkesztőség birtokába került egy olyan dokumentum, ami egészen más megvilágításba helyezi a Békemenetet, hiszen az első ezen a néven és hasonló tartalommal még Kádárék kommunista szervezésében indult. Induljon a Békemenet – menet!
Teljes körű összefogás Battonyától Nemesmedvesig
A korabeli sajtóanyagok beszámolóiból megtudhatjuk, mi volt a felvonulás megszervezésének oka. A kommunista mitológia szerint a felszabadító Vörös Hadsereg 1944. szeptember. 23-án a Békés Megyei Battonya községnél lépte át a magyar határt, és október 3.-án az utolsó Békési község is felszabadult. A 20. évforduló alkalmából szervezték meg az első Békemenetet Battonyán.
Ám valójában Csanádpalota volt az első felszabadított város. De Battonya volt Puja Frigyes, az MSZMP KB külügyi bizottsága vezetőjének szülővárosa. Így a szovjet propagandába az előbbi verzió került bele.
Minden ilyen megemlékezésen részt vettek a KISZ tagok, KISZ vezetők, MSZMP tagok, a Hazafias Népfront városi és községi bizottságai, illetve az ezek mellett működő helytörténeti bizottságok képviselői, valamint az úttörők.
Békét, biztonságot Magyarországnak!
Az európai béke és biztonság megszilárdítása jegyében vonultak fel. S a Felszabadulási Emlékműnél tartottak beszédeket.
De szerveztek Vietnami békemenetet is a battonyai községi KISZ bizottság kezdeményezésére azzal a céllal, hogy fellépjenek az amerikaiak vietnami agressziója ellen.
1960-as, 1970-es években járunk. Bencsik András még fiatal éveit tapossa, de markáns véleménye van a körülötte lévő világról. 1977-ben így fogalmaz:
„ A magyar nép történetének legnagyszerűbb fejezete kezdődött 32 éve. „
Bencsik András a mai napig tagadja kommunista kötődését.
A békemenetelés forrásvidéke után lássuk a jelent
Vizsgáljuk meg, mi a hasonlóság a kommunista és az úgynevezett jobboldali békemenet között!
- A propaganda. Az első Békemenetet a szovjet hadsereg felszabadításának megünneplésére szervezték. Viszont abban már hazudtak, hogy melyik város lélegzett fel először.
- A CÖF által lebonyolított parádé magyarázata: hazánk folyamatos támadás alatt áll, meg kell védeni az ország szuverenitását, Soros emberei bevándorló országgá tennék Magyarországot. Globális elit, nyugat tönkretesz mindent.
Ugyanaz a demagógia, mint amiket a Kádár rendszerben használtak.
- A CÖF azzal dicsekszik, hogy milyen sokan mennek el a Békemenetre. A szervezés a toborzás valóban széleskörű, Romániából és Lengyelországból is buszoztatnak embereket ingyen, mármint a mi pénzünkön. Ám valószínű a közhivatalok dolgozóinak kötelező lesz a megjelenés, akárcsak a kommunista rezsim alatt.
- Stefka István: „Mi a szeretet és a nemzeti összefogás jegyében megyünk ki”.
- 1966-os Békemenet: a nagy társadalmi összefogás keretében szerveződik meg
Egyik estben sem volt semmi szükség a felvonulásra. Ha egy ország nem áll háborúban senkivel, akkor a népnek élni és dolgozni kell, a vezetőknek pedig békén hagyni őket és kormányozni, méghozzá legjobb képességük szerint.
Jön a Fidesz-csodafegyver: a spontán Békemenet! – a pontos buszindulásról később értesítenek!
Szerző
Friss
- Győztek az akadémikusok, sikeresen kiutálták Orbán Viktort az MTA alapításának 200 évfordulójáról
- ‘Zsebvizitet’ tartottunk a Vatikán bíborosainál
- Orbán Viktor döntött: nem hagyja ki Ferenc pápa temetését – Élőben jelentkezik be a Vatikánból
- Aki kérdez: Juszt László – Aki nem válaszol: Orbán Viktor
- ‘…hogy az Egyesült Arab Emírségekbe is eljusson!…’ – Magyar Péter, az informátor…..
- Megvan, ki nyerte el a Szkeptikus Társaság Laposföld-díját
- Jézus és a vele állítólagosan egy jegyben született Halak (!) horoszkópja
- Bruck Gábor: Magyar Pétert nem kell szeretni. Csak győzzön…..
- Orbán Pilisvörösváron ‘ellenajánlatra’ várva: ‘Trump elnök rendszeresen kérdezgeti, mikor lépünk már ki az EU-ból’
- Delegáltuk a gondolkodást – mi lesz most?