Connect with us

Bulvár

„Hívjuk fel Viktort!” – szólt Trump az éppen lemondó amerikai nagykövethez és már tárcsázott is…..

Orbán
Megosztás

Az Egyesült Államok távozó magyarországi nagykövete, David Cornstein a magyar és amerikai diplomáciai kapcsolatokat értékelte, és elmondta, miként zajlott a lemondása.

A telcsihaverok….

Orbán és Trump nagy telefonhaverok, a kiszivárogtatott hírek szerint rá-rácsörögnek egymásra, hogy meghányják-vessék az aktuális kérdéseket. Cornstein a Népszavának adott interjújában kifejtette, hogy szerinte sokkal jobb a helyzet, mint amikor átvette a tisztséget:

„Különbség volt aközött, ahogyan az Obama-kormányzat bánt Magyarországgal és ahogyan a Trump-kormányzat teszi.

Első számú célom a kapcsolatteremtés volt, mert előtte szinte ellenséges volt a viszony, amivel egyáltalán nem értettem egyet és persze Trump elnök sem.

Ezen akartunk változtatni, mert nagyon nehéz bármit is elérni, ha nem tudunk párbeszédet folytatni, megadni egymásnak a tiszteletet. Most, hogy hamarosan távozom az országból, örömmel mondhatom, hogy a helyzet sokkal jobb, mint amikor ideérkeztem”

Ajaj…., de azért….

A diplomata a több témát is érintett, köztük a CEU ügyét, hogy mennyire sajnálja, hogy az egyetem Bécsbe távozott, és az erről alkotott véleménye nem változott az elmúlt másfél évben.

„Ez szomorú volt a város, az egyetem, a diákok, a tanári kar szempontjából, és ma is bármit megtennék, ha ezt vissza lehetne csinálni. Nem tudom, hogy a kudarc mennyiben volt David Cornsteiné, mert a folyamatban az egyetem kuratóriuma és a magyar kormány vett részt, mi a magunk részéről igyekeztünk előmozdítani a megállapodást, de sajnos nem sikerült”

– mondta a távozó nagykövet.

„…megbonthatatlan haverság…”

Cornstein hangsúlyozta, hogy milyen erős a diplomáciai kötelék az Egyesül Államok és Magyarország között, mindezt azzal illusztrálta, hogy amikor Trumpnál felmondott, együtt hívták fel a magyar miniszterelnököt:

„Néhány hete az Ovális Irodában adtam át a lemondólevelemet az elnöknek, aki beszélgetés közben egyszer csak azt mondta, hívjuk föl Viktort! Kiderült, hogy éppen a konyhájában volt. Ilyen dolgok nem szoktak csak úgy megtörténni az államok vezetői között”

– mondta a lapnak és hozzátette, hogy azt üzeni az utódjának, mennyivel jobb a helyzet, mint amikor ideérkezett.

Szívesen tudtunk volna meg további részleteket is a két országvezető traccspartijairól,

ám mivel ezekről vagy nem tudott a lemondott nagykövet, vagy nem publikusak, esetleg meg sem történtek, nem derült ki más.

Horváth Szatmár

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük