Kiemelt hírek
Hoci-nesze: az ukránok magyar nyugdíjért és egészségügyi ellátásért a fideszes jelöltre szavaznak
A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdést intéz Polt Péter legfőbb ügyészhez, amelyben arra kíváncsi, hogy az ügyészség miért nem nyomoz a nyilvánvaló tömeges választási csalások ügyében?
Záhonyi példa
A párt frakcióvezető-helyettese szombati, budapesti sajtótájékoztatóján az Index csütörtöki cikkére hivatkozott, amelyben azt írták, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) szerint a „rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik”, hogy Záhonyban a lakóházakba sok ember van bejelentve. A bizottság ezzel az MSZP panaszának adott helyt.
Arató Gergely azt mondta, hogy a DK már a 2018-as kampány idején bemutatta, hogyan működik a fideszes szavazatvásárlás az ukrán határ mentén. A politikus állította, hogy sok ezer olyan ukrán állampolgár szerzett fiktív lakcímet Szabolcs-Szatmár Bereg megyében, akik a magyar nyugdíjért és egészségügyi ellátásért cserébe a fideszes polgármesterjelöltekre és országgyűlési képviselőkre szavaznak.
Fiktív bejelentkezések
A frakcióvezető-helyettes úgy fogalmazott: felér egy beismeréssel, hogy a kormány évek óta nem tesz semmit a fiktív bejelentkezések gyakorlata ellen.
A sajtótájékoztatón kérdezték Barkóczi Balázst, a DK szóvivőjét arról, hogy a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott képi és hangfelvételeken Lackner Csaba kispesti ellenzéki önkormányzati képviselő közpénzek ellopásáról, önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszél. A videofelvételen az is látható, ahogy Lackner Csaba épp egy „kólának” nevezett, fehér port tartalmazó zacskót tart egy ventilátor elé, hogy kiszárítsa az anyagot, amelyet később egy tányéron kezd el kiporciózni bankkártyája segítségével.
A politikus azt felelte, Gajda Péter kispesti polgármester már pénteken elmondta, hogy a felvétel valószínűleg hamisítvány, a DK pedig hisz neki. Ebben a kampányban annyi mocsok szakad ránk, hogy nagyon nehéz megkülönböztetni egymástól a koholmányokat és a valódinak tűnő felvételeket – fogalmazott.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- A pollenallergiáról – mikor máskor?
- Az átláthatósági törvény szelleme és eredete
- Aki az év 20. hetében is kérdez: Juszt László és aki sosem arra válaszol: Orbán Viktor
- Menczer-matek: nem 999, nem 1001, pontosan ezer ember keccsöl Brüsszelben Ukrajna gyorsított uniós felvételén
- H, mint Huxit? – próbálkozott az újabb Orbán-talány megfektésével egy olvasója
- 333.500 sok, vagy kevés? Gombócból az előbbi, de az Orbán-szavaztatásnak csúfolt cucc esetében?
- Megfejtve az éjszakai Orbán-rejtély
- Műsorváltozás: ‘…nem előbb, mint június 8.’ – Ez az új ‘pontos dátuma’ a magyar űrhajós startjának
- Gábor György: ‘vízumot kap a dollár, anyanyelvi igazolást kérünk az eurótól? A jen nyilatkozik szexuális orientációjáról és egyéb szuverenitássértő perverzióiról mielőtt átlépi a magyar határt?’
- Váratlan, de időszerű döntés, kiengedhetik Kiss László óbudai polgármestert az előzeteből