Connect with us

Ez a nap

Hódmezővásárhely után egyetlen esélye van a Fidesznek

Márki-Zay elárulta, melyik párt tagja!
Megosztás

Új kampánypisztoly dördült az ellenzék számára a vasárnapi győzelem után, a Fidesznek a méretes zakó után egy választása van.

A kormánypárt legyőzhető

Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója elemezte a hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelmetaz InfoRádióban. Szerinte a mérésekből eddig is lehetett tudni, most kiderült a gyakorlatban is, hogy a Fidesz a legjobban szervezett ellenzék. Az szintén nyilvánvalóvá vált, hogy ellenzéki összefogással a Fidesz legyőzhető, még egy olyan városban is, mint Hódmezővásárhely.

A Fidesz a centrális erőteret akarja megőrizni

Elképzelhetőnek tartja, hogy a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok az eddigieknél szorosabb együttműködésre váltanak. Hozzátette, ez valamennyire limitált, hiszen már zajlik a jelöltállítás, szükséges a megfelelő mennyiségű ajánlás összegyűjtése, de bizonyos módosításokra még van lehetőség. Hódmezővásárhely jelzése annak, hogy van értelme az összefogásnak.

A kormánypártoknak pedig ez a választás megmutatta, hogy ott is lehet veszíteni, ahol az előzetes kutatások szerint ők voltak a biztos esélyesek. Az is leszűrhető, hogy a Fidesz szempontjából jó az a stratégia, amelyik az ellenzéki összefogás megakadályozására törekszik. Az elemző szerint a Fidesz számára továbbra is kiemelt cél marad a centrális erőtér megőrzése, amelyben ők a relatív legerősebb erő. Más esélyük az elkövetkező hat hétben nem mutatkozik.

(Forrás: HVG)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük